A pénteki héthúszas szántódi kompon szinte csak vitorlázók vannak: a Nemere II legénysége a Krajcár taktikusával és a leg-ismertebb vitorlakészítővel beszéli meg az esélyeket, mi csendben hümmögünk.
A szombati szakasz leginkább a római regék és mondák lapjaira tartozott. Ugyanakkor teljes biztonsággal állíthatjuk, hogy római legionáriusnak, de akár gladiátornak lenni is nyugdíjas állás, szinekúra a professzionális országúti kerékpározáshoz képest.
Miközben Nyugat-Európában a labdarúgó-szövetségek igyekeznek bevételeikből (tv-jogdíjak, totó-pénzek, sőt a nagycsapatok nemzetközi szerepléséből származó jövedelem) támogatni a futball alsóházában az amatőröket, ad-dig Magyarországon tökéletesen ellentétes irányban folyik a pénz: jórészt a kiscsapatok fizetik a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalnokainak és vezetőségének költségeit.
A kétkerekű, motorral felszerelt járműveknek reneszánsza van. A divatcikkből inkább tömegcikk lesz, s az életkortól függetlenül egyre többen látják be: a nagyvárosi forgalomban a motor a király.
Sorrendben immár a második évben is hazánk rendezhette meg a soros amatőr szumó-Európa-bajnokságot - ezúttal stílusosan Visegrád volt a helyszín. Bár a közönség nem tüntetett tömeges jelenlétével, ám a választott kevesek végül büntetésből négyszer hallgathatták meg a maga korát jelentősen túlélt szovjet himnuszt.
Javuló autós hozzáállás mellett is csak félig emancipáltak és totálisan sebezhetők a városi kerékpárosok. Gyakorlati útmutató arról, miként ne gázoljunk autót, és hogyan hagyjuk életben a kerékpárost.
Immár a széles nagyközönség, azon belül speciálisan a serdületlen gyermekek számára is bemutatkozott az új, hivatásos sereg. Ha a büdös kölkökön múlna, egy percig sem maradnának parlagon a bemutatott csodafegyverek.
A népszerű énekes néhány hónapja közvetít pókerbajnokságokat a magyar sportcsatornán. A József Attila-díjas költőt tavasszal beválogatták egy nagyszabású póker-világbajnokság magyar válogatottjába, így egy csapatba került az on-linepoker.hu munkatársával és szakírójával, egy profival. Hármukkal beszélgettünk az itthon is egyre népszerűbbé váló kártyajátékról.
A szigeten minden hó alatt. Tényleg akad ember, aki ilyenkor szabadtéren, talajon találja meg azt a gyönyört, ami másnak az ágy, a tévéfotel, a szauna? A Rózsakertnél majd' két tucat ember tűnik fel, rövidnadrágosok, melegítősök. Mindegyikük átszellemült arccal dobálja a korongot.
Az úszók kiválása a Budapesti Spartacusból a legutóbbi és az egyik legfájdalmasabb epizód az egyesület évtizedes leépülési folyamatában. A fénykorában 24 sportágban aktív klub ma már csak hét szakosztállyal rendelkezik, ezek egy része kizárólag utánpótlás-neveléssel, oktatással foglalkozik.
A természetjáráshoz szükséges kellékeket gyártó ipar hosszú menetelésé-bõl számos magyar cég is hasznot húz. Az "outdoor-életérzés" a városi öltözködési trendet és az utazási szokásokat sem hagyja érintetlenül.
A németek végeztek a berlini olimpiai stadion felújításával, másfél év múlva ott rendezik a világbajnokság megnyitóünnepségét, ami azonban a házigazdák kérésére olimpiát utánzó show-val, és nem a címvédõ meccsével kezdõdik. Schröder kancellárt álmai szerint ez a globális országimázs majd a parlamenti választásokon is átsegíti. A foci Németországban politika, és most bûzlik rendesen.
Vasárnapról hétfõre virradóra rendezték meg Jacksonville-ben az amerikaifutball-bajnokság döntõjét, az ún. Super Bowlt a bostoni New England Patriots és a Philadelphia Eagles részvételével.