A félelemkeltés retorikája általános, a populisták a globalizáció rémeivel, bevándorlókkal, a romákkal, a megszokott élet elvesztésével riogatnak, a technokraták a lemaradás, a versenyképesség további csökkenéséből fakadó hátrányokkal. Pedig a rémítés, ha választásokat nyerni segíthet is - és ebben a populista oldal általában sikeresebb -, valódi megoldást nem kínál. És mivel erre a feladványra a rendszeren belül aligha van megoldás, egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy új megközelítéseken kell gondolkodnunk. Ilyen gondolatébresztő, cselekvésre ösztönző pozitív narratívát fogalmaz meg Jeremy Rifkin közgazdász és közgondolkodó nemrégiben megjelent könyvében, A harmadik ipari forradalomban.
Vitte, hozza
Rifkin szerint az emberiség történetében akkor következtek be nagy változások, amikor összegződött az energiatermelés módjának és a kommunikációs rendszerek változásának a hatása. Az új energiaforrások felfedezése és kiaknázása bonyolultabb, összetettebb társadalmak kialakulásához vezet, amelyek irányítására, menedzselésére új kommunikációs formák váltak általánossá. A nagy folyami kultúrákban - a Jangce völgyében, Mezopotámiában - vagy a majáknál egymástól függetlenül megjelent az írásbeliség, amely kezelni tudta a nagy kiterjedésű birodalmak szabályozási és kereskedelmi igényeit. Az ipari kor első nagy forradalma a nyomtatás és a közoktatás révén indította el és segítette a széntüzelésű kazán és a gőzgépek nyújtotta lehetőségek kihasználását. A másodikhoz a belső égésű motorok és olajalapú energiafelhasználás elterjedése kellett egyfelől, és a távíró, majd a telefon és tévé másfelől. Rifkin szerint most újabb korszakhatárhoz érkeztünk. Kiteljesednek az elmúlt húsz év információs forradalmának hatásai, és eközben megjelennek azok a zöld, megújuló energiák, amelyek képesek kiváltani a fosszilis technológiákat. Mi több, az alternatív energiák technológiái mára eljutottak oda, hogy nem szükséges hatalmas szél-, nap-, geotermikus erőművekben gondolkodni: sok százezer és millió helyi energiatermelő egység hálózatba kapcsolt rendszerének is van realitása. Az új, posztfosszilis világ kulcsszavai pedig a decentralizáció és a hálózatiság lesznek. Az energiatermelés humanizálódik: garázsok, csűrök és fészerek, lényegében bármilyen építmény és annak környezete átalakítható energiatermelő egységgé. A decentralizáltan termelt energiát pedig helyben éppúgy fel lehet használni, mint az információs technológiákkal "felokosított", a pillanatnyi igényekre reflektáló smart gridek, okos hálózatok révén bárhova eljuttatni. E változás mértéke az elmúlt évtizedben a médiában tapasztalhatóhoz hasonló, ahol a hagyományos, egy központból, fentről lefelé sugárzott televíziók mellett teret hódított a többirányú kommunikáción alapuló, demokratizált internet. A fordulat következményei - az olaj- és gázfüggés felszámolásának geopolitikai hatásai, a belső égésű motorok leváltása elektromos járművekkel, a teljes petrolkémiai vertikum, a gyógyszer-, műanyag- és műtrágyagyártás átalakulása, netán a klímaváltozás lassulása - beláthatatlanok. És ha mindez nem központosítottan és hierarchikusan, hanem decentralizáltan és a hálózati elv szerint megy végbe, úgy a százmilliónyi fogyasztó helyébe lépő százmillió termelő alapvetően változtathatja meg a társadalmi erőviszonyokat is.
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
"vatosan
A változásokat előidéző döntéseket első megközelítésben a politikai realitások diktálták. Nevezetesen: a Zöldek jelenléte és szerepük a koalíciós mérleg nyelveként sokat segített az alternatív energiák támogatási rendszerének alakításában. E hatást tovább erősítette a fukusimai katasztrófa, majd a CDU-CSU drámai veresége az atomerőművek bezárását központi témává tevő 2011-es baden-württembergi választásokon: 58 év kereszténydemokrata kormányzás után az atomenergia-ellenes zöldek adják a tartományi miniszterelnököt. Angela Merkel levonta a konzekvenciákat, és nemcsak az atomerőművek fokozatos bezárását, hanem a zöld energiaprogram felgyorsítását is elrendelte. De nem csak efféle politikai kényszerek segítik a fordulatot. A "zöld energia internetje" azért vonzó és átélhető vízió, mert gazdasági előnnyel kecsegteti reménybeli kedvezményezettjét, a prosumert, az immár egy személyben megjelenő termelőt (producer) és felhasználót, fogyasztót (consumer). A következő izgalmas fordulat pedig az lehet, amikor az információs technológiák felerősítik a zöld energiák demokratizáló hatását. Eddig a fogyasztó a tápláléklánc legvégén szorongott - ugyanő holnaptól az új okos hálózatok rendjébe szerveződve mint termelő is megjelenhet. Ez a váltás pedig átrendezi az erőviszonyokat - az ellenőrzést, a függőségeket és felügyelet hatóköreit. Nincs többé rezsi és gázáremelés, nem az állam és a közszolgáltató cégek zaklatnak számláikkal, ellenben mi kérhetjük rajtuk számon, hogy teljesítették-e felénk átvételi és díjfizetési kötelezettségüket. Ráadásul az "500 millió európai energiaszolgáltató" ideája csak a kezdet, erre az alapra a legkülönbözőbb vállalkozások és üzleti modellek épülhetnek. Berlinben a Mercedes például izgalmas kísérletet indított el, az elektronikus autómegosztást - a városban szétszórt Smartokat akkor és annyi ideig használjuk, amíg erre igényünk van. Technológiailag annak sincs akadálya, hogy a McDonaldsban elfogyasztott ebédünkért ne pénzzel, hanem a kocsinkban levő és olcsó esti vagy meg olcsóbb otthon feltöltött energiával fizessünk.
Mivel Németország egyre inkább az Európai Unió de facto irányítójává válik, nem meglepő, hogy az új energiapolitika az unión belül is mind hangsúlyosabb. Rifkin - aki egyébként Merkel tanácsadója is - tavaly februárban sikeres koalíciót hozott tető alá a harmadik ipari forradalom koncepciójának támogatására: az európai parlamenti frakciók mellett megnyerte az ügynek az európai kis- és középvállalatok szövetségét, az európai szakszervezeteket és fogyasztói szervezeteket is.
Persze ennek az átalakulásnak lesznek vesztesei is. Először is - evidensen - a gigantikus, a fosszilis energiára rágyógyult multik, amelyek nem tudnak átállni az alternatív energiaforrásokra. Másodszor pedig azok az államok, társadalmak, amelyek nem képesek alkalmazni ezt a decentralizalt rendszert, és kreatívan kihasználni a lehetőségeit. És távolról sem biztos, hogy ez a nagyralátó elképzelés - politikai támogatás ide, össztársadalmi előnyök oda - megvalósulhat. De a harmadik ipari forradalom, a "zöld energia internetje" mégis olyan idea, amiben legalább a lehetőség benne van, hogy Európa a lekésett információs forradalom meg a csúfosan megbukott lisszaboni szerződés után egy meglepő kanyarral hirtelen az élre törjön a technológiai, gazdasági, intellektuális világversenyben. És ha Magyarország esélyeit latolgatjuk a részvételre ebben, nem csak azért kell óvatosnak lennünk, mert Simicska Lajost nyilván nehéz lenne meggyőzni arról, hogy jövedelmező napenergiai befektetései mellett karolja fel a decentralizált, demokratikus energiatermelés vízióját is. De azért is, mert a mellérendelt, hálózati modell elterjedéséhez autonómia, bizalom, reflexivitás, nyitottság szükséges - mindazok az értékek, amelyek elégtelensége oly fájón jelenik meg hétköznapi életünkben is. De talán épp ezért lesz érdemes megint nekifutni.
