Kedves Olvasónk!
A Sorköz sorozatában a Narancs régi, irodalmi, művészeti vagy tudományos tárgyú cikkeinek legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.
Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2021. augusztus 26-i számában jelent meg.
Tolnai Ottó: SCANDAL
Mi volt a legszebb
kérdezték az ipari alpinistát
s ő már mondta is
az volt a legszebb
ahogy egyszer pihent
lógott a kötélen
kissé igaz hosszabban mint szokott
két kéményseprőt nézett
ahogy korláttal ellátott pallójukon
meg-megcsillanó drótkefékkel
vasgolyókkal felszerelkezve
baktattak a felkelő napban
arra gondoltam ha nem ipari alpinista
lett volna belőlem
drótkefével vasgolyóval
biztosan kéményseprő
és akkor a hetedik emeletről
észrevette egy keserű
borostás emberke
látta nagyon megsajnálta őt
az ipari alpinistát
a borostás emberke
azt hitte újabban így akasztanak
és már vette is elő
elnyűtt tangóharmonikáját
és már játszott is
gondolta utolsó kívánságom
minden ipari alpinista
utolsó kívánsága
valaki harmonikázzon nekik
az volt a legszebb
ahogy akkor játszott
gondolta amíg játszik
nem engedem el a kötelet
mondta az ipari alpinista
illetve az volt a legszebb
ahogy közben a sparhelton
nagy intenzív fehér rózsa
kifutott a tej
ugyanis tetszik tudni
nekem valóban
rálátásom van az egészre
még annak a kis elnyűtt
tangóharmonikának a márkáját is
ki tudtam betűzni
azt írta gyöngyház borításán
SCANDAL.
Van Tandorinak egy titkos remekműve, Az erősebb lét közelében. A kötet, amely alcíme szerint „olvasónapló”, a 20. századi magyar irodalom úgynevezett félhosszú verseiről szól. A nagyobb terjedelem mellett ezeket a verseket a megszólalás fesztelensége, sokszor a természetes beszéd lüktetése jellemzi, de mindig anélkül, hogy anekdotikusak lennének. Gyakran valami hétköznapi témával pepecselve indítanak, aztán mindenfelé csaponghatnak is, de végül mindig felemelkednek a létérzékelés legmagasabb szféráiba. Szép Ernőt és Karinthy Frigyest ezek a verseik teszik nagyon nagy költőkké, de a legismertebb idetartozó darab Kosztolányitól a Hajnali részegség.
A félhosszú vers Tolnai Ottónak is az egyik legjellemzőbb formája. Például ha azt idézzük a költőtől, hogy „Mi volt a legszebb”, akkor a legtöbb olvasónak nem is a fenti darab, hanem a mi volt kérded a legszebb Dániában című, majdnem kétszáz soros félhosszú vers ugrik be.
Ehhez képet a SCANDAL – amelynek első sora tehát nyilvánvaló önidézet – már-már epigrammai tömörségű, pedig jócskán magán viseli a félhosszú vers sajátosságait. Talán szerepversként is el tudnánk képzelni, egyes szám első személyben, az ipari alpinista monológjaként, de a magánbeszéd formája miatt akkor sokkal zártabb lenne, mint így, hogy rögtön a párbeszéd szélesebb távlataival nyithat.
A vers mintha csak a borgesi Alef és az Isteni színjáték végén leírt istenlátás totálisan extenzív egyidejűségének lenne egy tolnais léptékkel mérve szinte kámeaszerűen tömör megmutatása. Közben a Hajnali részegségből ismerős „abbahagytam a munkát” motívuma is felmerül – ha nem is feltétlenül közvetlenül onnan –, hasonlóan a másik emberben való önmagunkra ismerés motívumáig. Ez egyébként különösen Szép Ernő félhosszú verseinek jellemzője: „Egy-egy ismeretlennek nyakába vágytam esni: / Oh élsz te is? Hogy hínak, mondd? Mit gondolsz magadba? / Tudod hogy egyszer élünk? (Néked szól)
Az éjszakai vagy hajnali díszletezés ugyancsak gyakori a félhosszú versekben: ez az időszak jobban megfelel az elmélkedésre, mint a mozgalmas nappali vagy esti órák. A SCANDAL ebben Karinthy Egy reggel dátum nélkül című versére, illetve egy másik Szép Ernő-versre hasonlít, amelynek már hosszú címéből is majdnem két teljes haiku kijönne: Csúnya és ártalmas dolog, hogy a felkelő nap rád süt és te még tétlenül heversz ágyadban.
A vers nyitóképe minden, csak nem poétikus: egy alpinistában mint hegymászóban, a vad természet kihívójában még csak-csak van valami romantikusan költői, de az ipari jelzővel ellátott pályatársa már kimondottan prózai képzettársításokat idéz. A két kéményseprő megjelenése sem a klasszikus líraiság irányában hat, annál inkább az időpont, a háttér: a napfelkelte. A különböző minőségeknek ez a váratlan, gyors egymásra vágása is nagyon félhosszús tulajdonság.
A jelenetet a negyedik vagy a narrátort is beleszámítva, ötödik szereplő, a hetedik emeleti ember megjelenése teszi mozgalmasabbá, aki kimondottan groteszk irányba fordítva az eseményeket akasztott embernek hiszi az alpinistát, és eljátszik neki a harmonikáján egy búcsúdalt. Nem világos, hogy a vers megszólalója honnan tudja, mit gondolt a borostás, talán az alpinista megismerkedett vele az események után – a kérdést mindenesetre viszonylag aggálytalanul zárhatjuk ki a vers teréből.
Az volt tehát a legszebb, „ahogy akkor játszott”. Itt azonban egy helyesbítés következik – ismét egy még asszociációnak sem nevezhető váratlan dimenzióugrás –, a közepén az egész verset megint megfordító, váratlan metaforával, a kifutó tej „nagy intenzív fehér rózsá”-jával. Itt – figyeljünk a „rózsá”-nak a „fehér”-t megelőző váratlan, általában nem virágokkal összefüggésben használt jelzőjére – tulajdonképpen véget is érhetne a vers, az olvasónak talán nem lenne hiányérzete.
De egy fecsegősebb magyarázkodás következik – gondoljunk ismét a Hajnali részegségre: „Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam? / Te ismered a házam”; „ugyanis tetszik tudni / nekem valóban / rálátásom van az egészre”. A vers ezzel csak éppen annyi szükséges ereszkedést mutat, hogy utána még magasabbra lendüljön a vége, egy váratlan csavarral a hangszer szép gyöngyház borítását és szokatlan márkanevét is beemelve a látvány terébe.
Végül érdemes az egyik képet még egyszer felidézni. A karfiol a maga sajátos, laza, véletlenszerű, részleteiben megjósolhatatlan, de jól felismerhető struktúrájával Tolnai költészetének fontos motívuma: a kifutó tej fehér rózsája mintha ennek lenne sajátos, habkönnyű, különleges módon – az időbeli kiterjedés révén – négydimenziós, a maga mulandóságában csak annál maradandóbb emlékű vetülete.
