A cigányok bejövetele

  • 2013. március 20.

Snoblesse

Roma reprezentáció a kortárs színházban: az Új Néző projekt.


Mint az széles körben ismeretes, színház az egész világ, ám az már jóval kevésbé ismert, hogy ebbe a világba Ároktő és Szomolya is beletartozik – azóta mindenképp, hogy a Krétakör alkotóműhelye közösségi játékba vonta e két borsodi település cigány és nem cigány származású, azaz kisebbségi és többségi lakosait. Az alkalmazott műfaj neve: fórumszínház, az elkövetők a Krétakör, a Káva Kulturális Műhely és az AnBlokk Egyesület, a résztvevők pedig színházi és falusi emberek. Az Új Néző projekt célja a helybéliek mindennapjainak megjelenítése – a színház eszközeivel, a színházon túli civilek közreműködésével. A kísérletről és annak tanulságairól a coMMMunity.eu estjén Schilling Árpád (Krétakör), Takács Gábor (Káva Műhely), Horváth Kata (AnBlokk), az Új Néző projekt néhány munkatársa és Artner Szilvia beszélget. Az eszmecsere előtt filmvetítés.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.