Kedves Olvasónk!
A Sorköz Ásatás sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából. Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk 2009. február 12-i számunkban jelent meg.
Magyar Narancs: Egy még nem publikált, de a világhálón olvasható tanulmányod szerint Magyarországon nagyon korán elkezdődött Darwin befogadása, úgyszólván előbb, mint Angliában. A fajok eredete megjelenéséről szinte azonnal beszámolnak hazai tudományos periodikák, Darwin előbb lesz akadémiai tag nálunk, mint otthon, az evolúció tana része lesz a hazai tudományos és közbeszédnek. Minek köszönhető ez a látszólag szokatlan nyitottság? Elvégre egy forradalmian új tudományos teóriáról van szó.
Mund Katalin: Valamennyire szerepet játszott ebben a bukott szabadságharc, ami általános elkeseredettséget, lehangoltságot szült - és egy olyan új elmélet, amelynek lényegi eleme, hogy van haladás, fejlődés a világon, némi vigaszt is nyújthatott. Még akkor is, ha a történelmi tények sem támasztják alá a társadalmi haladás eszméjét, hiszen az elmaradottság és az elnyomás látszik konzerválódni. Ilyen körülmények között egy új tudományos teória is reményteli lehet, ráadásul felértékelődik a tudományok és a tudás szerepe, amely szinte az egyetlen nemzetjobbító erőnek számít.
MN: De Darwin elmélete az evolúcióról, a törzsfejlődésről, a természetben zajló változásról szól: nem teleologikus jellegű, nem ismer kitüntetett célt, s értelmezhetetlen benne a haladás fogalma is. Éppen ezért nem egykönnyen lehet progresszív politikai, társadalmi analógiákat találni benne.
MK: Mégis úgy tűnik, hogy amikor Darwint értelmezik, lépten-nyomon felfedezni vélik benne ezt a teleologikus elemet: az evolúció, a fejlődés az egysejtűektől indul, de végső célja az ember létrejötte. Úgy tűnhet, mintha az egész törzsfejlődésnek lenne célja és értelme. Ez szokta megtéveszteni a kreacionistákat, akik a mai napig hadakoznak a darwini elmélettel. Miközben működik a véletlenszerű kiválasztódás és hatnak a szelekciós folyamatok, az egész végpontjának valamiféle értelmes elrendezettség látszik. Korántsem véletlen, hogy Herbert Spencer, az angol szociológus még Darwinnál is nagyobb hatást gyakorolt a magyar tudományos gondolkodásra. Nála a társadalomban és a természetben is zajlik az evolúció, amely egyértelműen célelvű folyamat, s a tökéletesedés felé vezet: a haladás töretlen, a jobb jövő, ha kerülők árán is, de óhatatlanul eljő.
MN: Mégiscsak különös, hogy egy 19. századi, még erősen vallásos magyarországi közegben ilyen sikert arathatott egy olyan elmélet, amely gyökeresen forgatja fel mindazt, amit addig a Biblián alapuló teremtésközpontú gondolkodás állított a világról. Ugyanakkor, mint írod, az első Darwin-tanulmánykötetet Rónay Jácint, a kiváló tudós és bencés szerzetes fordította le és adta ki magyarul.
MK: Azért a katolikus hierarchia részéről jelentős ellenállás mutatkozott a darwini tanokkal szemben. Sorra lehet idézni egyházi lapokból és egyházi személyektől a darwini elméletet és más modern természettudományos teóriákat elítélő mondatokat. Én úgy látom, hogy a protestáns oldalról több nyitottság mutatkozott a darwini tanok irányában, mint katolikus részről. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy a kezdeti elutasítás mellett katolikus részről is megjelent egy befogadói attitűd, olyan kezdeményezések, melyek az evolúciós elmélet adaptációját, a katolikus, keresztény gondolkodással való egyeztetését célozták. De az eltérő reakcióban szerepet játszhatott az is, hogy a protestantizmus, szemben a Habsburgokkal lojálisabb magyar katolicizmussal, jobban kötődött a magyar történelem haladónak számító, rebellis hagyományaihoz, és teológiai szempontból is nyitottabbnak mutatkozott.
MN: De akár katolikus, akár protestáns tudósról vagy egyházi személyről beszélünk, mindenképpen túl kellett lépniük a hagyományos, teremtéselvű, bibliai természetképen és világmagyarázaton. Hogyan dolgozták ezt fel magukban?
MK: Nehéz rekonstruálni, mi játszódott le a fejükben, de egy pár évvel ezelőtti kutatás érdekes dolgokat tárt fel e tekintetben is. 2003-2004-ben zajlott egy kétéves vizsgálat, a Vallás és evolúció a 20. századi Magyarországon címet viselte, a témavezetője Kampis György volt. Ebben készítettünk egy felmérést a budapesti és szegedi tudományegyetem biológia és bölcsész szakos hallgatóival. Engem különösen az érdekelt, hogy a vallásos biológus hallgatók hogyan viszonyulnak az evolúció gondolatához, s hogyan egyeztetik össze a hitüket és ezt a tudományos elméletet. Ellentétben a kutatói intuícióval éppen a vallásos diákok tudták összehangolni az evolúciós elméletet a teremtés gondolatával. A nem vallásos diákok számára ez már két külön világ. Kategorikusan elválasztják a kettőt, s állítják: ezeket nem lehet összehangolni. A vallásos diákok viszont úgy vélték, ezek szinkronba hozhatók.
Vagy mert mindkettő igaz a maga szintjén, a maga dimenziójában, vagy mert Isten megteremtette a világot, utána viszont már az evolúció törvényei működnek.
Ugyanakkor a kutatást kiegészítő mélyinterjúkból az is kiderült, hogy számos megkérdezett - közöttük természettudományos végzettségűek is! - nem is volt tisztában azzal, hogy az evolúciós elméletnek leginkább a biológiához van köze, és nem puszta filozófiai spekuláció, amelynek csak a humán tudományokban van relevanciája.
MN: Nem találkoztak a darwini evolúciós elmélettel az oktatás során?
MK: Keveset. A gimnáziumi biológiakönyvben nem nagyon szerepel, s az egyetemi tananyagban sem hangsúlyos helyen. A felmérés során például elrejtettünk klasszikus evolucionista érveket és a manapság népszerű kreacionista ellenérveket - a legnagyobb tanulság az volt, hogy ezek körül hihetetlen zavar uralkodik a fejekben. Még a negyed-ötödéves biológushallgatók is, függetlenül attól, hogy vallásosak vagy nem hívők, gyakorta beikszelték azt a választ, hogy az evolúciónak van célja és értelme. Ha még manapság is csupán ilyen mélységig értik meg az elméletet, mit várhattunk a százötven évvel ezelőtti publikumtól?
MN: Az egyik általad is leírt, és Greguss Ágostnak, a neves 19. századi esztétának és filozófusnak tulajdonított megoldás a dualizmus: a fizikai világban érvényesülnek az evolúció törvényei, de a szellemi világra, a lélekre nem vonatkoznak.
MK: Készítettem interjúkat agykutatókkal is, s bár ők elsajátítottak minden olyan elméleti és gyakorlati tudást, ami a szűk szakterületükhöz kell, mégis akadt olyan, agykísérletekkel foglalkozó interjúalany, akinek az egyik legfőbb célja volt, hogy Isten jelenlétére, illetve a lélek létezésére találjon bizonyítékot. Másrészt az is biztos, hogy a mai tudomány már annyira specializált, olyannyira kis szeleteit kutatja a valóságnak, hogy nem találkozik a nagyközönség vagy a tudósok nagy filozófiai elméletek, világmagyarázatok, netán a spiritualitás iránti szükségletével. Ezek után nem csodálható a vallásosság térhódítása még a természettudósok körében sem.
MN: Amikor egy nagy teória, egy paradigmarobbantó elmélet eljut a nagyközönséghez, sajátos módon átalakul. Amikor a relativitáselmélet megjelent a honi népszerű sajtóban, senkinek halvány dunsztja sem volt az einsteini tételek matematikai velejéről, ezért kiemelték azt, ami laikusok számára is megjeleníthető volt. Természetesen súlyosan félreértve ezek lényegét. Úgy tűnik, hasonló módon jelent meg Darwin és elmélete a 19. században a hazai élclapokban és társasági magazinokban, vagy a politikai sajtóban.
MK: Ehhez jó párhuzamot kínál az, amit szintén néhány éve vizsgáltam: miként szivárognak le tudományos elméletek és tételek az ezoterikus sajtóba. Ezeket teljesen félreértik, kiforgatják, és a maguk szája íze szerint használják; azt a magyarázati típust veszik elő, amelyik éppen divatosnak számít. Már a 19. század végén az akkori ezoterikusok is a tudományok akkoriban újnak számító felfedezéseiből merítettek analógiákat. Így a fizikában a mechanika törvényei, a biológiában pedig a darwini evolúció elmélete, valamint a sejtelmélet volt nagy hatással az újítani vágyók képzeletére. A jógaászanákat, a jógi szimbolikus jelentéstartalommal bíró testtartásait például nem egy szerző a törzsfejlődés egy-egy szintjének szimbolikus megjelenéseként értelmezte. Az meg elég egyértelmű, hogy mi jutott el a nagyközönségig - az, ami a vicclapokban is látszik, hogy az ember a majomtól származik. A másik pedig megint csak a darwini elmélet félreértelmezésén alapuló célszerűségi elv, hogy van egyfajta evolúciós tökéletesedés, amelynek a végcélja az ember. Az előbbi nyilván az elmélet kellemetlen oldalát, az utóbbi a pozitívat hangsúlyozta - egyaránt hamisan. De így vagy úgy, felkapott, népszerű elmélet lett Darwin evolúciós tana, amelyről szívesen értekeztek, vitatkoztak laikusok is.
MN: Határozottan állítod, hogy a darwinizmus, s még inkább a Darwint sok tekintetben megelőlegező Spencer, no meg az ő evolucionista és teleologikus társadalomelmélete fontos szerepet játszott az első magyar társadalomtudományi művek, Beöthy Leó, Pulszky Ágost vagy Pikler Gyula egymással is vitatkozó munkáinak megszületésében.
MK: Az evolucionista gondolat pontosan kifejezte az akkori korhangulatot. Ahogy megszületett a modern antropológia és szociológia, az evolucionista gondolkodás óhatatlanul ezek részévé vált. Ráadásul ahogy a felfedezők, gyarmatosítók rábukkannak a nálunk "elmaradottabb" kultúrákra, embercsoportokra, úgy erősödik a diskurzus arról, hogy vajon ők olyanok-e, mint a mi őseink? Ha őket tanulmányozzuk, vajon a saját múltunk tárul fel előttünk? S vajon egyszer ők is eljutnak oda, ahol a nyugati civilizáció tart, vagy legalábbis tartott? Ilyen esetben azonnal működésbe lépnek a darwini, illetve a neki tulajdonított, ám sokkal inkább spenceri logikájú evolucionista magyarázatok. Szintén Darwin, de leginkább az akkor és azóta is óriási fejlődésen áteső biológia hatásának tulajdonítható az organicista szemlélet megjelenése a társadalomtudományokban, a szociológiában: azt gondoljuk, hogy a társadalom olyan, mint egy élő szervezet, az intézmények valamely szervnek felelnek meg, az emberi munkamegosztás pedig megfeleltethető a szervek közötti feladatmegoszlásnak. Talcott Parsons például utólag, már a múlt század közepén épp így képzelte a dolgot, azaz hogy a társadalmi alrendszerek önmagukban is képesek a tökéletesedésre.
MN: Mint tudományszociológus hogyan látod, mennyire van konszenzus fogalomhasználat tekintetében a manapság a darwini evolúciót elfogadó tudósok között?
MK: Az etológusok között végzett kutatásom tapasztalatai azt mondatják, hogy még a darwini teória alapvető kategóriáit is máshogy értelmezik - még egy adott szituációban is. Ma is óriási viták vannak például az adaptáció fogalma körül - most még egyáltalán nincs konszenzus a mibenlétéről, így aztán nehezen is tudnak közös nevezőt találni az olyan alkalmazkodási folyamatok magyarázata során, mint például, hogy hogyan lesz a farkasból kutya. Az a csoda, hogy az efféle fogalmi tisztázatlanságok ellenére a tudomány mégiscsak működik, és idővel fejlődik is.
