Lannert Judit

Levetni az egyenruhát

Iskola járvány idején és után

  • Lannert Judit
  • 2020.09.19 19:00

Publicisztika

A szeptember közeledtével egyre inkább élesedett a kérdés világszerte: vajon hogyan indul vagy folytatódik az oktatás? Digitálisan, hagyományosan vagy valamilyen köztes formában? Érvek és ellenérvek sorolhatók mindegyik megoldás mellett a gazdaság, az egészségügy, az oktatás és a jóllét szempontjából.

Kockázatok

A koronavírus-járvány miatt 188 országban zárták be az iskolákat, ezzel mintegy 1,6 milliárd gyerek, fiatal és családjaik életét alapvetően befolyásolva. Európa nagy részében (a Balkánt kivéve) az első hullámot sikerült lecsillapítani, de Amerikában vagy Afrikában nem, és a második hullám első jelei már látszanak az öreg kontinensen is. Ráadásul az iskolabezárásoknak ára van, ami most, a járvány első hullámának csillapodásával egyre nyilvánvalóbb. Csökkenő GDP, leterhelt szülők, növekvő egyenlőtlenségek, a kompetenciafejlődésben elmaradó tanulók. A mérleg másik serpenyőjében a járvány okozta megbetegedések és halálesetek csökkentése van.

Az iskolák működtetésének egészségügyi kockázatai az eddigi adatok tükrében a gazdasági, társadalmi, pszichés károkhoz képest kisebbnek tűnnek. Az elérhető egészségügyi mérések alapján a gyermekek, különösen 10 éves kor alatt, kevésbé betegszenek meg, mint a felnőttek, és úgy tűnik, kevésbé is fertőznek. Azokban az országokban, ahol újra kinyitottak az iskolák (Hollandia, Dánia, Finnország stb.), az intézményekben általában nem alakultak ki járványgócok (Izraelt kivéve). Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ezekben az országokban sikerült leszorítani a járvány terjedését (száz­ezer lakosonként kevesebb mint napi egy új eset). Ahol ez nem sikerült, például Szerbiában, az iskolák megnyitásának jóval nagyobb a kockázata – ezért ott csak az alsó tagozaton indul be a tantermi oktatás szeptembertől.

Gazdasági téren már rövid távon is jelentkezik annak a hatása, hogy a távoktatás miatt a szülők több energiát kénytelenek gyermekeik tanulásába fektetni. Egy hosszú karantén ronthatja a szülők munkaerőpiaci helyzetét, különösen a hagyományos családi munkamegosztásban a gyerekfelügyeletet ellátó nőkét. A hátrányos helyzetű családok pedig még nehezebb helyzetbe kerülhetnek, hiszen fizikai munkakörökben nincs lehetőség home office-ra váltani, így esetükben egy elhúzódó iskolabezárás nagyban növeli a munkanélkülivé válás veszélyét.

A jólléti hatások közt említhetjük az iskolai ingyenes étkezés elmaradását a hátrányosabb helyzetű tanulók körében, de a kényszerű otthonmaradással a szülőkre háruló nagyobb stressz is károsan érinti a gyerekeket. Ennek legszomorúbb megnyilvánulása, hogy világszerte megnövekedett a családon belüli erőszak a járvány következtében. A bezártság és a barátok hiánya miatt vannak arra utaló jelek, hogy a gyerekek mentális és fizikai egészsége is rosszabbodhatott. A társas kapcsolatok különösen fontosak a gyerekek számára, akik az érzelmi intelligencia fejlődésének igen érzékeny és fontos periódusában vannak, így a felnőttekhez képest náluk a bezártság negatív hatásai megsokszorozódhatnak.

Az iskolabezárás rövid távú oktatási hatásait leginkább a teszteredményekben mérhető elmaradás mutatja. Ezt 12 hetes iskolai kimaradás esetén az angolok már mérhetőnek találták. A negatív hatás erősebb a fiatalabb korosztály esetén, ahol a kezdeti hátrányok idővel hatványozódhatnak, ha nincs lehetőség a felzárkózásra. Még ott is, ahol a feltételek megvoltak, azt tapasztalták, hogy a távoktatás nem érte el a hagyományos oktatás minőségét. Az így keletkező potenciális tanulási veszteség két forrásból ered. Az egyik, hogy a tanulók mennyit tanultak ténylegesen ez idő alatt, a másik pedig az, hogy hány tanuló vett részt valójában a távoktatásban. A kutatók szerint a csökkentett tartalmú és minőségű oktatás káros hatása hosszabb távon eltűnik, amennyiben a távoktatás nem tart két-három hónapnál tovább. Ennél nagyobb probléma, hogy a tanulók egy része eltűnik a radarról. Franciaországban a pedagógusok a tanulók 5–8 százalékát nem érték el, az Egyesült Államokban ez az arány elérte a 13 százalékot. Magyarországi kutatások szerint a tanulók egyötödét nem sikerült bevonni, a hátrányos helyzetű tanulók esetében viszont ez az arány egy másik kutatás szerint eléri az egyharmadot. Az ok leginkább a rossz eszközellátottság. Ez a távolmaradás sajnos hosszabb távon lemorzsolódáshoz vezethet, különösen a hátrányos helyzetű tanulók körében.

Tudjuk: a kompetenciák szintje és a későbbi kereset között erős a kapcsolat. De nemcsak a kompetenciák csökkenéséből fakadó alacsonyabb jövedelmek okoznak problémát, hanem az is, hogy a járvány idején nyújtott nem hagyományos oktatás során hihetetlenül felerősödnek a különböző hátterű családok gyerekei között a különbségek, amit felerősít az eltérő szintű szülői támogatás. Egy friss angol kutatás szerint a 18 év alatti középosztálybeli gyerekek szüleinek 44 százaléka mondta azt, hogy több mint napi négy órát töltöttek az otthoni tanítással, míg az alsóbb osztálybeli szülőknek csak a harmada. A középosztálybeli szülők egyötöde áldozott anyagiakat is az online oktatásra, míg az alsóbb osztályoknál csak 8 százalékuk. Egy másik angliai kutatás szerint a távoktatás ideje alatt a jobb családi hátterű tanulók naponta 75 perccel többet tanultak, mint a hátrányosabb helyzetűek. Az ENSZ főtitkára emiatt legutóbb már arról beszélt, hogy amennyiben továbbra is korlátozott formában jutnak oktatáshoz világszerte a gyerekek, az nemzedéki katasztrófához vezethet.

Ezt sokáig nem lehet bírni

Ezt sokáig nem lehet bírni

Fotó: MTI/Balázs Attila

Nyitni – de biztonságosan!

A kockázatok elemzésekor az a meggyőződés alakult ki, hogy bár ideiglenesen megoldható a távoktatás, hosszabb távon több a kára, mint a haszna – ezért az iskolák megnyitását javasolják mindenütt, ahol a járvány terjedése nem lép túl egy kritikus szinten. Az iskolabezárásokra is fel kell készülni, de nem mindegy, hogy ez lokálisan vagy a teljes spektrumban történik. A pozitív kimenet az, amikor az eseteket gyorsan detektálva elegendő lesz csak bizonyos osztályok bejárását vagy iskolák működését szüneteltetni rövidebb időre (ilyesmi történik manapság Németországban néhány helyen). Szintén konszenzus látszik kialakulni abban, hogy a kisebb gyerekeknek az óvodák és általános iskolák hagyományos módon induljanak újra, míg a középiskolákban érdemes hibrid oktatásban gondolkozni, felváltva használni az online és offline módszereket.

Az iskola társas tér, amelynek hiányában sérül a gyerekek harmonikus fejlődéséhez való joga; különösen az általános iskolák esetében a személyes jelenlét tehát alapvető fontosságú. De ez nem jelenti azt, hogy a gyermekek és tanáraik biztonsága ne lenne fontos. Éppen ezért olyan megoldásokat javasolnak, amelyek csökkentik a fertőzés kockázatát. Ilyen megoldások a kisebb létszámú osztálytermek, a tanulócsoportok naponta vagy napszakonként váltakozó tanítása, több kültéri tevékenység, a lépcsőzetes napkezdés, a higiénikus kézmosás lehetősége több helyen is, a tanulás tereinek intenzív takarítása és fertőtlenítése, az idősebb pedagógusok és sérülékenyebb tanulók számára az alternatív, távoktatási lehetőségek megtartása, folyamatos szűrés és egészségügyi kontroll, távolság tartása a gyerekek között.

A maszk viseléséről eltérőek a vélemények. Szakértők viszont kiemelik, hogy az arcmimika fontos része az oktatásnak, különösen a kisebb gyermekek körében, ezért a maszk viselését elsősorban 12 éves kor felett és a pedagógusok, felnőttek körében ajánlják, illetve minden olyan helyzetben, amikor a távolságtartás nem gyakorolható. Nagyon fontos, hogy a társadalom egészében erősödjön az egészségtudatos magatartás; a maszk nem viselése ne legyen trendi, és a nagy rendezvények továbbra se legyenek megtartva.

Az iskolabezárások gyors válaszra késztették az oktatás szereplőit, és a gigakísérlet sikere világszerte azon múlik, hogy a pedagógusok mennyire adaptívak és innovatívak, mennyire tudnak élni a digitális lehetőségekkel. Nemcsak nálunk, de máshol, például az Egyesült Államokban is sokan megmaradtak a hagyományos módszereknél és leveleztek a diákjaikkal. (Nálunk a legalapvetőbb kapcsolattartásra ott volt a KRÉTA rendszer.) Jóval kevesebben próbálkoztak fejlettebb megoldásokkal, például próbáltak valamilyen virtuális tanulási teret létrehozni Zoom vagy Microsoft Teams segítségével. És voltak, akik a kétféle lehetőség között próbálkoztak online konzultációval, videókkal. Hamar kiderült, hogy önmagában a digitális eszközök használata nem garantálja a sikert. A PISA-vizsgálatok is kimutatták, hogy a rendszeres iskolai számítógép-használat nem javítja a tanulók teljesítményét. A virtuális tanulási terek és/vagy a mesterséges intelligencia használata lehetnek azok az eszközök, amelyek hatékonyan kiegészítik a hagyományos személyközi kapcsolatra építő tanulást-tanítást. Ezekben viszont, nem meglepően, a PISA-felvételen is jól teljesítő országok járnak elöl, például Kína, Dél-Korea, Finnország.

A 2018-as PISA-felvételen az igazgatói válaszokból az derül ki, hogy az új technológia tanulási célú használatának lehetőségei hazánkban meglehetősen korlátozottak. Magyarországon a diákok 35 százaléka jár olyan iskolába, ahol az intézményvezető szerint elérhető online tanulási platform, míg az OECD-átlag 54 százalék. Még nagyobb a különbség, ha a pedagógusok számára elérhető professzionális szakmai segítségről van szó az infokommunikációs eszközök tanítási célú használatában. Ilyen iskolába nálunk a diákok 29 százaléka jár, míg az OECD-átlag 65 százalék. De az OECD-térségben a diákok kétszer akkora hányada, 61 százaléka jár olyan iskolába, ahol a pedagógusoknak elegendő idejük van arra, hogy integrálják a digitális eszközöket a tanítási-tanulási folyamatba, mint a magyarországi 31 százalék.

A 19. századi igényekre szabott tömegoktatás rendszere ma már recseg-ropog. A maga idején hatékony, az egységes, az iskolai osztálytermekben nagy létszámú diákseregnek 45 perces időtartamba préselt információk tantárgyankénti átadására fókuszáló pedagógiai elképzelés fölött eljárt az idő. A globális problémák átcsapnak az iskola falain, de ez arra is alkalmat ad, hogy végre megtörténjen a paradigmaváltás.

Milyen legyen a jövő iskolája?

A kisebb tanulócsoportok és a rugalmasabb, online megszakításokkal járó hibrid oktatási forma az egyéni és innovatív megközelítéseket igényli. A tanulók eddig sem voltak egyformák, nem is egyenlő ritmusban fejlődtek, bár erre eddig nem volt tekintettel a main­stream oktatás; most viszont, amikor esetleg lokálisan le kell zárni osztályokat és iskolákat, már nem tekinthető normának az átlagos tanuló átlagos mértékű fejlődésére szabott pedagógia. Az esetleges kimaradóknak újszerű oktatási formákat kell biztosítani és utána többletfejlesztéssel azt is garantálni kell, hogy ne maradjanak le. Ehhez pedig fontos a helyi tudás, az innovatív erőforrások, a megfelelő szakmai autonómia. A tanulókat arra kell képessé tenni, hogy rugalmas és gyakran kollaboratív módon tudjanak tanulni a saját tempójukban az iskolában és azon kívül is. A virtuális tanulási terek feloldják a fizikai terek korlátait, a megfelelő szoftverek, a mesterséges intelligencia használata pedig hatalmas segítség lehet a pedagógusoknak, hogy személyre szabott pedagógiát és értékelést alkalmazhassanak. A technika ilyen formában való használata különösen fontos ott, ahol tanárhiány fenyeget – vagyis szinte mindenhol.

Az oktatásra a jövőben mindenképpen pénzt kell fordítani; nem lehet megúszni ezt azzal (mint eddig), hogy a pedagógusok „majd valahogy megoldják”. Külön figyelmet kellene végre szentelni a hátrányos helyzetűeknek, pluszórákkal, foglalkozásokkal, extra szakemberekkel. Ebből a perspektívából különösen avíttnak tűnik a most bevezetendő NAT, az adminisztrálást szolgáló KRÉTA, a tanárokat nem támogató, hanem őket kontrolláló tanfelügyelet és az iskolai autonómia hiánya. Az új NAT az infokommunikációt elsősorban technológiai kérdésnek tekinti, és nem kezeli megfelelő súllyal az olyan 21. századi kompetenciákat, mint a médiatudatosság, az aktív állampolgárság, a gender, a művészetek, a kreativitás, az érzelmi intelligencia és a kritikai gondolkodás. Pedig nem lehet továbbra is az átlagtanulóra ráhúzható, központilag ki­utalt olcsó egyenruhaként tekinteni az oktatásra. Nemcsak a járványügyi iskolai protokoll hiányzik, hanem a távlatos vízió is. Mikor, ha nem most kellene ezen úgy istenigazából elgondolkodni?

A szerző oktatáskutató.

Neked ajánljuk