"53. § (1) A listát a listaállításhoz szükséges számú jelölt, illetőleg lista bejelentését vagy nyilvántartásba vételét igazoló, az 55. § (1) bekezdése szerint kiállított igazolás átadásával kell bejelenteni. (...)
55. § (1) A jelölő szervezet, a jelölt, illetőleg a lista bejelentéséről a választási iroda, nyilvántartásba vételéről a választási bizottság igazolást ad ki.
(2) Az illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelölő szervezetet, jelöltet, illetőleg listát - a bejelentését követő három napon belül - nyilvántartásba vesz. (...)
94. § (1) A területi listát és az azon szereplő jelölteket legkésőbb a szavazást megelőző 20. napon, az országos listát és az azon szereplő jelölteket legkésőbb a szavazást megelőző 19. napon kell bejelenteni.
(2) Nem érinti a listaállítás jogát az, ha az egyéni választókerületi jelölt kiesett."
A választási eljárásról szóló 1997/C. törvény néhány bekezdését idéztük és értelmezzük az alábbiakban. Nem lesz hosszú, mivel egyértelmű magyar mondatokat kell elemezni. Tehát: listát az a párt állíthat, amelyik a bejelentés pillanatában rendelkezik a listaállításhoz szükséges, nyilvántartásba vett, azaz jelölési igazolással rendelkező indulóval. Ha ezek után a már zöld jelzést kapott jelölt bármi okból visszalép, az nem befolyásolja a párt listaállításhoz való jogát.
Oszt' jó napot.
Mivel az MDF a fenti törvényi kívánalmaknak eleget tett, múlt szerdán a Fővárosi Választási Bizottságnak (FVB) annyi dolga lett volna csupán, hogy nyilvántartásba vegye a párt listáját, majd sok sikert kívánjon neki a választásokhoz. Ehelyett a testület Fidesz által delegált tagja, dr. Szalay Tamás "levezette", hogy miért is kell diszkvalifikálni az MDF budapesti listáját, amit aztán a Jobbik és az MSZP delegáltjai (dr. Borbély Andrea és dr. Vitál Márton) is elfogadtak. Ez a három szavazat állt szemben a Fővárosi Közgyűlés által megválasztott semleges szakértők két szavazatával. Az indoklásban két "szempontot" is összehordtak, biztos, ami biztos alapon. Egy: az MDF-nek Csapody Miklós visszalépése miatt a döntés pillanatában nem volt meg a kellő számú (nyolc) jelöltje a listaállításhoz. Kettő: az MDF-nek a lista bejelentésének pillanatában nem volt meg a kellő számú jogerősen elfogadott egyéni jelöltje.
Túl azon, hogy a nagy sietségben a három jogi doktornak nem sikerült eldönteni, hogy akkor most a bejelentés vagy a döntés pillanata az irányadó időpont, a törvény sehol nem utal a jogerőre emelkedés kritériumára. Már csak azért sem, mert a jogerőre emelkedéshez le kell telnie a háromnapos fellebbezési időnek - és éppen az MDF mostani sorsa mutatta meg, hogy mindig akadhat legalább egy "magánszemély", aki egyéni jelöltek vagy pártlisták nyilvántartásba vételét az utolsó pillanatokban megtámadja. A Csapodyra való hivatkozás pedig azért alaptalan, mert a lista bejelentésekor - és a törvény szövege szerint kizárólag ez veendő figyelembe - Csapody Miklós rendelkezett a jelölési igazolásával, és szó sem volt még esetleges visszalépésről.
Az MDF természetesen fellebbezett, amit az illetékes Országos Választási Bizottság (OVB) megalapozottnak tartott. Indoklása szerint az FVB jogszerűtlenül hagyta figyelmen kívül két olyan MDF-jelölt nyilvántartásba vételét, akikről március 22-én másodfokon éppen az FVB döntött pozitívan. Vagyis, így az OVB, a döntés pillanatában az MDF megfelelt a listaállítás követelményeinek. Azt hihetnénk, az OVB igazságot szolgáltatott. Pedig végül is nem, mert ugyanúgy rosszul hivatkozott a törvényre, mint az FVB - csak persze nem pártvezérelt megfontolásból, mint a budapesti testület delegáltjai, hanem figyelmetlenségből, tájékozatlanságból, vagy a jó isten tudja, miért.
Mivel egy "magánszemély" az OVB döntését is megfellebbezte, e hét keddjén a Legfelsőbb Bíróság (LB) mondta ki a végső szót: az MDF állíthat fővárosi listát, és ezúttal az érvelés is a helyén volt. Kedd délután ez a vezető hír - az tehát, hogy akadt egy jogalkalmazó szerv, amely végre a törvény alapján járt el.
A választási törvény - ha vannak is idejétmúlt elemei - koherens egységet alkot; azt "kreatívan" értelmezni csakis nyilvánvaló ostobaságok árán lehet. Mint például a 2002-es Fidesz-bukta utáni jobbos hisztéria idején, amikor az OVB többórás vitát folytatott a napnál is világosabban szabályozott töredékszavazatokról, ily módon erősítve a csodaváró tömegben azt a tévhitet, hogy a választások körül mégiscsak történt valami. A törvények szégyenletes, nyilvánvalóan politikai célzatú megerőszakolása azonban ezúttal nem pusztán butasággal, hanem pimasz cinizmussal is társult (bár az előbbi romboló hatását sem szabad lebecsülni). Hiszen senki nem gondolhatta komolyan, hogy egy független bíróság előtt az MDF-lista törlése megállhat. Arra viszont nagyon is gondolhatott a Fidesz, és a hozzá lecsatlakozott Jobbik, meg az MSZP, hogy még egy hétig bizonytalanságban tartható a laikus nagyközönség. Amely nagyközönség a Fidesz-barát sajtó uralta médiatérben az MDF-ről amúgy is csak olyan híreket hall, hogy szakad, kizár, veszekszik. (Egyébként szakad, kizár és veszekszik, de arra sem ártana emlékezni, hogy miért szakad és veszekszik.) No meg persze csal, cédulát hamisít - lám, még büntetőfeljelentés is született emiatt! (Följelentő: Fővárosi Választási Bizottság.)
Az MDF hetek óta tartó tudatos és módszeres ellehetetlenítése ezzel a közjátékkal, a választási törvény nyílt semmibevételével minden határon túlment. És mindenki csak a vállát vonogatja.
Mintha nem lehetne a következő áldozat akár ő is.
