Olvasni muszáj

A hétköznapi hóhérok tettei továbbra is felfoghatatlanok

Sorköz

Zoltán Gábor könyve a 12. kerületi nyilasok rémtetteiről szóló elbeszélések etalonjává vált. De hogyan hat mindaz a borzalom, amit naturalisztikusan jelenít meg, újraolvasva? Az Olvasni muszáj legújabb részében Czenkli Dorka mesél arról, hogyan élte meg az Orgia első és második olvasását.

Kedves Olvasónk!

A Sorköz új, Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!

Messziről kezdem. Amikor 2016-ban megjelent Zoltán Gábor regénye a fővárosi nyilas terrorról, szinte csak lenyűgözött és elgyötört véleményeket, beszámolókat hallottam. Az olvasmányélmények arról számoltak be, hogy a szerző micsoda alapos levéltári kutatások alapján írta meg nagyszerű elbeszélését, mely olyan borzalmakat tár elénk, amiket teljes valójában csak kevesek ismertek, és amit igazán nehéz befogadni. Nagy volt bennem a kíváncsiság, meg is vettem a könyvet a megjelenése után nem sokkal, de valahogy akkor nem volt merszem elolvasni, nem éreztem magamban erőt hozzá. Így hát az Orgia parkolópályára került az éjjeli szekrényen lévő könyvhalomba, és csak közel két évvel később jutottam el oda, hogy el is olvassam. 

2018-ban láttam a Radnóti Színházban az Egy piaci nap című csodálatos előadást. Závada Pál az 1946-os pogromokat megidéző regényét Mohácsi János adaptálta (testvérével, a dramaturg Mohácsi Istvánnal). Závada regényét még az előadás megnézése előtt elolvastam, a történelmi traumáinkról és a közösség felelősségéről írt nagyívű emberi történet már olvasva is letaglózó volt. Mohácsi rendezésében, karakteres formanyelve által meg méginkább megrendített. (Offtopic, de ez volt az a Mohácsi-előadás, ami számomra leginkább hasonlított minőségben, mondanivalóban, színházesztétikában a kultikussá vált Egyszer élünk... előadáshoz.)

Akkor könnyű nyári olvasmány helyett, ha már benne voltam a flowban, elővettem Zoltán Gábor regényét, és végre elkezdtem olvasni az Orgiát. Emlékszem, eleinte többször le kellett raknom a könyvet, és például nem bírtam lefekvés előtt olvasni, mert valóban elborzasztott mindaz a brutalitás, kegyetlenség, embertelenség, amit a nyilasok tettei által az olvasó elé tár a szerző. Zoltán Gábor látszólag egyszerűnek tűnő stratégiát választott, lecsupaszított stílust használva, lényegre törően beszéli el a 12. kerület ismert helyein megtörtént eseményeket, miközben történelmi kutatásai tényanyagát változtatta szépirodalommá. A szerző maga is úgy nyilatkozott korábban, hogy mindig is megvolt benne a hajlam, hogy ne fordítsa el a tekintetét. Bár eredetileg személyes hangú regényt akart írni a Városmajorról, arról a környezetről, ahol felnőtt.

“Azt hittem, egy kis könyvtárazással sok minden megtudható, amire a »nevelődésregényemet« építhetem. Azonban amit akkor akartam, mégsem tudtam megírni. Nagyon szerteágazó volt a kibányászott anyag. Az sosem került elő, amit konkrétan kerestem, de találtam másvalamit, amire nem számítottam. Nagy történetek bontakoztak ki a XII. kerületi nyilasok rémtettei közt. Mint például a keresztény gyárosé, Renneré, ebből lett az Orgia.”

Renner bár keresztény, zsidó felesége és szeretője van, a nyilasok egyik potenciális áldozatából lényegében tettestárs lesz a túlélés érdekében. Bár undorodik az erőszaktól, a “tizenkétkerben” vészeli át a nyilas hatalomátvétel utáni időt afféle fogvatartottból lett kisegítő erőként, miközben igyekszik szerettei segítségére is lenni.

Általa, az ő mozgása, tekintete révén szembesülünk az eseményekkel, szerzünk ismereteket, látjuk a nyilasokat ölni, enni, inni, beszélni, kéjvágyból erőszakot tenni.

A regényt a történelmi ismeretanyag megosztása, a szembesítés, informálás mellett a naturalisztikus erőszakleírások teszik meghökkentően egyedivé. A verbális, szexuális és egyéb fizikai erőszakot a mű olyan nyers részletességgel írja le, amire bár van világirodalmi példa, igazán nem szokványos. Meghatározó könyvélményemmé vált az Orgia az első olvasást követően. Bár nem volt egyszerű elolvasni, nagy hatást tett rám, és akkoriban (is) mindenkit arra bíztattam a környezetemben, aki még nem olvasta, feltétlenül szánja rá magát, mert megéri. Egyszerre formálta a történelemszemléletemet és tágította az irodalmi komfortzónámat.

Eltelt pár év, közben fény derült a turulbotrány eredményeként Pokorni Zoltán nagyapjának múltjára és arra, a turul szobron olyanok neve is szerepel, akiknek még csak véletlenül sem szabadna. Majd elkészült Ács Dániel remek dokumentumfilmje, A gyilkosok emlékműve. Egyre több és több információt lehetett tudni a 12. kerületi nyilasok rémuralmának szörnyű tetteiről. Mindeközben Zoltán Gábor könyve a téma etalonjává vált, valóban nem lehetett nem hivatkozni rá a témában. Mikor 2022-ben, vagyis idén elkészült és felavatták a Városmajorban a Jézus Szíve-templom előtt a II. világháború áldozatainak emlékművet, amit a turulbotrány okán a 12. kerületi önkormányzat állíttatott, interjút készítettem az alkotó Mohácsi Andrással. A felállított szobor keletkezéstörténete mellett a művésszel beszélgettünk köztérrendezésről, szobrászi és kutatói munkáról is.

Mohácsit hallgatva rögtön tudtam, hogy újra fogom olvasni az Orgiát. Fel akartam idézni a történet részleteit, de arra is nagyon kíváncsi voltam, hogy hat a történet az újraolvasás során, miben más mindannak a bűnnek és gonoszságnak az újbóli értelmezése, átérzése, hogy van korábbi, már-már zsigerekig ható olvasói élményem. Az biztos, mivel nem hatott már oly módon az újdonság erejével a könyv, mint elsőre, már nem jelentett friss információt, mindaz, amit olvastam a közben és azóta szerzett ismeretanyag miatt, elmaradt az elképedés. Mindaz a rettenet – a fizikai, szexuális és lelki bántalmazás – bár másképp, de azért közel hasonló reakciót váltott ki belőlem. A hétköznapi hóhérok és tetteik elsőre és vélhetően sokadszorra is undort, viszolygást generálnak. Zoltán Gábor könyve újraolvasva is remek olvasmány, kicsit könnyebb befogadni, bár továbbra is szinte felfoghatatlan. Az újraolvasás és az azóta történtek – köztük az új emlékmű – is az ismeret és az emlékezés fontosságát erősítik.

Zoltán Gábor: Orgia, Kalligram, 2016, 320 oldal

Az Olvasni muszáj sorozatának korábbi részeit itt találja:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.