Sport

Mára alig maradt értelme az extrém sport kifejezésnek. Jó pénzért majdnem bárkit felcibálnak a világ tetejére, tandemben kiugorhatunk repülõgépbõl, a gyors folyók zúgóin pedig inkább tímbildingelõket látunk, mint életüket kockára tevõ sportolókat. A szólóvitorlázás, azon belül is az egyszemélyes, kikötés nélküli földkerülés viszont valóban a "találj egy jó szponzort, aztán menj fejjel a falnak!" típusú klasszikus extrém sport.

Mindannyian emlékszünk az elsõ csókra, az elsõ szeretkezésre, az elsõ zéhára. Az elsõ maratont sem lehet elfelejteni.

Nem hiányos öltözetû, iszapban vagy - az idióta Sziget-szponzoroknak hála - kecsöpben dagonyázó, hajtépõs macákról lesz szó. A nõi birkózás kemény, de kevésbé lucskos sport, amire egyre többen felfigyelnek. Idén már hivatalos olimpiai szám volt.

Mountain bike-kal hátraszaltót ugrani kevesen tudnak a világon. Számuk most eggyel nõtt: a harmincegy éves Nagy Attila - becenevén Gizmo - ugyanis már két hete ugrálja a hátraszaltót. Legutóbb a motokrosszosok nemzetközi freestyle show-ján parádézott.

Mindig is irigyeltem õket a hoki miatt: még a leglepukkantabb középszlovák vagy felvidéki kisvárosban is van legalább egy nyitott jégpálya, válogatottjuk három éve világbajnok lett, zseniális játékosok tucatját adják az NHL-nek. Van egy sportjuk, ami az övék, komoly presztízsû, férfias, látványos, ráadásul érthetõ és laikus számára is követhetõ (szemben a mi vízilabdánkkal).

Október utolsó napjaiban házfoglalók költöztek a volt Úttörõ Áruház épületébe. A nyilvános megnyitót követõ napon az akciót szervezõ Centrum bejelentette: a tulajdonos felszólítására - aki a sajtóból értesült arról, hogy elfoglalták a tulajdonát - önként elhagyják az épületet. Az elsõ szervezett budapesti foglalt ház nyilvános története ezzel mintegy tizenhat óra alatt végetért. Ám a szervezõk elégedettek.

A hét végén nyílt, és még több mint egy hónapon keresztül látogatható a Millenárison a 2003 óta mûködõ Ability Park, mely látogatók ezrei számára teszi megélhetõvé, milyen lehet vaknak, siketnek, mozgássérültnek vagy értelmi fogyatékosnak lenni. Van még mit tanulnunk.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt néhány évben látványosan csökkent a fiatalkorúak körében elvégzett terhességmegszakítások száma. Az egészségügyi tájékoztatás szemlátomást igen hatékony is tud lenni, és ez immár bizonyítékot szolgáltat arra, hogy feltétlenül szükséges. De elégséges-e? És ha már itt tartunk, pontosan kit kell felvilágosítani, kinek és mirõl?

Diósgyõr hallatán a foci, esetleg a vasmû és csak utoljára a vár jut az eszünkbe. Pedig ha veszünk egy nagy levegõt, és a miskolci 1-es villamos végére járunk, nagy-nagy meglepetés érhet.

Hétfõ este van, lapot kellene zárni: ki lesz Magyarország miniszterelnöke? A televízió üvölt, a szerkesztõség a teljes ideg-összeroppanás szélén, a kézilabdázó lányok most kaptak ki Ukrajnától - úgy, ahogy szoktak, négygólos vezetés, megnyertnek hitt meccs után. Mi lesz velü(n)k? Híradó, reklám, még egy üvöltés: Fazekas olimpiai csúccsal aranyérmes! Kit érdekel, ki lesz Magyarország kormányfõje? (A miniszterelnök-cserérõl szóló cikkünket lásd a 10-13. oldalon.) Itt nem babra megy a játék!

Lapzártára már minden érembõl gyûjtöttünk egyet, negyedik helybõl többet is - sportolóink tehát ismét megismertették a világgal hazánk jobbik arcát. A másik, sajnos, mi többiek vagyunk.

Talán senki sem tudta pontosan, hogy melyikükben mennyi van. Egyikük meglepetésre gyõzött május elején Szolnokon, két héttel késõbb pedig Pozna–ban Európa-bajnok lett. A másik meglepetésre kikapott május elejen Szolnokon, a pozna–i Eb-n pedig a partról nézte végig régi ismerõsei viadalát. Ugyanígy lesz augusztus végén is, Athénban.

Öt arany még kudarc, tíz arany már bravúr. Az istenek ajándékát már rég aranyakban, érmekben, pontokban méri a világ. A magyar olimpiai csapattal szembeni elvárások évtizedek óta változatlanok: 6-8 arany, legalább 20 érem, 10-15. hely a nemzetek közötti nem hivatalos ponttáblázaton. Ez utóbbit mindenki a saját szempontjai szerint nézi: az amerikaiak azt, hogy elsõk-e, az oroszok azt, hogy elsõk-e (legalább az utódállamokkal együtt számolva), a franciák azt, hogy megelõzik-e a briteket, mi azt, hogy megelõzzük-e a románokat, az osztrákok meg azt, hogy egyáltalán rajta vannak-e.

A portugáliai foci Eb egyik kellemes meglepetése volt, hogy a szurkolók stadionokon kívüli mozgolódásairól keveset lehetett hallani. Ez minden bizonnyal annak a több évtizedes munkának is köszönhetõ, amit az európai szakemberek végeztek annak érdekében, hogy a mérkõzések valóban a bírói sípszóval érjenek véget.