A nyári pesti égbolt hátterében nemesbeton mintájú, hosszú konyhalap úszik méltósággal, majd enyhe döccenéssel partot ér egy harmadik emeleti erkélyen. Vékonydongájú, hatvanas munkásember fogja meg és gyakorlott mozdulatokkal eltünteti a lakásban. A munkalap úgy került az égboltra, hogy nem tud bekanyarodni, emiatt elakadt a lépcsőházban, a tulaj pedig kínjában megállapodott a szomszéd ház darukezelőjével a holmi légi szállításáról.
Eljutottunk oda, hogy már a toronydaru-kezelőé is jattos szakma lett.
Budapesten irgalmatlan tömegű lakás épül, sokat újítanak föl – a végeredmény műszakilag elrettentő, az életminőséget illetően népirtó. Az iszonyú átabotában összebarmolt fércművek technikai részletei, amennyire szórakoztató adomák forrásai a magamfajta műszakinak, olyannyira nem érthetők az átlagembernek. A jogi helyzet pedig a leendő lakókra nézve rendszerszerűen és következetesen rosszindulatú.
Mégiscsak adomázzunk egy kicsit.
Az agglomeráció és a város határán, a portenger közepén új, „mediterrán” tetőidomú egyenházakból álló lakótelep, itt-ott egy-egy régebbi családi ház. Szolgalmi joggal (itt csak) kétfelé osztott telek, ami híven őrzi a két héttel korábbi eső sarát. Ha már itt a konyhabeépítő, miért ne fúrná át a mennyezeten az elszívó csövét, lelkesedik a tulaj, fiatal, agilis, értelmes villanyszerelő. Mert az egy másik szakma, másik milliós szerszámpark, meg aztán födémfúrás, statika, hárít az asztalos. De nem, itt fa a födém.
Hogy mi?!
Jó lesz az olcsóbb is
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
