Tekintettel a magyar közjogi átalakítás mértékére, az utóbbi hónapok európai felhajtása gonosz kukacoskodásnak tűnhet. A látszat azonban csal, és a Baka-ügyben különösen jó érzékkel mutatott rá a strasbourgi bíróság a magyar alaptörvény közjogi rendszerének azon alapvető tulajdonságára, amely egyszerre szemlélteti és magyarázza a közelmúlt európai felhördüléseit - messze a Baka-ügy keretein túl.
Mi történt itt?
Baka Andrást úgy mozdította el a parlament a főbírói pozícióból, hogy miután 2011 tavaszán az alaptörvény elfogadásával a Legfelsőbb Bíróságot átnevezte Kúriává, 2011 novemberében (már az alaptörvény elfogadása után) módosította a '89-es alkotmányt, valamint más, a bíróságokra vonatkozó törvényeket, majd mintegy lezárásképp 2011 decemberében az új alaptörvény mellé további átmeneti szabályokat is alkotott. E sorozatban a bírósági rendszerre vonatkozó törvény 2011. novemberi kiigazítása úgy állapította meg a főbírói poszt alkalmassági feltételeit, hogy azoknak Baka ne feleljen meg: a főbírói hivatal betöltéséhez szükséges ötéves bírói szakmai tapasztalatba ugyanis nem számítható bele az a 17 év, amit Baka mint a strasbourgi EJEB bírája teljesített.
A Baka-ügyben kétrendbeli egyezménysértést állapított meg az EJEB: egyrészt aggályosnak találta, hogy a magyar jogrendszer nem biztosított jogorvoslati lehetőséget a főbíró számára, másrészt úgy ítélte meg, hogy az ügyben megengedhetetlen korlátozást szenvedett a szólásszabadság. A bíróság szerint a főbíró elmozdításához ugyanis az vezetett, hogy nyilvánosan kritizálta az alkotmányozó és a törvényhozó hatalom bírósági szervezet-átalakításra vonatkozó elképzeléseit.
Az ítéletben felsorolt tételek szerint Baka az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökeként a sajtóban szóvivője útján sérelmezte a tévészékháznál 2006-ban történt zavargásokkal kapcsolatos bírósági ítéletek törvénnyel történő megsemmisítését, mert egy ilyen törvényben a szabad bírói mérlegelés sérelmét vélte felfedezni. Szóvá tette továbbá a bíráknak az alaptörvény útján végrehajtott korai nyugdíjazását, valamint kifogásolta a bírósági szervezet átalakításának több elemét. Említést érdemel, hogy bár az említett fenntartásokat nem csak Baka főbíró fogalmazta meg, más megszólalókkal ellentétben neki közjogi kötelezettsége volt a bíróságokra vonatkozó jogszabályok véleményezése. Strasbourg úgy találta, hogy e kritikus megnyilvánulások vezettek a főbíró idő előtti felmentéséhez.
Az EJEB a főbíró elmozdítását a szólásszabadság szükségtelen és aránytalan korlátozásának ítélte. Emlékeztetett arra: az igazságszolgáltatási rendszer működésének nyilvános megvitatása közérdekű kérdésben folytatott eszmecsere, és mint ilyen, az egyezményben védett szólásszabadság védelmi körébe tartozik. Bár egy ilyen vitának szükségképpen vannak politikai dimenziói, e politikai vonatkozások önmagukban nem elégségesek ahhoz, hogy a bírákat kizárják egy ilyen közérdekű kérdés nyilvános megvitatásából. Az EJEB különösen aggályosnak találta, hogy a közintézmények működéséről szóló nyilvános vitában való részvétel hivatalvesztéssel járhat, és megállapította, hogy ez a következmény dermesztő hatással (chilling effect) bír a szólásszabadság gyakorlására.
Amennyire bizarr a Baka-ügyhöz vezető események láncolata - a főbíró kialaptörvényezése hivatalából közjogi nézeteltérés okán -, legalább annyira szokatlan, hogy az EJEB elsőfokú bírói fórumként volt kénytelen szétszálazni az ügy tényeit, és megállapítani az eset tényállását, miután a magyar jogrendszeren belül (nem először) nem volt elérhető erre alkalmas bírói fórum.
A viták vége
Túl közvetlen tanulságain, az EJEB ítélete nagy pontossággal diagnosztizálja az alaptörvény közjogi rendszerének legalapvetőbb tulajdonságát. Ez a nemzeti együttműködésre hangolt szisztéma nem tűri a békétlenséget e hazában, és amennyire csak lehetséges, kiiktatja az ellenvéleményeket; ízlése szerint még a politikai vita lehetőségét is megszünteti. Ez jól látszik az Alkotmánybíróság alaptörvény-módosítások útján történő egzecíroztatásából éppúgy, mint a jogorvoslati lehetőség (ti. bírósághoz fordulási jog) módszeres kifelejtéséből. Az ellenvetések elhallgattatásának legújabban bevezetett eszközei között fellelhető a házelnök szavazati jogának bevezetése (mint a mindenkori parlamenti 2/3-os többség közjogi biztosítéka) éppúgy, mint az ellenzék hiányában a közügyek megvitatásában egyre fontosabb szerepet játszó civil szervezetek működésének adminisztratív ellehetetlenítése.
Pedig a mindenkori politikai vagy parlamenti többséggel való egyet nem értés nem a nemzet ellenségeinek sportja, hanem egy normálisan működő alkotmányos demokrácia alapeleme. A politikai közösség döntéseinek (és ezáltal mindennapi életének) minőségét javítja, ha nyilvános vitában, érvek ütköztetésével születnek az együttélés szabályai. A közügyek nyilvános megvitatása lehetőséget szolgáltat, hogy eltérő élethelyzetekben élő, egymástól igen különböző emberek egymás érveiből és tapasztalataiból tanulva hozzák meg azokat a döntéseket, amelyek mentén a jövőben együtt kívánnak élni. Az ellenvélemények és ezáltal a nyilvános vita kiiktatása egyben a legfontosabb korrekciós és tanulási lehetőséget irtja ki a politikai rendszerből.
Mivel az alaptörvény közjogi rendszeréből kiszorult ellenvélemények gazdái nem találnak utat a törvényhozási eljárás uraihoz, ezért egyre kevésbé érdekeltek a parlamenten kívüli politikai vitában való részvételre - hiszen gondolataik úgysem befolyásolják az ott készülő jogszabályokat. Ebben a beszűkült, az értelmes vita lehetőségét is kiiktató politikai térben az európai politikai és bírói fórumok váltak az ellenzéki politizálás kiemelt terepévé. Az európai eljárások persze nem tökéletesek: legjobb esetben is évekig tartanak, csak azok a felvetések találnak gazdára, amelyek beleesnek egy adott bíróság vagy hatóság hatáskörébe, és emiatt nagyon speciális kérdésekre korlátozódnak, valamint - és ez a legkijózanítóbb - az európai szervezetek fellépése csak annyiban hatékony, amennyiben a mindenkori magyar kormány hajlandó az európai döntéseket végrehajtani.
Az Európai Bíróság minapi újabb ítélete tehát nem a külföldi elnyomás legújabb példája, hanem emlékeztető: a politika, és azon belül az alkotmányozás is, természeténél fogva a közügyek megvitatásának terepe. Egy vitában pedig ellenvetésnek is helyekell, hogy legyen. Még az alaptörvény birodalmában is.
