Így van a rendszer kitalálva – I. rész

Az ellenzéki vereség okairól

Mindenki lázasan keresi a vereség és a győzelem okait. A győztesek elégedett mosollyal nyugtázzák az eredményeket, a vesztesek azon rágódnak, hogy ez miként volt lehetséges. Hiszen megtettek mindent, ami emberileg, politikailag szükségesnek és lehetségesnek tűnt, és mégis – ennél nagyobbat nem is bukhattak volna.

A következőkben megpróbálom megfogalmazni a legfontosabb összefüggéseket.

Demokrácia

Az első állításom, hogy Magyarországon nincs klasszikus, nyugati értelemben vett demokrácia annak ellenére, hogy látszólag minden lényeges kelléke, díszlete megtalálható. Kornai János évekkel ezelőtt megírta, hogy Magyarország ma már autokrácia, és fő üzenete most is érvényes. (lásd: Még egyszer a rendszerparadigmáról, Közgazdasági Szemle, 2016. október; olvasható a kornai-janos.hu-n is.)

A putyini értelemben vett agresszív diktatúráról nem beszélhetünk. Igény lehet, hogy lenne rá, de szükség semmiképpen. Nem kell minden ellenzéki politikust, újságírót, jogvédőt, LMBTQ-aktivistát lecsukni, elüldözni. A rendszer kisebb zökkenőkkel hibátlanul működik. Így el lehet járni EU-csúcsértekezletekre, lehet számítani az EU hatalmas pénzügyi támogatására, a multinacionális cégek befektetéseire, és még csak attól sem kell félnie a kormány oligarcháinak, hogy külföldi kikötőkben, reptereken lefoglalják a jachtjaikat, repülőgépeiket.

A vesztesek, hazai és külföldi elemzők egyik fő problémája, hogy a fenti leckét álmukból felkeltve is bármikor felmondják, de a választások eredményét mégis egy nyugati értelemben vett demokratikus választás mércéjével mérik. Csakhogy 1963-ban is volt országgyűlési választás Magyarországon. A részvétel 97,2 százalékos volt és ezen belül a rendszert támogatók aránya 98,9 százalék. Nem hinném, hogy akkoriban bárki azon töprengett volna, hogy miért is nyert ilyen arányban Kádár János. Mindenki tudta, hogy a rendszer így van kitalálva. Az orosz csapatok jelenléte, a szigorú állami kontroll alatt működő sajtó, a hatalom világos elvárása mellett senki nem lepődött meg. Az orosz csapatok már régen nincsenek itt, és a klasszikus kommunista elnyomó technikák is sokat alakultak. A világnak ezen a részén – az EU-ban – szuronnyal, katona csizmával ma már nem illik hatalmat megszerezni, megtartani.

Márpedig nehéz úgy helyes válaszokat adni, ha a kiindulópontok tévesek.

A NER pillérei

Lássuk, milyen elemekből áll a NER lépésről lépésre kialakult hatalmi gépezete.

A választási rendszer testre szabása szinte perverz módon tereli egybe ellenzéki oldalon a legkülönbözőbb nézetű, társadalmi hátterű pártokat, mert ez az egyetlen esélyük a választáson. De – egy vallási hasonlattal élve – milyen esély az, ahol keresztényeket, muszlimokat, zsidókat, buddhistákat, hindukat „kényszerítenének” egy asztalhoz, hogy összehozzák az egyetlen, a világon mindenki által követendő szent könyvet? Ne csodálkozzunk, hogy nem lesz egyszerű folyamat. Ezzel nem szeretném felmenteni az ellenzéki együttműködés során érzékelhető kicsinyes politikai játékok, veszekedések résztvevőit.

Az egyfordulós rendszer, a körzethatárok „kiigazítása”, a kamupártok tolerálása, a győztes kompenzáció, az egyéni körzetekben a győztes mindent visz elve, a határon túliak közötti abszurd szavazási különbségtétel – mind egyértelműen a NER hosszú távú fennmaradását hivatott szolgálni.

Az államhatalmi rendszer NER szolgálatába állítása. A fékek és ellensúlyok rendszerét gyakorlatilag teljesen kiiktatták. Ezek közül eredeti funkciójában nem működik a köztársasági elnöki intézmény, az Alkotmánybíróság, az ügyészség, az Állami Számvevőszék, az Alapvető Jogok Biztosi Hivatala, a Költségvetési Tanács, a médiahatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Választási Bizottság. A bíróságok teljes bedarálása több kísérlet ellenére még nem sikerült teljesen, de erre nincs is szükség. A tyúkperekkel, a büntetőügyek többségével nincs dolga a kormánynak, nem is akarnak beleavatkozni. A politikailag fontos, nagy ügyek viszont előbb-utóbb eljutnak a Kúriára, amelynek egyre inkább megkérdőjelezhetővé válik a függetlensége. De miként az elmúlt hetekben is láttuk, végső menedéknek ott az Alkotmánybíróság, amely a kampány utolsó heteiben is érvénytelenített egy kormánynak nem tetsző kúriai ítéletet. (Az AB megsemmisítette a Kúria azon döntését, hogy a kormány megsértette a választási törvényt, amikor egy Covid-hírlevélben háborúpárti ellenzékről írt.)

Természetesen lehet arra hivatkozni, hogy korábban is ültek e hivatalokban az aktuális kormányhoz lojális emberek. De mindenhol és akár az idők végezetéig bebetonozva, még a látszatra sem ügyelve?