Hogyan vált abszolút joggá a fegyvertartás Amerikában?

Kegyetlen ország

Külpol

A két legutóbbi tömeggyilkosság, a buffalói áruházi eset és az uvaldei iskolai mészárlás után fellángoltak a viták a szabad fegyvertartásról az Egyesült Államokban. Kik és miért nem engedik a szigorítását? Miért és mikor makacsolták meg magukat a republikánus szavazók? Hogy jöttek a képbe bizonyos hollywoodi cowboyok?

„Szeretem az ostoba és kegyetlen országomat” – énekli Jeff Tweedy, a chicagói Wilco rockzenekar frontembere a Cruel country (Kegyetlen ország) nagylemez címadó dalában. Az album május 27-én jelent meg, három nappal azután, hogy a texasi Uvalde kisvárosa e jelenkori kegyetlenség újabb keserű bizonyítékát tapasztalhatta meg: egy tizenéves fegyveres 19 gyereket és 2 tanárt mészárolt le, s további 17 személyt megsebesített egy általános iskolában. Az újabb iskolai lövöldözés és a tíz nappal korábbi, buffalói szupermarketben elkövetett rasszista támadás a kiváltott döbbenet mellett újra napirendre emelte a fegyvertartás kérdését. A YouGov friss felmérése szerint azonban az amerikaiak több mint negyede, a republikánus szavazók pedig közel fele véli úgy, hogy a tömeges lövöldözéseket „el kell fogadnunk, mint egy szabad társadalom velejáróját”. Habár a demokraták és függetlenek túlnyomó többsége szerint lehetne tenni a hasonló incidensek elkerüléséért, a válaszadók kétharmada nem fűzött túl sok reményt ahhoz, hogy az amerikai Kongresszus a következő hónapokban bármilyen szigorítást fog hozni.

A fegyverek állandó jelenlétére szokás a „kegyetlen” amerikai kultúra valamiféle öröktől való jellemzőjeként gondolni, és ez nem is teljesen alaptalan: az amerikai Vadnyugat, a változó határvidék (frontier) meghódítása része az amerikai hagyománynak, ahogy a saját védelmét megszervező polgárság republikánus tradíciója is beivódott a nemzeti öntudatba. Ugyanakkor – ahogy erre Adam Winkler, a témával foglalkozó alkotmányjogász felhívja a figyelmet – a fegyverekhez való hozzájutás korlátozása szintén folyamatos az amerikai történelemben: a függetlenségüket kikiáltó államok képviselői őrködtek afelett, hogy a megbízhatatlanok ne juthassanak fegyverhez, szabályozták a fegyverkereskedelmet, a korabeli Boston pedig tiltotta azt is, hogy bárki puskaport vagy töltött lőfegyvert tartson otthon. A konkrét intézkedések persze változtak, míg az első országos szintű szabályozásra az 1930-as években a szövetségi állam hatásköreit kitágító New Dealig kellett várni, de a fegyvertartás sokáig nem volt az az abszolút politikai jog, aminek ma tekintik, és a maihoz hasonló politikai megosztottság sem övezte a kérdést.

A manapság a fegyvertartás legkisebb korlátozása ellen is mozgósító érdekszervezet, az országos lőfegyverszövetség, a National Rifle Association (NRA) sem politikai lobbigépezetként jött létre: 1871-es alakulásától majd’ egy évszázadon keresztül elsősorban a biztonságos lövészetet és a vadászatot elősegítő szabadidős egyesületként működött. Nem ellenezte sem az 1930-as évek bűnözési hulláma, sem az 1960-as évek politikai merényletei nyomán kialakult szigorítást. A Kennedy-gyilkosság után a szervezet alelnöke kongresszusi meghallgatásán egyenesen azt jelentette ki, hogy „nem gondolnánk, hogy bárki, aki amerikainak vallja magát, ellenezheti, hogy a törvény hatálya alá vonjunk olyan eszközöket, mint amilyen kioltotta az Egyesült Államok elnökének az életét”. 1968-ban kétpárti egyetértéssel és az NRA támogatásával fogadták el azt a csomagot, amely megtiltotta a lőfegyverek postai megrendelését, korlátozta egyes magasabb kockázatot jelentő csoportok fegyverhez jutását, és megtiltotta bizonyos katonai fegyverek kereskedelmi célú importját.

1399797118

 
Én vagyok John Wayne
Fotó: Getty Images

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal.