Ki a jobb ellenség: putyinozással a sorosozás ellen

  • Madlovics Bálint
  • 2017. május 8.

Liberális szemmel – Republikon

A Kelet vagy a Nyugat?

Ma már közhelyszámba megy az a megállapítás, hogy a Fidesz elsősorban a saját táborának politizál: tudja, hogy a győzelemhez ebben a választási rendszerben bőven elég neki az a kétmillió szavazó, aki mellette áll, úgyhogy ezt a bázist igyekszik minden eszközzel megtartani, legalább a jövő évi választásokig.

Kézenfekvő a kérdés, hogy sikerül-e ez a Fidesznek – a válasz pedig most még nem egyértelmű, lévén, hogy nyolc elemzőintézet közül egy, a Medián komoly esést mért a Fidesz támogatottságában, a többiek szerint viszont az elmozdulások belül maradtak a statisztikai hibahatáron. Ami viszont jóval világosabban látszik, szemben a mozgásokkal, az a Fidesz stratégiája: igyekszik visszanyerni az ügybirtoklás képességét.

Erre nem a szó hagyományos értelmében törekszik, mármint hogy nem a politikai napirendet próbálja meghatározni, a közbeszédet pedig megtölteni a számára előnyös témákkal, hanem inkább a közszájon forgó ügyeket próbálja a sajátjai szemében a magáévá tenni. Erre pedig úgy képes, hogy annak a világképnek az alapmotívumait sulykolja, amelyet a Fidesz szavazói már régről ismerhetnek, s amely nem más, mint a Fidesz nemzetképe. Erről szól a sorosozás: az üzletember befeketítése és a különböző ügyek őhozzá kapcsolása révén nem egy egyszerű „ellenségképet” vagy gyűlölettárgyat adnak, hanem segítenek a táboruknak fölosztani a világot a demokratikus legitimációval rendelkező, és ilyenformán a nemzeti érdeket par excellence képviselő kormányra egyfelől, és az ő ellenségeire, azaz a nemzet ellenségeire másfelől. Ez a fideszes érvelés gerince; a migránskérdés is e világkép mentén tudott – valójában egyes ügyek és témák egész sorát magába foglalva – hosszú ideig a közbeszéd tárgya maradni, és most a CEU- és minden más ügyet is ezzel próbálnak meg „birtokba venni”, a saját tábor szemében az univerzális „jó” szerepében tetszelegni.

Az ellenzék jó ideig nem alkalmazott semmi ehhez fogható, stabil és erős világképet, narratívát, ami összefogta volna az egyes ügyekről kommunikált véleményeit. Az utóbbi időben, a tüntetések nyomán azonban föltűnt a sorosozással szemben egy ellennarratíva: a putyinozás. A putyinozáshoz többen is negatívan állnak hozzá, mondván, az orosz államfőt föltételezni az Orbán-rendszer minden cselekedete mögött pont olyan összeesküvés-elmélet, mint Soros Györgyöt látni a legkülönbözőbb kormányellenes megmozdulások hátterében. Azonban a hasonlóság valójában csak annyiban áll, hogy mind a kettő narratíva, és a kommunikációs színtéren mindkettő arra szolgál, hogy a politikai eseményeket megmagyarázza, azok résztvevőit egy előre legyártott történet szereplőiként pozicionálja. Három fontos dologban viszont már eltérnek, és ezek a dolgok a putyinozást hatásosabb eszközzé is teszik a sorosozásnál.

Az első ilyen a célközönség. A sorosozás a használójának, azaz a Fidesznek csak a már meglévő táborát éri el: akik nem osztják a Fidesz világképét, azok az egészet őrült konteóként utasítják el, vagy egyszerűen csak kiröhögik, mint a tüntető fiatalok többsége is. A putyinozás hatóköre azonban szélesebb, amennyiben túlmutat használójának – az ellenzéknek, illetve közelebbről a Momentum Mozgalomnak – a már meglévő bázisán, és magába foglalja a bizonytalanok komoly hányadát is.

false

 

Fotó: MTI

Ez nemcsak a Kádár-rendszerben kialakult oroszellenesség miatt van így, hanem a miatt a másik két dolog miatt is, amiben a putyinozás még különbözik a sorosozástól: a konkrét problémákhoz való szorosabb kötődés, valamint a belőle világosan következő, pozitív üzenet, az Európa-pártiság miatt. Ami az előbbit illeti: persze a sorosozást, illetve a Fidesz nemzetképét is lehet bármilyen ügyre alkalmazni (sőt épp ez a lényege, hogy nemzeti érdekként tüntessen föl minden kormánycélt, álljon az bármilyen – köz- vagy magán- – érdek szolgálatában). A putyinozás azonban olyan rendszerkritika, amely nemcsak bizonyos érdekköröket láttat a cselekmények mögött, hanem konkrét párhuzamokat is von két ország: a putyini Oroszország és az orbáni Magyarország között. A párhuzamok számossága és mélysége, illetve a konkrét orosz befolyás ismeretében az Orbán-rendszer jó néhány vonását és botrányok sokaságát lehet ebben a narratívában elbeszélni – gondolatmankókat adva azoknak a bizonytalanoknak, akiknek egyébként nincs ilyen összetett valóságértelmezésük a politikai folyamatokról, és hatva a kiábrándult fideszesekre is, akiknek a számukra megdöbbentő CEU-ügyet is ez a narratíva tudná megvilágítani.

A putyinozásból, illetve az orosz párhuzamokra épített rendszerkritikából pedig egyértelműen levezethető egy pozitív program, a már említett Európa-pártiság. Önmagában a magyarok közismerten magas EU-szimpátiája nem lenne elég, hogy ez a program népszerű is legyen; elvégre van már párt, amely a Kelet–Nyugat ellentétre építi a kommunikációját, a DK, amely viszont lassabb ütemben tudott csak növekedni az elmúlt években. A Momentum vezetői viszont – Nyugatról a hazájukba visszatért fiatal értelmiségiek – hitelesebben képviselhetik ezt a víziót Gyurcsány Ferencnél, s ráadásul vannak a DK és a Momentum üzenetei közt lényegi különbségek is: a momentumosok láthatóan nem kötődnek görcsösen azokhoz a toposzokhoz, amik a 2010 előtti kritikátlan Nyugathoz igazodást jellemezték, és amelyek most is meghatározzák többek közt a DK kommunikációját. A Momentum Nyugat-képe árnyaltabb, kiegészül egy pozitív nemzetképpel is, és – a választópolgárokkal összhangban – hajlandó elfogadni még a Fidesz problémafölvetéseit is; amihez persze hozzáteszik, hogy rémesnek tartják Orbánék válaszait, melyek putyini mintára az európaiság és az unió pozitívumait is tönkreteszik. Ha a putyinozást egy ilyen pozitív Európa-pártiság egészíti ki, mely hajlandó vitát nyitni az EU sokak által érzékelt problémáiról, és határozott állást is tud foglalni újszerű, „európai és magyar” megoldások mellett, akkor ez izgalmasabb és a választók számára szimpatikusabb is lehet a sorosozást kiegészítő, harciasságával is csupán a status quo megőrzésére törekvő orbáni Európa-képnél.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.