Kedves Olvasónk!
A Sorköz új, Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!
Messziről kezdem. Amikor 2016-ban megjelent Zoltán Gábor regénye a fővárosi nyilas terrorról, szinte csak lenyűgözött és elgyötört véleményeket, beszámolókat hallottam. Az olvasmányélmények arról számoltak be, hogy a szerző micsoda alapos levéltári kutatások alapján írta meg nagyszerű elbeszélését, mely olyan borzalmakat tár elénk, amiket teljes valójában csak kevesek ismertek, és amit igazán nehéz befogadni. Nagy volt bennem a kíváncsiság, meg is vettem a könyvet a megjelenése után nem sokkal, de valahogy akkor nem volt merszem elolvasni, nem éreztem magamban erőt hozzá. Így hát az Orgia parkolópályára került az éjjeli szekrényen lévő könyvhalomba, és csak közel két évvel később jutottam el oda, hogy el is olvassam.
2018-ban láttam a Radnóti Színházban az Egy piaci nap című csodálatos előadást. Závada Pál az 1946-os pogromokat megidéző regényét Mohácsi János adaptálta (testvérével, a dramaturg Mohácsi Istvánnal). Závada regényét még az előadás megnézése előtt elolvastam, a történelmi traumáinkról és a közösség felelősségéről írt nagyívű emberi történet már olvasva is letaglózó volt. Mohácsi rendezésében, karakteres formanyelve által meg méginkább megrendített. (Offtopic, de ez volt az a Mohácsi-előadás, ami számomra leginkább hasonlított minőségben, mondanivalóban, színházesztétikában a kultikussá vált Egyszer élünk... előadáshoz.)
Akkor könnyű nyári olvasmány helyett, ha már benne voltam a flowban, elővettem Zoltán Gábor regényét, és végre elkezdtem olvasni az Orgiát. Emlékszem, eleinte többször le kellett raknom a könyvet, és például nem bírtam lefekvés előtt olvasni, mert valóban elborzasztott mindaz a brutalitás, kegyetlenség, embertelenség, amit a nyilasok tettei által az olvasó elé tár a szerző. Zoltán Gábor látszólag egyszerűnek tűnő stratégiát választott, lecsupaszított stílust használva, lényegre törően beszéli el a 12. kerület ismert helyein megtörtént eseményeket, miközben történelmi kutatásai tényanyagát változtatta szépirodalommá. A szerző maga is úgy nyilatkozott korábban, hogy mindig is megvolt benne a hajlam, hogy ne fordítsa el a tekintetét. Bár eredetileg személyes hangú regényt akart írni a Városmajorról, arról a környezetről, ahol felnőtt.
“Azt hittem, egy kis könyvtárazással sok minden megtudható, amire a »nevelődésregényemet« építhetem. Azonban amit akkor akartam, mégsem tudtam megírni. Nagyon szerteágazó volt a kibányászott anyag. Az sosem került elő, amit konkrétan kerestem, de találtam másvalamit, amire nem számítottam. Nagy történetek bontakoztak ki a XII. kerületi nyilasok rémtettei közt. Mint például a keresztény gyárosé, Renneré, ebből lett az Orgia.”
Renner bár keresztény, zsidó felesége és szeretője van, a nyilasok egyik potenciális áldozatából lényegében tettestárs lesz a túlélés érdekében. Bár undorodik az erőszaktól, a “tizenkétkerben” vészeli át a nyilas hatalomátvétel utáni időt afféle fogvatartottból lett kisegítő erőként, miközben igyekszik szerettei segítségére is lenni.
Általa, az ő mozgása, tekintete révén szembesülünk az eseményekkel, szerzünk ismereteket, látjuk a nyilasokat ölni, enni, inni, beszélni, kéjvágyból erőszakot tenni.
A regényt a történelmi ismeretanyag megosztása, a szembesítés, informálás mellett a naturalisztikus erőszakleírások teszik meghökkentően egyedivé. A verbális, szexuális és egyéb fizikai erőszakot a mű olyan nyers részletességgel írja le, amire bár van világirodalmi példa, igazán nem szokványos. Meghatározó könyvélményemmé vált az Orgia az első olvasást követően. Bár nem volt egyszerű elolvasni, nagy hatást tett rám, és akkoriban (is) mindenkit arra bíztattam a környezetemben, aki még nem olvasta, feltétlenül szánja rá magát, mert megéri. Egyszerre formálta a történelemszemléletemet és tágította az irodalmi komfortzónámat.
Eltelt pár év, közben fény derült a turulbotrány eredményeként Pokorni Zoltán nagyapjának múltjára és arra, a turul szobron olyanok neve is szerepel, akiknek még csak véletlenül sem szabadna. Majd elkészült Ács Dániel remek dokumentumfilmje, A gyilkosok emlékműve. Egyre több és több információt lehetett tudni a 12. kerületi nyilasok rémuralmának szörnyű tetteiről. Mindeközben Zoltán Gábor könyve a téma etalonjává vált, valóban nem lehetett nem hivatkozni rá a témában. Mikor 2022-ben, vagyis idén elkészült és felavatták a Városmajorban a Jézus Szíve-templom előtt a II. világháború áldozatainak emlékművet, amit a turulbotrány okán a 12. kerületi önkormányzat állíttatott, interjút készítettem az alkotó Mohácsi Andrással. A felállított szobor keletkezéstörténete mellett a művésszel beszélgettünk köztérrendezésről, szobrászi és kutatói munkáról is.
Mohácsit hallgatva rögtön tudtam, hogy újra fogom olvasni az Orgiát. Fel akartam idézni a történet részleteit, de arra is nagyon kíváncsi voltam, hogy hat a történet az újraolvasás során, miben más mindannak a bűnnek és gonoszságnak az újbóli értelmezése, átérzése, hogy van korábbi, már-már zsigerekig ható olvasói élményem. Az biztos, mivel nem hatott már oly módon az újdonság erejével a könyv, mint elsőre, már nem jelentett friss információt, mindaz, amit olvastam a közben és azóta szerzett ismeretanyag miatt, elmaradt az elképedés. Mindaz a rettenet – a fizikai, szexuális és lelki bántalmazás – bár másképp, de azért közel hasonló reakciót váltott ki belőlem. A hétköznapi hóhérok és tetteik elsőre és vélhetően sokadszorra is undort, viszolygást generálnak. Zoltán Gábor könyve újraolvasva is remek olvasmány, kicsit könnyebb befogadni, bár továbbra is szinte felfoghatatlan. Az újraolvasás és az azóta történtek – köztük az új emlékmű – is az ismeret és az emlékezés fontosságát erősítik.
Zoltán Gábor: Orgia, Kalligram, 2016, 320 oldal
Az Olvasni muszáj sorozatának korábbi részeit itt találja:
