Tézisek az Antitézisekből

Tamás Gáspár Miklós új könyvéről

0. Sokan mondják Gazsiról, hogy pozőr, s váltogatja ideológiáit. Csakhogy a lenyűgöző, káprázatos tűzijáték közben gyakran megfeledkezünk arról, hogy megszámlálható, gondosan elhelyezett szerkezetekből lövik a látványt. A póz tehát hiposztázis, annak a személynek a pillanatnyi megjelenési formája, aki mindvégig önazonos és ugyanazt gondolja, noha esetről esetre másként adja elő. Kierkegaard ezt így meséli el.

„Valamikor réges-régen, együtt élt egy fiú az apjával. A fiú olyan az apa számára, mint a tükör, melyben saját ifjúkorát pillantja meg, s az apa a fiú számára az, akiben saját jövendőjét látja. Ritkán néztek így egymásra, mert derűs, élénk beszélgetésekkel töltötték napjaikat. Csak párszor történt meg, hogy az apa megállt, bánatos arccal nézett fiára és azt mondta: »Szegény gyermekem, látom csöndes kétségbeesésedet.« (…) Mert az apa volt az egyetlen, aki megértette a fiút.” (Søren Kierkegaard, Állomások az élet útján, „Bűnös/Nem bűnös”, ford. B. Z.) A fiatal TGM-et az idős TGM értelmezi.

1. Olykor nehezen olvasható, töredezett, asszociációkkal, leágazásokkal, cikázásokkal átszőtt, könnyen, egységben, akár „evangyéliomként” is érthető, vaskos könyv, melyet meglehetősen filozófiátlan, következésképpen rettenetesen képzeletszegény „polgári” korunkban szerencsére szétkapkodtak: 3. ki­adás. Fölszabadítja a hívőt, lenyűgözi, elkápráztatja a hitetlent.

Legyünk egészen pontosak: a hívő a kommunista, a hitetlen mindenki más. Az indák kusza szövevényében el lehet veszni, az esőerdő azonban kompakt, egész. Könnyű belekeveredni, nehéz belőle kiverekedni magunkat. A könyv, roppant következetességével (összeroppantó értelemben is) azt sugallja, hogy az esőerdő alternatívája a sivatag. Mint bármely metafizika esetében: take it or leave it. Ám a sivatagban reménytelen szomjhalál vár.

2. Az előző tézis játszi könnyedséggel cáfolható az Antitézis alapján, hiszen emez eleve arra összpontosít, hogy a metafizika „vádját” elkerülje: szándékai szerint a barbarizmust, a marxi praxis szükségességét hirdeti meg. „A kommunistáknak barbárokká kell lenniük – valójában azok is. Ellenségeink joggal gyűlölnek minket. Semmiféle kortárs (vagy bármilyen) intézmény nem létezhet majd. Semmi állandóság, tehát semmi hagyomány. Csak emberek.” [293]

TGM önmagára nézvést vállalja a náci Anders Behring Breivik kiszólását: „kultúrmarxistának” (azaz „hivatásos antifasisztának”) tartja magát, azaz olyan barbárnak, aki barbár cselekedetre nem ragadtatná magát, viszont a kapitalista-liberális-konzervatív-fasiszta-etnicista civilizáció, egyszóval korunk civilizációjának kritikai megdöntésére szíves-örömest vállalkozik.

3. „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; a feladat az, hogy megváltoztassuk” – Marx: Tézisek Feuerbachról, 11. tézis. A világ megváltoztatásának feladata a proletár dolga, aki Guy Debord meghatározása szerint – s ezt veszi át TGM – a munkája révén létrehozott értéktöbblettől és életének irányításától megfosztott egyén; így a kapitalistán kívül lényegében mindenki annak számít.

 

Fotó: Sióréti Gábor