Magyar mentőcsapatok Törökországban

„A kutya a legjobb műszer!”

Riport

„Csak röviden és halkan tudok beszélni, mert túlélőt jelzett a kutya, és most nézik hangdetektorral” – köszön be Lehoczki László. A miskolci Spider Mentőcsoport alapító-vezetőjével először múlt vasárnap sikerült pár szót váltani telefonon. A csapat február 8. óta dolgozott a földrengés sújtotta Törökországban, hétfőn indultak haza.

A Lehoczki szakmai irányítása alatt álló hatfős különítmény tagjai – a Spider, a Főnix, az Életjel, a Legott és a Hajdú speciális kutató-mentő csoport önkéntesei, valamint négy mentőkutyájuk – folyamatosan kutattak a romok között, minden perc értékes volt az elmúlt napokban, Lehoczki a telefonját sem töltötte fel, úgysem használta. A harminc éve kutató-mentőként dolgozó férfi egyébként is régi vágású szakember hírében áll, olyan időkben kezdte misszióját, amikor a technika még nem nyújtott akkora segítséget, mint manapság. Most is azt vallja: „a kutya a legjobb műszer!”

Ahogyan 1998-ban és 1999-ben, úgy a múlt hétfőn hajnalban bekövetkezett katasztrófa után is azonnal indulni akart Lehoczki László, de meg kellett várnia a hivatalos török felkérést. „Elképzelhetetlen, hogy egy földrengésre ne menjek ki és ne segítsek”, nyilatkozta indulásukkor.

Amikor aztán vasárnap arról kérdezem, hol dolgoznak éppen, elbizonytalanodik. „Hú, ez jó kérdés, én csak dolgozom ott, ahová rendelnek minket, de megkérdem a koordinátorunktól!” A koordinátor Bessenyei Péter a Főnix Speciális Mentők képviseletében. Mint megtudjuk, Antakya városában, Odabasi kerületben kutatnak. „Rengeteg tömbház van itt összedőlve – mondja Lehoczki –, mindegyik rom egy külön kárhely, mindegyiknek megvan a vezetője.” A háttérben a szirénahangokon át valaki azt kiáltja, „köbek, köbek!”, és Lehoczki szól, mennie kell. A köbek török nyelven kutyát jelent. Folytatódik a keresés.

A török katasztrófavédelmi szervek munkáját számos külföldi mentőegység segítette az elmúlt bő egy hétben, köztük több magyar is. Pénteken közel nyolcórás mentési munka után Lehoczkiék csapata élve emelt ki a romok közül egy négy hónapos kisbabát. A katasztrófa ötödik napján ez valóságos csodának számított, így a helyiekben újra felcsillant a remény, hogy talán az ő szerettük is élve megtalálható még. Sírva könyörögtek a mentőcsapat tagjainak, hogy folytassák a kutatást. Látni a sok elkeseredett arcot, s tudni, hogy nem lesznek képesek mindenkit élve kihozni – talán ez volt a legnehezebb, mesélték az otthon maradottaknak a mentőcsapat tagjai.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.