Tanórák, szünetek, iskolapad, uzsonna, dolgozatok, házi feladatok, beilleszkedés az osztályközösségbe és persze közös csínytevések. Mindannyian átéltük, nemcsak a saját bőrünkön tapasztalva az iskolát, hanem számtalan regényen keresztül, amelyben az iskola, az iskolás évek játsszák a központi szerepet. Következzen őszi könyves listánk a nemrég kezdődött tanév alkalmából. 5+1 olyan irodalmi művet kerestünk, amelyről azt feltételezzük, meghatározó élményünk volt (és az lehet másoknak is) az iskola témakörét illetően.
Robert Musil: Törless iskolaévei (1906)
Valahol az Osztrák-Magyar Monarchia határán járunk, egy rideg katonaiskolában, ahol a filozofikus gondolatoktól gyötört érzékeny Törless és brutális barátai egy lopási ügyből kiindulva tulajdonképpen a csicskásukká tesznek egy fiút. Egyszerre egy bullying egyre kegyetlenebb, már-már példaszerű története ez, valamint egy lélektani utazás az én sötét vágyainak mélyére, az ébredő, némileg még bizonytalan szexualitás felfedezésének izgalmával párosulva. Gimnazistaként olvasva leginkább a kegyetlenkedések hagytak bennem mélyebb emlékeket, most újra kézbe véve azonban az is szemet szúrt, milyen természetességgel szól a regény a fiatal fiúk homoerotikus kalandjairól – ami miatt most már akár 18 pluszosnak is számíthatna a kötet.
„Mert ahol szürke falak tartják fogva a fiatal, felfelé törekvő erőket, ott óriásira dagad a megrekedt fantázia, és sokaknak eszét veszi” – a regénybeli intézet pont ilyen szürke falakként jelenik meg. Az iskola itt csak a halott nagybetűs Tudomány mechanikus átadására és egy rideg erkölcsiség elsajátítására szolgál. Itt a tanárok nem gondolkodó lények, ők is csak bemagolták a tananyagot, ha pedig bármelyik diáknak kérdései támadnának, az a válasz, hogy még nem tud eleget ahhoz, hogy megértse. Musil azt sejteti, hogy a történet sötét fordulatai is részben ebből a változtathatatlan struktúrából fakadhatnak. (Fazekas Zsuzsanna)
Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem (1916)
A Tanár úr kéremről már az iskolában lehetett sejteni, hogy inkább felnőtteknek szól, a gondtalan diákélet helyett a szorongásról, amelyet nem lehet elég korán megtapasztalni. Most újraolvasva Karinthy Frigyes novellafüzérét a háborús utalások is más színben tűnnek föl. „Szerbia fővárosa Budapest, miután én most elfoglalom és hozzácsatolom Magyarországhoz” – utasítja rendre a Reggel hétkor című novella diák főhőse zaklatott félálmában a tanárát. Ez 1916-ban sem lehetett annyira derűs olvasmány, amikor a Tanár úr kérem megjelent. „Megtudtam, hogy a Rogyák–Zsemlye-ügy, mely már régóta válsággal fenyegetett, ma reggel olyan fordulatot vett, amit már nem lehet tisztán diplomáciai úton elintézni” – olvassuk a Vésztanácsban két osztálytárs viszályáról, a háború kitörése előtti fontoskodó közbeszéd modorában.
Voltak olyan idők az utóbbi száz évben, amikor ezeken a poénokon jólesett nevetni. Mélyre lehetett temetni azt a megérzést, amit számtalan szívszorító kép sugall a Szegény kisgyermek panaszai című kötet szerzőjének ajánlott műben, hogy miközben ezt írta, a szerző arca végig komoly volt. Most ez szembetűnő. Vagy nyolcvan kiadást ért meg ez az időutazás a kamaszkorba. Azért könnyű rá vállalkozni, mert ötvenévesen is álmodjuk azt, hogy felelünk, és nincs mit mondani; hogy elkéstünk, pedig mintha már felébredtünk volna. Lehetnek olyan hiedelmeink, mint Pollákovicsnak a fizikaórán, hogy nem lehet ő rossz tanuló, ha ilyen jól vezeti a teste az elektromosságot. (Bakos András)
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (1920)
Ha létezik széles körben utált kötelező olvasmány, akkor az a Légy jó mindhalálig (meg persze A kőszívű ember fiai). Pedig Móricz nem ifjúsági olvasmánynak szánta, sőt borzongva fogadta, amikor diákok számára rövidített változatban is kiadták a könyvet. De hát hogy is lehetne szeretni ezt a kis Nyilast, a nyámnyila kis okostojást, aki legfeljebb orrfújás kedvéért hagyja abba a sírdogálást? Vagy a tanárait, akik bűzlenek, mert gigerlik, bűzlenek, mert iszákosak, de még a földrajztanár is bűzlik, pedig milyen pompás monológja van a földtörténet elmúlt sok százezer évéről!
Úgy gondolom, ez a remek iskolaregény a felnőttek számára jelent valódi élményt, akik már látják, hogy Misi felett törékeny édesanyja és erős édesapja szuperegója nyomaszt, látják a történetben a Tanácsköztársaság bukásának metaforáját és a kifordított Krisztus-példázatot is. És észlelik, hogy ami Móricz idejében úgy volt, az máig sem változott; ahogy a mennydörgő hangú Szikszay bácsi megfogalmazza: „Azért, mert ebben az országban becsületnek, önérzetnek helye nincs; itt csak talpnyaló szolgákra van szükség, akik felfelé önérzet nélkül hízelkednek, lefelé kímélet nélkül árverezik el a szegényeknek az utolsó párnáját is...” (Csabai Máté)
Ottlik Géza: Iskola a határon (1959)
A szöveg első változatának kiadótól való visszahívása után több mint tíz évvel, 1959-ben megjelent regény ereje leginkább hatásában érzékelhető. Hat az első olvasóra, akire szerencsés esetben különböző életszakaszok során újra és újra hatni tud. Ez nem is csoda, hiszen a határmenti – feltehetően kőszegi – katonai reáliskola növendékeinek történetében épp úgy benne van a szigorú szabályok által irányított élet hierarchikus viszonyrendszerének kiismerése, elfogadása – vagy el nem fogadása –, mint a barátságon és a szerelmen is túlmutató, megmagyarázhatatlan emberi kapcsolatok zavarba ejtő természetessége. De hatott, és nagy valószínűleg mind a mai napig hat a magyar irodalomra is. Bár nem biztos, hogy ez a hatás mindenkiből olyan dolgokat vált ki, mint például Esterházy Péterből, aki egyetlen lapra másolta le a regény teljes szövegét, az azonban kétségtelen, hogy Esterházy gesztusánál kevés dolog mutat rá jobban a könyv megkerülhetetlenségére.
A 20. század második felének magyar prózatörténetét alapvetően határozta meg Ottlik elbeszélési technikája, amelyben sokan a hazai posztmodern születését is látják. Írok nemzedékeinek vált központi kérdéssé az elbeszélés nehézségeinek vizsgálata, vagyis annak a tapasztalatnak a feldolgozása, miszerint a valóság pontos kifejezésére az emberi nyelv gyakran alkalmatlan. Ezt a feszültséget érzékelteti az egykori iskolatársak, közös múltban gyökerező saját „nyelve”, az a közös beszédmód, amelyben a csendeken és az elhallgatásokon keresztül sokkal összetettebb érzelmek artikulálhatók, mint a valódi szavak segítéségével. De a valóság teljes megismerhetőségének és bemutatásának kudarcával szembesít Both Benedek és Medve Gábor kettős narrációja is, hiszen a Medve által lejegyzett kéziratban kibontakozó eseményeket Bébé folyamatosan kommentálja, pontosítja saját emlékei alapján. Jogosan merül fel a kérdés, ilyen keretek között, vajon kiben bízhat az olvasó? Az Iskolából(/ban) olvasók generációi tanulhatták meg: senkiben. Legfeljebb saját magában. (Bajnai Marcell)
Janne Teller: Semmi (2000)
Janne Teller 2000-ben megjelent ifjúsági regényét először botránykönyvként kezelték, sőt be is tiltották Dániában, majd 2001-ben megkapta a dán Gyerekkönyvdíjat és nemcsak sikerkönyv lett, hanem kötelező olvasmány is. De mit tud ez a pici (magyarul mindössze 180 oldalas) kötet, ami ekkora port kavart és miért emlegetik korunk A Legyek urájaként? A történet azzal kezdődik, hogy Pierre Anthon egyszer csak fogja magát, kivonul a 8/A-ból, sőt az egész iskolából, feltelepszik egy fa tetejére, és elhatározza, ő ezentúl itt tölti napjait, gyümölcsöt eszeget, mélázgat és a többieket gúnyolja. Hogy miért? Mert úgy érzi, megvilágosodott: „Semminek sincs értelme. Ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni” – közli kategorikusan Pierre Anthon, aki innentől kezdve szent meggyőződéssel von kétségbe minden érvet és minden értéket, amellyel az osztálytársai megpróbálják ennek ellenkezőjéről meggyőzni.
A fiú nem hajlik a jó szóra (sem az erőszakra), ezért a többiek – természetesen a szülők és a tanárok előtt a legnagyobb titokban tartva – kitalálják, igenis meggyőzik Anthont arról, hogy van értelme az életüknek, és ezért létrehozzák a Fontos Dolgok Halmát, ahova a legjobban féltett kincseiket hordják össze. Az elhagyott raktárba kerül minden olyasmi, aminek van értelme és ami valamiért fontos számukra. Kerül ide lefejezett játékbaba, papagájos fülbevaló, zöld magassarkú szandál, de aztán a játék komolyabbra fordul. Hansnak az új biciklijét, Hussiannak az imaszőnyegét, Rikke-Ursulának a copfjait, Gerdának a hörcsögét kell feláldoznia. A sor itt nem ér véget, egyre következnek a kegyetlenebbnél kegyetlenebb követelések, amíg el nem jutnak egy kistestvér koporsójáig, vagy éppen az egyik lány ártatlanságáig. És még ez sem az utolsó kívánság, mire a szülők és a rendőrség eszmélnek, és közbelépnek. Persze a gyerekek legnagyobb kérdése, hogy akkor legalább a célt sikerült-e elérni, Anthon meggyőzni? Ha pedig nem, akkor mi következő lépés a rengeteg fájó áldozat után? A könyv tényleg megrázó erejű, a szöveg végtelenül leegyszerűsített és rendkívül feszesen halad a végkifejlet és a tragédia felé. Az első reakciója a tanároknak, szülőknek, könyvtárosoknak nem hiába az volt, hogy tiltani próbálták, de a könyvet olvasva az is érthető, hogy végül kötelező olvasmánnyá tették – természetesen úgy, hogy a kötet mellé tényleg kötelező a közös olvasás és a megbeszélés lehetővé tétele is. (Markó Anita)
J. K. Rowling: Harry Potter-sorozat (1997-2007)
Ha van vágyott iskola, akkor a Harry Potter-könyveket olvasók között egészen biztos, hogy a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola az, ahol bárki szívesen eltöltene némi időt. J. K. Rowling történetei különleges hangulatú, mindeközben otthonos, hol nyugodt, hol rendkívüli kalandokkal teli helyként jelenítik meg az elképzelt iskolát és környékét. Bár nem esik sok szó a kultikus sorozatban a Roxfortról külön, de mint díszlet, fontos közege a történeteknek, sok apró részlet kiderül a koedukált, bentlakásos intézményről, ahová a diákok 11 és 17 éves koruk között járnak. Azt nem tudni, pontosan hol található az iskola, hová visz a vonat a londoni King’s Cross 9 és háromnegyedik vágányáról, de a kastély egyes részeiről egész sok dolog kiderül, így a különböző varázslatot oktató termek, a klubhelyiségek, és az azokhoz vezető utak, a hálókörletek, a kviddicspálya, vagy az olyan titkos helyek, mint a szükség szobája mind-mind ismerősen hatnak, ahogy a csodás lakomáknak helyet adó nagyterem, Hagrid háza, és némiképp a Tiltott Rengeteg is. Az iskolába való bekerülés és az odautazás is misztikus így a muglik világából nézve. Generációk sora várta vagy várná a baglyot a behívóval, hogy szeptembertől mehet Roxfortba tanulni. (Czenkli Dorka)
