Miért most jutott eszébe Orbánnak, hogy ez egy „faramuci helyzet”?

Publicisztika

Amikor a költségvetési csalás miatt jogerős elmarasztaló ítélet után megszűnt a méhkeréki fideszes polgármester mandátuma, majd az időközi választáson újra indulva nyert, akkor nem számított a miniszterelnöknek, hogy ez milyen faramuci helyzet. Most, Varju László esetében azonban igen.

„Kétségkívül faramuci helyzetben vagyunk, hiszen ezt a képviselőt egy bírói ítélet fosztotta meg mandátumától, s most egy parlamenti időközi választás eredményeként ezt a mandátumot visszakapta. Ez a jogi helyzet. Érdemes elgondolkodni a jövőben azon, hogy így akarjuk-e folytatni, vagy az ilyen helyzetek megoldására kitalálunk valamit” – válaszolta hétfőn Kálmán Olga (DK) országgyűlési képviselő kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában a parlamentben. Kálmán, egyebek között, párttársa, Varju László hétvégi győzelmére hívta fel a figyelmet, s erre szerette volna reagáltatni a kormányfőt. Sikerrel.

Varju ellen több bűncselekmény vádjával indult eljárás. A Kúria 2024. december 3-án jogerősen bűnösnek mondta ki garázdaság, testi sértés és a választás rendje elleni bűncselekmények miatt, és 900 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte. A garázdaság és testi sértés vádjai még a 2018 decemberében történt eseményekhez nyúlik vissza, amikor Varju László és más ellenzéki képviselők bementek az MTVA székházába, hogy élő adásban szerepelhessenek. Az incidens során Varju összetűzésbe került a biztonsági őrökkel, és az egyiküknek állítólag nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott. ​Igaz, a felvételeken azt látni, hogy a mentelmi joggal rendelkező politikust négy-öt biztonsági ember lefogja, a földön húzza, vonszolja, végül kiteszi az épületből. A képsorokon a közvélemény éppen annak az ellentétét látta, mint amit a bíróság megállapított.

Egy másik vád, a választás rendje elleni bűncselekmény szerint Varju László még a 2018-as országgyűlési választás előtt anyagi juttatást ígért egy független jelöltnek, hogy lépjen vissza a javára, amit a jelölt elutasított. ​A jogerős ítélet nyomán Varju elveszítette parlamenti mandátumát, ezért időközi választást kellett kiírni Újpesten, amelyet most újfent megnyert. Tegyük félre, hogy a garázdaság és testi sértés miatt elmarasztalás legalábbis véleményes. Inkább fókuszáljunk arra, miért éppen most, egy ellenzéki képviselő esete kapcsán jutott eszébe Orbánnak, hogy ez újraindulási lehetőség minimum érdekes.

Még 2019-ben írtuk meg, hogy a Békés megyei Méhkerék fideszes polgármestere ellen költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség. Az elsőrendű vádlott, Tát Margit egy, az Európai Unió finanszírozta ifjúsági bűnmegelőzési pályázat pénzét síbolta el. A vádirat szerint „a támogatási szerződés aláírásakor fennálló valós – az írásban lefektetett megtévesztő nyilatkozatától eltérő – szándéka az volt a méhkeréki polgármesternek, hogy a legfeljebb 31 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást az engedélyezett felhasználási cél megvalósítása nélkül jogtalanul megszerezze, és azt más, az eljárás során ismertté nem vált célra fordítsa”.

Az elmúlt években részletesen beszámoltunk ennek az ügynek a fejleményeiről, a Gyulai Járásbíróságon folyó elhúzódó elsőfokú tárgyalásról, majd a Gyulai Törvényszéken hozott jogerős ítéletről. Mindkettő kimondta a fideszes polgármester bűnösségét, miután a bizonyítási eljárásban kiderült, hogy a pályázatban szereplő programpontok nagy része semmilyen formában nem valósult meg. Súlyosbító körülmény volt, hogy az uniós pénz megcsapolását polgármesterként követte el, végig tagadta és megbánást sem tanúsított. Leleplező erejű volt a tárgyaláson az a pályázattal összefüggő állítólagos táboroztatás, amelynek helyszíne Létavértes volt. Ott egyszerre közel száz gyereket és kísérőiket szállásolták el, legalábbis a papír szerint. A turisztikai szálláshely befogadóképessége alig harminc fős volt...

Az elmarasztaló jogerős ítélet kimondásával megszűnt Tát Margit polgármesteri mandátuma. Erre helyettesével egy állást kreáltatott magának a polgármesteri hivatalban, s ennek keretében megkapta az összeget, amit a község első embereként kapott. Ilyen erkölcsi és büntetőügyi bukta után jobb helyeken az emberek elbujdokolnak. Méhkeréken nem ez történt. A bírósági elmarasztalása miatt megüresedett hely miatt időközi polgármester-választást írtak ki, amelyen annak ellenére indult el, hogy az üresedés éppen az ő büntetőjogi felelőssége miatt keletkezett. Ez sem Tátot, s ami ennél szomorúbb, sem a település választópolgárainak nagyobbik részét nem zavarta, noha az ellentmondásra Hadházy Ákos a helyszínen próbálta felhívni a figyelmet. A történtek ellenére újraválasztották. Noha büntetett előéletű volt. Miközben egy takarítói állás betöltéséhez erkölcsi bizonyítványra van szükség.

A bukott fideszes polgármesterből így lett újra a viharsarki község első embere, ami akkortájt nem zavarta sem a kormánypártot, sem a Fidesz elnökét, aki egyben miniszterelnök is volt. Orbán csak most, Varju László kapcsán beszélt ilyen „faramuci helyzetről”.

(Címlapképünkön: Varju László DK-s politikusokkal és szimpatizánsokkal. Forrás: Varju László Facebook)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.