Figyelték Dávid Ibolyát?
Az MDF elnök asszonya, midőn üdvözölte a választások időpontját, mit április 9-ében és 23-ában jelölt meg a köztársaság elnöke, s midőn ezzel maga is lecsatlakozott az üdvözlők népes táborához - egy egész rakás pártelnök rázott ekkor kezet az Időponttal, szervusz, kérlekalássan, örülök, hogy látlak! és milyen jó színben vagy! -, tehát Dávid Ibolya ekkor még azt is hozzáfűzte: milyen kár, hogy Sólyom László csak Orbán Viktorral konzultált az Időpontról.
A magunk részéről szeretnénk e helyt Dávid Ibolya fenti, az üdvözléshez hozzáfűzött megjegyzését üdvözölni, valamint lecsatlakozni hozzá (hozzáfűzve természetesen azt is, hogy maga az Időpont nekünk is a legmesszebbmenőkig megfelel, köszönjük, épp ráérünk).
Nem mintha bárki - Sólyom Lászlón és Orbán Viktoron kívül - tudhatná, hogy azon a bizonyos novemberi tete-a-tete-en, melyen az államfő Orbánnal a költségvetés dolgairól diskurált, elhangzott-e bármi is a választások időpontjára vonatkozóan. Vagy máskor. És istókzicsi, senkinek eszébe se jutott volna később azon filozofálni, hogy megmondta-e vagy nem, hogy volt-e smúzolás vagy nem, ha maga Orbán december elején valami igehirdetésén nem épp április 7-ét, illetőleg (7-e péntek lévén) 9-ét jósolja. De Orbán bemondta a 125-öt - és mit ad isten, beletrafált. Innentől kezdve három dolgot gondolhatunk, lényegében tetszés szerint. Egy. Sólyom megmondta, de kérte Orbánt, hogy ne árulja el, hogy megmondta, és Orbán elárulta (miközben persze úgy tett, mintha nem is tőle, mármint Sólyomtól tudná). Kettő. Nem is Sólyom mondta meg Orbánnak, hanem Orbán Sólyomnak, de Sólyom kérte Orbánt, hogy ne mondja meg, hogy tudja, azt meg főként ne, hogy nem is ő, mármint Sólyom mondta, hanem Orbán. Három. Sólyom nem mondta meg Orbánnak, csak Orbán úgy intézte, hogy úgy látsszék, mintha Sólyom megmondta volna, vagyis Orbán blöffölt. És bejött neki.
Demokratikus közéletünk szempontjából piramidális jelentőségű, hogy a polgárok közössége a felmerülő társadalmi, politikai kérdésekre, problémákra válaszok és megoldások sokaságából tudja kiválasztani a számára legmegfelelőbbet. Dávid Ibolya (és szerénységünk) tehát nagy szolgálatot tesz akkor a demokráciának, amikor a három változat közül mondjuk a kevésbé frekventált elsőt szemeli ki, az egészséges, a jó ízlés határain belül maradó rosszhiszeműség jegyében. (Az viszont mindhárom változatban közös elem, hogy Orbán most is, miként az elnökválasztás első fordulójában, rém hülye helyzetbe hozta az államfőt. De hát ez a csibészes pimaszság vagy pimaszos csibészség vagy csimaszos pribékség soha nem volt idegen a Fidesz elnökének felejthetetlen politikai stílusától! Mert kinek baj az, ha sokan úgy hiszik majd, az államfő Orbán füttyére ropja a csárdást közéletünk többpárti, szabad versenyes parkettjén?) E rosszhiszeműséget mindazonáltal - hogy tudniillik az államfő szívének mégiscsak kedvesebb az a politikai erő, mely őt elnökké választotta - az az eset csak tovább erősíti, amikor a Fidesz elnöke egy szombati - munkaszüneti! - napon úgyszólván inkognitóban, egy szál Opel gépjárműbe (vagy, a hidegre való tekintettel, Volkswagen kisbuszba) öltözködve hivatalában felkeresi az államfőt, s ott vele bizonyos, a tavaszi jogalkotási munkával kapcsolatos, ám közelebbről a nyilvánosság előtt meghatározódni az istennek se bíró kérdésekről cserél eszmét. Az ilyesmi eddig nem volt szokás - és gyanakvásunkat csak minimálisan lappasztja, hogy pár napra rá hasoncélból a miniszterelnök is megjelent a Sándor-palotában.
Ezek persze, lássuk be, pimf dolgocskák: azt, hogy kinek jó, hogy akkor lesznek a választások, amikor, legfeljebb az esemény után fogjuk tudni; és ha az államfő tájékozódni kíván a parlamenti munkáról, hát örüljünk, hogy ilyen nyitott, érdeklődő alkat. De Sólyom továbbra is végzetként lebeg a kormánykoalíció feje fölött. Eddig komoly súllyal rendelkező politikai kérdésben nem lépett akcióba; ám ha előbb nem is, a legfőbb ügyész jelölésekor kénytelen lesz. Az elnök novemberben a Népszabadságban ígéretet tett arra, hogy az új jelöltet még az első forduló előtt megnevezi: s ez - mivel nem tudhatjuk, milyen többségű parlamentnek kell majd az illetőt megszavaznia - akár garancia is lehet arra, hogy az új fővádló mindkét fél számára elfogadható személy lesz. Hacsak nem akarja az elnök - meg a jelölt - kitenni magát a blamázsnak, amit a leszavazás jelentene.
És akkor már csak arra kell vigyáznia Sólyomnak, hogy utólag senki ne tehessen úgy: igazából az ő emberének a nevét ejtette ki az elnöki ajak.
