László Csaba

Így van a rendszer kitalálva – I. rész

Az ellenzéki vereség okairól

Publicisztika

Mindenki lázasan keresi a vereség és a győzelem okait. A győztesek elégedett mosollyal nyugtázzák az eredményeket, a vesztesek azon rágódnak, hogy ez miként volt lehetséges. Hiszen megtettek mindent, ami emberileg, politikailag szükségesnek és lehetségesnek tűnt, és mégis – ennél nagyobbat nem is bukhattak volna.

A következőkben megpróbálom megfogalmazni a legfontosabb összefüggéseket.

Demokrácia

Az első állításom, hogy Magyarországon nincs klasszikus, nyugati értelemben vett demokrácia annak ellenére, hogy látszólag minden lényeges kelléke, díszlete megtalálható. Kornai János évekkel ezelőtt megírta, hogy Magyarország ma már autokrácia, és fő üzenete most is érvényes. (lásd: Még egyszer a rendszerparadigmáról, Közgazdasági Szemle, 2016. október; olvasható a kornai-janos.hu-n is.)

A putyini értelemben vett agresszív diktatúráról nem beszélhetünk. Igény lehet, hogy lenne rá, de szükség semmiképpen. Nem kell minden ellenzéki politikust, újságírót, jogvédőt, LMBTQ-aktivistát lecsukni, elüldözni. A rendszer kisebb zökkenőkkel hibátlanul működik. Így el lehet járni EU-csúcsértekezletekre, lehet számítani az EU hatalmas pénzügyi támogatására, a multinacionális cégek befektetéseire, és még csak attól sem kell félnie a kormány oligarcháinak, hogy külföldi kikötőkben, reptereken lefoglalják a jachtjaikat, repülőgépeiket.

A vesztesek, hazai és külföldi elemzők egyik fő problémája, hogy a fenti leckét álmukból felkeltve is bármikor felmondják, de a választások eredményét mégis egy nyugati értelemben vett demokratikus választás mércéjével mérik. Csakhogy 1963-ban is volt országgyűlési választás Magyarországon. A részvétel 97,2 százalékos volt és ezen belül a rendszert támogatók aránya 98,9 százalék. Nem hinném, hogy akkoriban bárki azon töprengett volna, hogy miért is nyert ilyen arányban Kádár János. Mindenki tudta, hogy a rendszer így van kitalálva. Az orosz csapatok jelenléte, a szigorú állami kontroll alatt működő sajtó, a hatalom világos elvárása mellett senki nem lepődött meg. Az orosz csapatok már régen nincsenek itt, és a klasszikus kommunista elnyomó technikák is sokat alakultak. A világnak ezen a részén – az EU-ban – szuronnyal, katona csizmával ma már nem illik hatalmat megszerezni, megtartani.

Márpedig nehéz úgy helyes válaszokat adni, ha a kiindulópontok tévesek.

A NER pillérei

Lássuk, milyen elemekből áll a NER lépésről lépésre kialakult hatalmi gépezete.

A választási rendszer testre szabása szinte perverz módon tereli egybe ellenzéki oldalon a legkülönbözőbb nézetű, társadalmi hátterű pártokat, mert ez az egyetlen esélyük a választáson. De – egy vallási hasonlattal élve – milyen esély az, ahol keresztényeket, muszlimokat, zsidókat, buddhistákat, hindukat „kényszerítenének” egy asztalhoz, hogy összehozzák az egyetlen, a világon mindenki által követendő szent könyvet? Ne csodálkozzunk, hogy nem lesz egyszerű folyamat. Ezzel nem szeretném felmenteni az ellenzéki együttműködés során érzékelhető kicsinyes politikai játékok, veszekedések résztvevőit.

Az egyfordulós rendszer, a körzethatárok „kiigazítása”, a kamupártok tolerálása, a győztes kompenzáció, az egyéni körzetekben a győztes mindent visz elve, a határon túliak közötti abszurd szavazási különbségtétel – mind egyértelműen a NER hosszú távú fennmaradását hivatott szolgálni.

Az államhatalmi rendszer NER szolgálatába állítása. A fékek és ellensúlyok rendszerét gyakorlatilag teljesen kiiktatták. Ezek közül eredeti funkciójában nem működik a köztársasági elnöki intézmény, az Alkotmánybíróság, az ügyészség, az Állami Számvevőszék, az Alapvető Jogok Biztosi Hivatala, a Költségvetési Tanács, a médiahatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Választási Bizottság. A bíróságok teljes bedarálása több kísérlet ellenére még nem sikerült teljesen, de erre nincs is szükség. A tyúkperekkel, a büntetőügyek többségével nincs dolga a kormánynak, nem is akarnak beleavatkozni. A politikailag fontos, nagy ügyek viszont előbb-utóbb eljutnak a Kúriára, amelynek egyre inkább megkérdőjelezhetővé válik a függetlensége. De miként az elmúlt hetekben is láttuk, végső menedéknek ott az Alkotmánybíróság, amely a kampány utolsó heteiben is érvénytelenített egy kormánynak nem tetsző kúriai ítéletet. (Az AB megsemmisítette a Kúria azon döntését, hogy a kormány megsértette a választási törvényt, amikor egy Covid-hírlevélben háborúpárti ellenzékről írt.)

Természetesen lehet arra hivatkozni, hogy korábban is ültek e hivatalokban az aktuális kormányhoz lojális emberek. De mindenhol és akár az idők végezetéig bebetonozva, még a látszatra sem ügyelve?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.