Pozitív, pozitívabb

Publicisztika

A kampánybéli ígérgetésekről hol dühösen, hol lesajnálóan szokás szólni; tagadhatatlan, hogy ilyenkor valamennyi politikai erő honfitársaink befolyásolhatóságára épít. De a blöffölésnek van egy másfajta logikája is, ami nem a szavazókat, hanem az ellenfelet célozza.

A kampánybéli ígérgetésekről hol dühösen, hol lesajnálóan szokás szólni; tagadhatatlan, hogy ilyenkor valamennyi politikai erő honfitársaink befolyásolhatóságára épít. De a blöffölésnek van egy másfajta logikája is, ami nem a szavazókat, hanem az ellenfelet célozza. Már az 1990-es kampányban is megjelent ez a technika, de szakszerűen először a Fidesz alkalmazta 1998-ban. Volt akkor két parasztvakító állításuk: a tartós évi 7 százalékos gazdasági növekedés és a 400 százalékos egészségügyi béremelés. Hornék nekiálltak cáfolni (szakmailag igazuk is volt), de egy kampány sikerét alapvetően befolyásolja a pozitív hozzáállás - márpedig a feszt bíráló, nyavalygó politikus pozí-ciója nem ilyen. Orbánék akkor csőbe húzták az MSZP-t, mert a kormánypárt nem találta a megfelelő választ e trükkre.

Most ott tartunk, hogy Orbán, ha győzne, 10 százalékkal csökkentené a munkabért terhelő tb-járulékot, a nyugdíjasoknak 14. havi nyugdíjat és ingyen gyógyszert adna, és a csecsemők is áfamentesen csinálhatnák magukat össze. Az MSZP megint e vállalások teljesíthetetlenségét bizonygatja. A képlet tehát látszólag az, ami nyolc évvel ezelőtt: úgy tűnik, a szocialisták újfent belesétálnak egy hasonló csapdába.

A helyzet azonban nem csak azért más, mert a szavazók mára már nagy biztonsággal képesek megítélni egy-egy ígéret komolyságát. A Fidesz négy évig a permanens fikázás állapotában leledzett; az MSZP viszont - kíméletlenül élve a közszolgálatinak álcázott pártreklámok fegyverével - nagy és jól kivitelezett offenzívába kezdett. "Bevezettük a 13. havi nyugdíjat." "Igen. Megcsináltuk." "Miskolcig ér az M3-as." Ezeket az üzeneteket kampányidőszakban nehéz érdemben kritizálni; talán nem is lehet, mert a bíráló óhatatlanul belemerevedik az örök elégedetlen szerepébe, ami lehet ugyan népszerű ciklus közben, de választási győzelmet aligha fial. A Fidesz tehát ráígér. Fontos mozzanat lesz az MSZP reagálása (már persze túl a rutinszerű hárításon). Vajon tud-e olyan újabb állításokat tenni, amikkel Orbán Viktort már hihetetlen, egészen képtelen hazugságokba hajszolja bele? S a Fidesznek van-e a tarsolyában más, mint mindig eggyel nagyobb számot mondani Gyurcsánynál? Ha nincs (amire nem vennénk mérget), akkor a 14. havi nyugdíj, az ingyenes gyógyszer, a 10 százalékos tb-járulék-csökkenés után - már ezek is komolytalan programpontok - csak falrengető vadságokkal állhat elő, a közfigyelmet magára irányítandó. S ezek visszamenőleg, de előre is hitelteleníthetik a kampányukat.

Az MSZP helyzete sem könnyebb, hiszen nincs viszonyítási pont: Magyarországon kormánypárt még sosem kampányolt sikeresen. Megtalálni az egészséges arányt: az ún. eredmények hangoztatásakor a még elfogadható önfényezés és az átlátszó agymosás, valamint az ellenfél bírálata és a jövőre vonatkozó, programszerű állítások között. Ebben áll a nagy titok, nyilván.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.