Önmagában is örvendetes, hogy a szélsőjobboldalról folytatott diskurzus túllép végre a "ki a felelős a Jobbik erősödéséért?" kérdésen (ennek terméketlenségéről lásd: A törvényi tiltás, a két pofon és a szélsőjobboldali veszély, Magyar Narancs, 2008. június 19., és A nyúl az!, Magyar Narancs, 2009. június 18.). Ám felmerült néhány olyan, téves helyzetértékelésre utaló szempont, amelyeket nem árt tisztába tenni. A Jobbik jelentette kihívásra ugyanis nyilvánvalóan csak úgy lehet hatásos válaszokat kidolgozni, ha maga a kiindulópont is helyes.
Honnan jönnek a Jobbik szavazói?
Mára a sajtó egy részében, de még az MSZP-ben is uralkodóvá vált az a jobboldalról sugallt értelmezés, miszerint a Jobbik szavazótáborát legnagyobb részben a volt szocialista szavazók alkotják. Legutóbb a szocpárt választási vereséget értékelő választmányi ülésén is megfogalmazódott: "Az MSZP-nek szembe kell néznie azzal, hogy a Jobbik elhódította a szavazói egy részét." Ez azonban nem ilyen egyszerű, az pedig végképp hamis állítás, hogy a szélsőjobboldali párt táborát többségében a baloldalról érkezők alkotják. Az MSZP 2006-os szavazótáborát alapul véve azt látjuk, hogy bár e körből biztosan vándoroltak át szavazók a Jobbikhoz, korántsem innen érkeztek a legnagyobb arányban. Számos kutatás kimutatta, hogy a Jobbik 2009, illetve 2010 utáni tábora a legnagyobb részben a választástól korábban távol maradók, az egykori MIÉP-szavazók, illetve a 2006-ban szavazati joggal még nem is rendelkező fiatalok köréből került ki. Ezt a sokszínű csoportot követték a Fidesztől átvándorlók, majd az egykori szocialisták. A Magyar választáskutatási program keretében végzett 2010-es felmérés szerint a Jobbik szavazóinak harmada 2006-ban még az MSZP-re szavazott. Ez persze nem kevés, de még ez a magas arány is azt mutatja, hogy a baloldal által 2006 óta elveszített több mint egymillió szavazó túlnyomó többségét nem a Jobbiknál kell keresni. Végül pedig a 2014-es választási eredményt 2010-hez viszonyítva eleve értelmetlen a baloldali szavazók Jobbik általi elhódításáról beszélni, hiszen a baloldali pártszövetségre leadott szavazatok száma valamelyest növekedett, sőt, összességében a baloldal több mint 100 ezer szavazattal növelte a Jobbikkal szembeni előnyét 2010-hez képest. Az persze tény, hogy a Jobbik tovább erősödött, és a közelgő európai parlamenti választáson akár a második helyen is befuthat. Ez azonban leginkább arra vezethető vissza, hogy szélsőjobboldali párt ma sokkal inkább képes a kormánnyal elégedetlen, a Fideszből kiábránduló választók becsatornázására, mint a baloldal. A Századvég 2012 végén készített kutatása például kimutatta, hogy akkor a Jobbik-szavazók majd ötöde (18 százaléka) mondta azt, hogy 2010-ben a Fideszre szavazott. (Jellemző a témában használatos jobboldali narratívára, hogy a Századvégnek ezt a felmérést a Nincs érdemi átjárás a Fidesz és a Jobbik választói bázisa között címmel sikerült közölnie.)
További fontos szempont, hogy pártpreferenciáknál mélyebbre ásó értékkutatások nem azt jelzik, hogy a magyar társadalom értékeiben is jobbra tolódott volna. A Political Capital szélsőjobboldal iránti keresletet mérő indexének egyes tételei, amelyek a European Social Survey adatbázisán alapulnak, kifejezetten a rendpártiság, a tradicionalizmus és a szabálykövetés számottevő csökkenését mutatják az elmúlt években. 2013-ra 40 százalék alá csökkent azok aránya például, akik nagyon fontosnak tartják a biztonságot garantáló erős államot - ilyen alacsony értékre 2003 óta nem volt példa. Mintha lenne egyfajta rejtett ellenreakció azzal a politikával szemben, amelyet a jobboldali pártok képviselnek. A baloldal ezt biztosan nem fogja tudni felszínre hozni azzal, ha szolgaian másolja a jobboldali politikát, ezzel megszüntetve saját kínálatának különbözőségét. Mindez persze nem jelenti azt, hogy elsősorban a mostanában megint sokat emlegetett "vidéki Magyarországon" ne lenne erős igény a rendre, a közbiztonságra vagy a munkára. Azt azonban érdemes lenne végiggondolni a baloldalon, hogy e célok elérésére a jobboldaltól eltérő eszközöket is lehetne ajánlani.
Ehhez kapcsolódik az a következő, szintén téves helyzetértékeléshez vezető szempont is, amely a 2014-es választás után is a legszegényebb földrajzi területekkel és társadalmi rétegekkel igyekszik összekapcsolni a Jobbik támogatottságát.
Nem a szegények pártja
Itt sokadszor kell felhívni a figyelmet arra, hogy a Jobbik szavazói jellemzően nem a szegények, nem a már lecsúszottak közül kerülnek ki a legnagyobb számban, hanem a középosztály előbbiekhez képest relatíve jómódú, státuszféltő csoportjai közül. Ugyanezen rétegek megtartására tesz komoly erőfeszítéseket a Fidesz (lásd például a rezsicsökkentést). A legszegényebbek és a létminimum alatt élők egyre bővebb tábora magára hagyott, a baloldal sem ideológiai, sem szervezeti értelemben nem tett hatásos erőfeszítést arra, hogy megszólítsa e rétegeket. A súlyos választási vereség és a baloldal stagnáló támogatottságának okait leginkább ebben kell keresni.
Ahhoz, hogy e rétegeknél eredményt érjen el a baloldal - akár a Jobbikkal versenyfutásban -, nem lesznek elegendők az üres szociális ígéretek, nem lesz tovább járható út az MSZP korábban nyilvánosságra került politikai stratégiájában emlegetett "materiális tematizáció". A sikerhez eszmékre, az ajánlott program szimbolikus politikával történő megjelenítésére is szükség lesz. Amikor ugyanis a baloldalon a Jobbik sikeréről gondolkodnak, gyakran elfelejtik, hogy a szélsőjobboldali párt hatékonysága nem pusztán a hangos ígéreteken alapul, hanem egyfajta közös világnézeten és a közösségépítésen is. A szélsőjobboldalon biztonságot ajánlanak mindazoknak, akik fenyegetve érzik magukat. Mindez nem áll meg a "cigánybűnözés"-kampánynál és a gárdamozgalomnál, hanem valamiféle védelmező ideológiává teljesedik ki a Jobbik politikájában - éppúgy, ahogyan a rezsicsökkentés a Fidesz politikájában. A jobboldal láthatóan tisztában van az ideológia és a szimbolikus politika jelentőségével - ellentétben a baloldallal, ahol ennek nyoma sincs. Lehet persze erre azt mondani, hogy eszmékkel nem lehet jól lakni, valamint hogy a közvélemény-kutatási adatokon rágódás helyett "ki kell menni az emberek közé". Csakhogy ezeket az érveket a kampányban már hallhattuk azoktól a szocialista politikusoktól, akiket aztán a választási eredmények szembesítettek azzal a helyzettel, amit a közvélemény-kutatók előre jeleztek.
A szélsőjobboldallal szembeni pártpolitikai stratégiáknál a Fidesztől aligha várható, hogy éles politikai határvonalat húz a maga és a Jobbik politikája közé. Valós politikai alternatívát és éles szélsőjobbellenes politikát csak a baloldal mutathat fel. Ha a Jobbik politikájára a Jobbik politikájának gyenge másolata lesz a válasz, akkor Magyarországon a baloldal tartós visszaesésére számíthatunk.
A szerző a Political Capital vezető elemzője.
