Újabb úszóeseménynek ad otthont a főváros, de a Duna Arénát nem használják hozzá

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 29.

Sport

Viszont ismét lehet uszodát újítani!

Nagyot megy idén Budapest az úszóesemények megrendezésében: miután lement a vizes-vb és a Masters-vb, novemberben újabb rendezvénynek ad helyet a főváros. Az Európai Úszó Szövetség ugyanis úgy döntött, hogy november 4-én Budapest rendezheti

a férfi és női vízilabda európai Szuperkupa-mérkőzést,

jelentette be ma Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda Szövetség ügyvezető igazgatója egy sajtótájékoztatón, számolt be az MTI.

Remek, gondolhatnánk, a drága pénzből felépült Duna Arénát legalább lesz, aki kihasználja, hiszen bár azért épült, hogy „megoldást jelentsen a főváros tartós vízfelületi hiányára, s ezáltal a tömegsport bázisává váljon”, sajnos az úszni vágyó nagyközönség számára 2018 májusáig biztosan nem lesz látogatható. A sportolók is csak szeptembertől vehetik birtokba, jelenleg az Aréna ideiglenes lelátóinak elbontása történik, aminek a végén az objektum csupán 6 ezer férőhelyes lesz.

De mielőtt örülni kezdenénk, ne tegyük,

a novemberi mérkőzések ugyanis nem a Duna Arénában lesznek,

hanem a felújított Komjádi uszodában. Ott „előbb a női LEN Kupa győztese, az UVSE mérkőzik meg az Euroligát elhódító orosz Kirisivel, majd a férfi Bajnokok Ligájában legutóbb első Szolnok csap össze az Eurokupa-győztes Ferencvárossal”. Nemcsik mindehhez azt is hozzátette, hogy a Komjádi lelátóinak befogadóképessége jelenleg 1800 fő, ezt szeretnék a Szuperkupa napjára legalább 2000 fősre kibővíteni.

 

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.