Van egy jó hírnevem - Az ÉS-per ítéletéről

  • Milész János
  • 2005. augusztus 11.

Publicisztika

Három hete megszületett a jogerős ítélet a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kft. kontra Élet és Irodalom ügyben.

Három hete megszületett a jogerős ítélet a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kft. kontra Élet és Irodalom ügyben. A következőkben az első- és másodfokú ítélet különbségeit kívánom bemutatni, valamint ezek esetleges hatását a sajtó-helyreigazítás jogintézményére.

*

A sajtó-helyreigazítás speciális személyiségi jogvédelmi eszköz. Az ún. jó hírnév védelmére szolgál; magán- vagy jogi személyek akkor vehetik igénybe, ha a sajtó róluk valótlan tényt állít vagy való tényeket hamis színben tüntet fel (például a valóság egyes részeinek elhallgatásával). Különleges, gyors eljárás: annak, aki úgy érzi, hogy sértő állítások jelentek meg róla, meghatározott időn belül helyreigazító közlemény közzétételét kell kérnie a szerkesztőségtől. Ha a szerkesztőség ezt elmulasztja, az érintett bírósághoz fordulhat. A szerkesztőségnek állításai valóságtartalmát általában azonnal rendelkezésre álló bizonyítékokkal kell alátámasztania; ha ez nem sikerül, a helyreigazító közleményt közzé kell tenni.

Az eljárás

Az ÉS per alá vont cikkében azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnöki megbízatása idején aktívan belefolyt a felesége és "barátai" tulajdonában álló cég ügyeinek intézésébe, valamint hogy rendszeresen részt vett a cég taggyűlésein, ahol ezeket az ügyeket megbeszélték. A helyreigazítási pert az érintett Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kft. indította, azt állítván, hogy a kérdéses időben a cég nem tartott taggyűlést. A kft. bizonyítékként egyes tagjainak nyilatkozatát csatolta arról, hogy akkor nem vettek részt taggyűlésen. Az ÉS egyrészt a taggyűlési jegyzőkönyvekként jelölt iratok fénymásolatát tárta elő bizonyítékként: ezek tanúsága szerint igenis elhangzottak Orbán azóta sokat emlegetett kijelentései. Az alperes hetilap emellett Mayer Aranka tanúvallomására hivatkozott, aki elmondta, hogy a dokumentumokat ő másolta le volt férje, a társaság egyik tagjának iratai közül. A tanú előadása szerint rendszeresen előfordult, hogy a jegyzőkönyvekben megnevezett személyek a baráti vacsorák alatt félrevonultak "taggyűlni"; vélhetően az iratokon jelzett időpontban is ez történt. Az iratokat egyébként csak a jegyzőkönyvvezetőként megjelölt ügyvéd írta alá, hiányoztak róluk azok az egyéb formai kellékek, amelyeket a gazdasági törvény (gtv.) a taggyűlési jegyzőkönyvek hitelesítéséhez megkövetel.

Az elsőfokú ítélet

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárásból két következtetést vont le. Eljárásjogi oldalról, a bizonyítékok értékelése körében megállapította: az okiratokban foglalt események, minthogy valóságtartalmukat a felperes érdemben nem cáfolta, megtörténtnek tekinthetők. Érdemi oldalról pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes kft. "személyiségi jogai" szempontjából nem jelentős kérdés az, hogy a fenti gyűlések szabályosak voltak-e.

Az ítélet indoklása a Legfelsőbb Bíróság (LB) egyik ún. kollégiumi állásfoglalására hivatkozik (ezeket az állásfoglalásokat a bíróságok kötelesek figyelembe venni). Ez - többek között - a következőket mondja ki: "1. A sajtó-helyreigazítás olyan sajátos személyiségvédelmi eszköz, amely közvetve egyéb érdekek védelmére is szolgálhat. Érvényesítésére azonban csak a jogszabály által meghatározott körben és a jogintézmény társadalmi rendeltetésének megfelelően kerülhet sor. 2. a) A sajtó-helyreigazítás iránti igény elbírálásánál a sajtóközleményt a maga egészében kell vizsgálni. b) A kifogásolt közléseket, kifejezéseket nem formális megjelenésük, hanem valóságos tartalmuk szerint kell figyelembe venni, a sajtóközlemény egymással összetartozó részeit összefüggésükben kell értékelni, és az értékelésnél tekintettel kell lenni a társadalmilag kialakult közfelfogásra is. c) A helyreigazítást kérő személyének megítélése szempontjából közömbös részletek, pontatlanságok, lényegtelen tévedések nem adnak alapot helyreigazításra."

Ezt az állásfoglalást tekintetbe véve és a bizonyítékok értékelése után az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a szerkesztőség bizonyította: a cikkben írt időpontokban a tagok összegyűltek, és érdemben a cég ügyeiről tárgyaltak. Az, hogy ezek az összejövetelek a gtv. szerint taggyűlésnek minősíthetők-e, a cég személyiségi jogainak védelme szempontjából lényegtelen körülmény. A bíróság a keresetet elutasította.

A fordulat másodfokon

következett be. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis a keresetnek helyt adó döntést hozott, és elrendelte a helyreigazítást, miszerint az ÉS valótlanul állította, hogy a cikkben megjelölt időpontban a nevezett cég taggyűlést tartott, és azon jegyzőkönyv készült.

A másodfokú ítélet az elsőtől két ponton tér el: egyrészt a bizonyítékokat, másrészt a sajtóhelyreigazítással érintett tény "jelentőségét" értékelte másképpen. A másodfokú bíróság szerint mivel a tanú maga a cikk informátora, s mivel a tanúnak volt férjével jogi vitája van, vallomása nem vehető aggálytalanul figyelembe. Az ítélkező tanács kétségesnek találta a jegyzőkönyvek hitelességét is, mivel azok fénymásolatok, és csak egy helyen vannak aláírva. S mert a tanúvallomást, amely a másolatok készítésének, illetve a jegyzőkönyvek készülésének körülményeiről szólt, a bíróság aggályosnak tartotta, az okiratok valódiságát sem látta bizonyítottnak. Ennek ellenére megvizsgálta azokat, és megállapította, hogy egyébként sem felelnek meg a gtv. előírásainak. Mindezek alapján a bíróság valótlannak tekintette azt az állítást, hogy a jelzett időpontban a cég taggyűléseket tartott.

A bíróság ezek után hosszasan foglalkozott azzal, hogy jelentéktelen-e a taggyűlések tartásának vagy nem tartásának kérdése a személyiségi jogok sérelme szempontjából. Ennek a fejtegetésnek lényeges momentuma annak a kimondása, hogy az egyes közlések jelentőségét nem a cikk egészének többi állítására tekintettel, hanem a helyreigazítást kérő szempontjából kell megítélni. Addig, ameddig egy lényegtelen tévedés - például egy jogi "szakszerűtlenség" - miatt a valóság nem kerül hamis megvilágításba, addig e tévedés nem ad alapot helyreigazításra. Ám a másodfokú tanács úgy vélte, hogy a konkrét esetben lényeges kérdésről van szó, hiszen a cikk hosszan idézett az állítólagos taggyűlésen elhangzottakból, s e kijelentések a társaság gazdálkodására utaltak. A bizonyítékok értékelése sarokpontja a másodfokú ítéletnek, hiszen azzal, hogy aggályosnak tekintette a tanúvallomást, aggályossá tette a taggyűlésekről szóló okiratok valóságtartalmát is. Így nem kellett vizsgálatának körébe vonnia a gyűlésen állítólag elhangzott állításokat.

De helyesen járt-e el a bíróság, amikor nem vette tekintetbe az ÉS tanújának vallomását?

Mi az, hogy bizonyíték?

Tény, hogy a magyar ítélkezési rendszer a bizonyítékok szabad mérlegelésén alapul, tehát az egyes bizonyítási eszközökhöz (csekély kivételtől eltekintve) nincs meghatározott bizonyító erő kötve. Ám ez nem jelenti azt, hogy a bíróság teljesen szabad belátása szerint cselekedhet. A bíróságok hajlanak arra, hogy az informátor, a cikk adatait szolgáltató személy vallomását aggályosnak tekintsék. Ez a felfogás azonban nem kedvez az oknyomozó újságírásnak és a sajtószabadságnak, s csak addig lehet ésszerű és jogszerű, ha annyit jelent, hogy a bíróság a tanúvallomást "fokozottan" ellenőrzi és veti össze az egyéb bizonyítékokkal. Előfordult már, hogy az LB egy informátor vallomását minden további nélkül elfogadta.

Esetünkben a bíróság az "informátori minőség", illetve a kft. egyik tagjával fennálló vagyonjogi vitája miatt tekintette aggályosnak Mayer Aranka vallomását. Ám a bíróság nem keresett, következésképp nem is talált olyan tényeket, indokokat, amelyek alapján bárki arra következtethetett volna, hogy a tanú a konkrét jogvita mikénti eldöntésében nyilvánvalóan érdekelt lenne. S mert ilyesmire a bíróság nem mutatott rá, kérdéses, hogy a tanú és a volt férje közti vita diszkvalifikálja-e a vallomást. A válás és a vagyonjogi konfliktus éppenséggel a tanú szavahihetőségét, motivációját, a nyilvánosságra hozatal módját is alátámaszthatja. Nem mutatott rá a bíróság olyan más bizonyítékokra sem, amelyek a tanúvallomásokkal ellentétben állnának, mivel (ismereteim szerint) a felperes kft. tagjai pusztán arról nyilatkoztak (bizonyára nem is valótlanul!), hogy nem vettek részt taggyűlésen a kérdéses időpontokban. Az elsőfokú tanács álláspontja - ti. a gyűlésezés tényét nem kérdőjelezi meg az a nyilatkozat, amely szerint az érintettek taggyűlésen nem vettek részt - sokkal inkább tűnik ok- és jogszerűnek.

Ami pedig a becsatolt "jegyzőkönyvmásolatokat" illeti, a másodfokú bíróság úgy tekintette, hogy azok nem alkalmasak a bennük foglalt tények és megnyilvánulások igazolására. Ám ezt csak azért tehette meg okszerűen, mert aggályosnak tekintette Mayer tanúvallomását, ami egyébként - ismereteim szerint - koherens és ésszerű magyarázatot adott a jegyzőkönyvek keletkezésének körülményeire, s közvetve ugyan, de alátámasztotta az abban foglaltak valóság-tartalmát.

Mi az, hogy jelentős?

A bíróság szerint tehát az ÉS valótlanul állította, hogy taggyűléseket tartottak. A helyre-igazítás jogszerű elrendeléséhez azonban alá kellett volna támasztani azt is, hogy a taggyűlések tartásának vagy nem tartásának kérdése jelentős volt a felperes kft. jó hírnevének szempontjából.

A magyar jog szerint a jó hírnév sérelmét, és így a sajtó-helyreigazítási igényt általánosságban az igény érvényesítőjére vonatkozó valótlan tényállítás alapozza meg. Ez az elv azonban - amint azt a bevezetőben írtam - a gyakorlatban mégsem érvényesül fenntartás nélkül. A helyreigazításhoz való jog nem illeti meg a sérelmet szenvedőt, ha az igényérvényesítés joggal való visszaélést valósít meg, illetve ha a valótlan tényállítás a jó hírnév szempontjából lényegtelen körülményt, tévedést tartalmaz.

A másodfokú bíróság e ponton is kritizálta az elsőfokút, amikor arra utalt, hogy az a cikk egészét vette alapul a tényállítások jelentőségének megítélésekor, és nem az igény érvényesítőjének saját szempontjait.

E kérdés eldöntéséhez két szempontot kell figyelembe venni. Egyrészt nehezen elfogadható, hogy egy valótlan tényállítás által okozott jóhírnév-sérelem az ugyanazon cikkben szereplő valós vagy nem kifogásolt tényállítások jó hírnevet sértő hatásaitól függjön, másrészt ésszerű, sőt a jog által is megkövetelt szempont, hogy egy adott tényállítást mindig egy adott cikk kontextusában kell értékelni.

Az elsőfokú ítélet a taggyűlés jogszerűségének kérdését azért nyilvánította lényegtelennek, mert valósnak fogadta el azt a tényt, hogy a kft. tagjai összegyűltek, és a társaság ügyeiről tárgyaltak. Azt azonban nem állíthatjuk, hogy az első fok ezzel a cikk egészét vette volna figyelembe. Kifejezetten érdekes az is, hogy az ítélet indoklásában az elsőfokú bíróság nemcsak az LB már idézett állásfoglalásának 2. c) pontjára hivatkozott, hanem annak 1. pontjára is, amely szerint a helyreigazítási igényt társadalmi rendeltetésével összhangban kell alkalmazni; sőt az ítélet az LB-állásfoglalás ama részét még idézi is, amely szerint a helyreigazítás "érdemi sérelem" reparálására szolgál. A másodfokú bíróság mindezen szempontokkal érdemben nem foglalkozott.

A másodfokú bíróság szerint a felperes társaság megítélése szempontjából igenis jelen-tőséggel bír az a tény, hogy a tagok találkozója taggyűlés volt-e vagy sem. Ezt a következőképp vélte indokolni. A számos állítást, amely egyrészt a kft. gazdálkodását érintette, másrészt a Tokaj Kereskedőház Rt. miatt az egykori kormánykoalíció pártjai közötti súrlódásokra vonatkozik, a cikk az állítólagos taggyűléseken elhangzott jegyzőkönyvekkel igazolja. Az ítélet szerint emiatt jelentős a kft. megítélése szempontjából, hogy volt-e taggyűlés, és azon felvettek-e jegyzőkönyvet.

A logikai bakugrást - vagy inkább az ítélet értelmezhetetlenségét - e ponton képtelenség nem észrevenni. Hisz az indoklásnak arra kellett volna válaszolnia, hogy az a látszólag jelentéktelen kérdés, miszerint tartottak-e taggyűlést, és készült-e jegyzőkönyv a cikkben írt napokon, miért lehet mégis jelentős a kft. megítélése szempontjából. Ehelyett az ítéleti érvek arra vonatkoznak, hogy a "nem bizonyított" taggyűlésen elhangzott kijelentések mennyiben érintik a kft.-t. Lehet, hogy ezek a kijelentések sértik a társaság jó hírnevét (bár ezekkel összefüggésben a cég nem kért helyreigazítást), de a taggyűlés tartására vonatkozó állítás miért teszi ezt vele? Ha pedig nem sértik, akkor miért baj az, hogy a kijelentések egy "nem bizonyított" taggyűlésen hangzottak el?

És mi módon kapcsolódnak a kft. személyiségi jogaihoz a fideszes-kisgazda koalíció súrlódásai? Ha a bíróság a helyreigazítási kérelem keretei között marad, akkor kizárólag a taggyűléstartás tényének a felperesi jó hírnevet sértő hatásait kellett volna vizsgálnia; és nem vehette volna figyelembe az egyéb, a kft. által a helyreigazítási kérelemben nem kifogásolt tényeknek a cég jó hírnevére gyakorolt hatását. Az pedig, hogy az ÉS más körülmények, események igazolására kívánta felhasználni a taggyűlési jegyzőkönyveket, szintén nem tekinthető relevánsnak a kizárólag a kft. jó hírnevének szempontjait mérlegelő érvelésben.

Összefoglalva: az elsőfokú ítélet a bírósági gyakorlatban nem elég következetesen megjelenő, de megítélésem szerint helyes jogi álláspontot érvényesítette, amikor a keresetet elutasította. A másodfok viszont nemcsak a bizonyítékokat értékelte vitathatóan, de suta logikájú, a "jogon belüli" érvekkel nehezen magyarázható ítéletet hozott. Ez pedig a lehető legkevésbé sem kedvez ama jogalkalmazási gyakorlat megszilárdulásának, amely felé az LB-állásfoglalás mutat (s amely oly példásan érvényesült az elsőfokú ítéletben).

Rekontra

Mindezek mellett érdemes kitérnünk az ügy még egy, az elsőfokú ítéletben is megjelenő szempontjára - ez pedig a sajtó-helyreigazítási jog "rendeltetésszerű" gyakorlásának követelménye. E követelmény összefügg a helyreigazításban foglalt tény jelentőségének megítélésével is, hisz nyilvánvalóan sértő, lényeges állítások esetén a visszaélés fel sem merül. Ám lényeg-telen tények helyreigazíttatási igénye utalhat visszaélésszerű joggyakorlásra is.

De miért indítana valaki személyiségi jogi pert "lényegtelen" kérdések miatt? Előfordulhat, hogy úgy véli, e lényegtelen tények valamilyen okból mégsem jelentőség nélküliek, és igenis sértik a jó hírnevét. De előfordulhat az is, hogy valaki kevésbé jóhiszeműen jár el, s felperesként nem a személyiségi jogvédelem a célja. Lehet, hogy "kellemetlenkedni" akar a róla valós, de számára káros tényeket megíró sajtónak; s megeshet az is, hogy politikai célokra akarja felhasználni az ítéletet.

A jogszabályok azonban pontos eligazítást adnak arra az esetre, hogy mi ilyenkor a bíróságok teendője. Az LB-állásfoglalás 1. pontja rögzíti, hogy a sajtó-helyreigazítás érvényesítésére csak "társadalmi rendeltetésével összhangban" kerülhet sor. A sajtó-helyreigazításnál a bíróságoknak csak valós jogsérelem esetén kell védelmet nyújtaniuk - s az állásfoglalás hivatkozik arra, hogy a joggal való visszaélés tilalma (amit a polgári törvénykönyv rögzít) a személyiség jogi védelmét biztosító jogokra is érvényes. Azok a helyreigazítási eljárások, amelyek valódi célja a sajtó megbüntetése vagy a politikai kampányolás, kimeríthetik a sajtó-helyreigazítás mint személyiségvédelmi jog nem rendeltetésszerű gyakorlását. Az ilyen kereseteket bíróságaink tehát elutasíthatnák - természetesen miután megvizsgálják a kifogás tárgyává tett kijelentés objektív súlyát és hatását a felperes jó hírnevére. Ha a bíróság a kifogásolt valótlan állítás jó hírnevet érintő hatását objektíve csekélynek találná, valamint úgy ítélné meg, hogy nincs olyan különleges ok, ami miatt az adott személy egyedi esetében az egyébként objektíve jelentéktelen tény jelentős, valószínűsíthetné, hogy a joggyakorlás nem rendeltetésszerű. Különösen olyan esetben, ha az érintett nem kér helyreigazítást a személyét objektíve súlyosan sértő kijelentésekkel kapcsolatban. S nyilván a joggal való visszaélés gyanúját erősítené, ha az állítólag megsértett személy a jó hírnevét súlyosan rontó kijelentések miatt nem perel, de az ezekkel összefüggő apróbb tévedésekért igen. Vajon egy ilyen "teszt" következetes alkalmazása milyen eredményre vezetett volna a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kft. ügyében?

Figyelmébe ajánljuk

„Egy egyházpolitikai harc kellős közepébe kerültem” – állítja a pünkösdi egyház ügyében meggyanúsított volt intézményvezető

A nemrég lezárult nyomozás 18 milliárd forintos kárértéket állapított meg a Magyar Pünkösdi Egyház intézményrendszerét érintő költségvetési csalás ügyében. Az egyik érintett, jelenleg bűnügyi felügyelet álló volt intézményvezető szerint viszont az ügy csak az egyházon belüli harcok eredménye, és a nyomozás is tendenciózus volt.