JÁTSZÓTÉR - Bábszínház

A gyerekkorba száműzték őket

Holle anyó

  • Sándor Anna
  • 2017. december 23.

Színház

„A báb nem korosztály, hanem műfaj” – olvasható a Budapest Bábszínház kapuján belépve, mindjárt az előtérbe vezető lépcsők felett.

Ellentmondást nem tűrő kijelentés, ami arra utal, a bábjáték jogos helyét vívja ki éppen újra. Kicsit szíven is ütött, mert a népmese felől jövök, és ott is ez történik; alig van mostanában olyan komolyan vehető cikk vagy interjú, amelyben ne hangsúlyoznák, hogy a népmesék eredetileg a felnőtteknek szóltak. És valóban, mindkét műfaj gyökerei több ezer évesek, és a szórakoztatáson túl valamennyi kultúrában elemien összekapcsolódtak a szakrális és világi tudásátörökítéssel. Amit az adott közösség a világról és benne az ember helyéről, lehetőségeiről, feladatairól tudott, az jelent meg a mesemondók vagy a bábosok által elő-, illetve továbbadott történetben.

Ahogy a csoda, az emberen túlmutató tartományok, a mese és a bábjáték szimbolikája értelmezhetetlenné vált a felnőtt racionalitás számára, a gyerekkorba száműzték őket.

A népmesék esetében ennek meglehetősen ellentmondásos eredményei vannak: a gyakran sterilizált, hurráoptimista öntőformákba kényszerített, a mese hitelét rontó feldolgozások. Ezért nem kevés szkepticizmussal ültem be a Kuthy Ágnes rendezésében színre vitt Holle anyó-előadásra, amelyet a programban már 3 éves kortól ajánlanak.

A kételkedés aztán átadta a helyét a vegyes benyomásoknak. Bella Máté fülbemászó dalocskái és a Hoffer Károly tervezte látványvilág kedves, barátságos atmoszférát teremt. Jól­esett elnézni a légiességükben egyszerre esetlen és kecses marionett- és pálcás bábokat, az pedig külön üdvözlendő, hogy a rég mellőzött marionett-technikát választották az előadáshoz. Úgynevezett „tiszta bábszínház” ez, amikor a bábosok nem látszanak a színpadon. Aztán az alapszituáció kibontakozásával a bárgyú párbeszédek már megelőlegezték, hogy az előadás gyenge pontja a szövegkönyv és helyenként a rendezés. Ez a minőségi különbség főleg a dalszövegekkel összehasonlítva látványos. A verseket Szabó T. Anna írta, aki ráérzett, hogyan ragadhatja meg letisztultan, világosan, helyenként humorral a mese alapvető tanításait a munka és a pihenés ritmusa, illetve az évszakok váltakozása kapcsán az élet és a világ rendjéről.

A Grimm testvérek Holle anyója az a német tündérmese, amelyben a szorgos, majd a rest lány is a kútba ugrik a beleejtett orsó után. Az alsó világban Holle anyónál szolgálnak, rázzák a dunyháit, hogy odafönt essen a hó, aztán a munkájuknak megfelelő jutalommal, egyikük arannyal meghintett, másikuk szurokkal leöntött ruhában tér haza.

Be kell vallanom, sosem szerettem ezt a mesét. Mivel gyerekként a tündérek, a világmentő hősök érdekeltek, hidegen hagyott a didaktikus példa, hogyan kell jól tenni a dolgunkat, és hogy az végül elnyeri a jutalmát. Ebből a meséből inkább az maradt meg, milyen kegyetlenül utasítja az anya a mostoha-, majd az édeslányát is, hogy ugorjon a kútba. Ezt akkor nem tudtam volna így megfogalmazni, de a kútba parancsolás üzenete: „Halj meg!” Nem véletlen, hogy az előadásban is ez az első erős jelenet, itt kezdődik a lányok tényleges útja.

Kútba ugrani, mélybe vezető üregekbe le­ereszkedni a népmesékben azt jelenti, hogy a hős alászáll az alvilágba. Szimbolikusan meghal, hogy a próbákat teljesítve újjászülethessen egy teljesebb életminőségben. Beavatások ezek, például egy-egy életszakasz határán, amikor a gyerek/kamasz felnőttkorba lép. Ezek a határok korábban sokkal világosabbak voltak, mint ma, a hozzájuk kapcsolódó beavatási rítusok emlékei pedig gyakran felfedezhetők a népmesékben.

A Holle anyó meséjében is jelen van ez a beavató vonal, a szimbolikája pedig inkább a női beavatáshoz köti. Persze a történeten végigvonuló vezérelv univerzális: tudni kell jól dolgozni, erőfeszítést tenni, aztán örömmel meg is pihenni, ez a rend, ez vezet eredményre, ennek lesz jutalma. A világrend Holle anyó figurájában is megjelenik: a hagyomány szerint ő az évszakok őre, a dunnáját rázva felel a téli hóért, tavasszal a léptei nyomán indul sarjadásnak a természet. Az ő birodalmában a fizika törvényei csődöt mondanak, ami lent van, az lesz fent, a világ egy nagy egységbe zárul.

Ezek a motívumok lépten-nyomon megjelennek, illetve tételmondatokként többször el is hangzanak az előadásban. Sőt, a legerőteljesebb, katartikus pillanatok éppen azok, ahol az alkotók bátran merítenek a mese archaikus rétegeiből. Ebből a szempontból az előadás messzemenőkig teljesíti a mesemondás tudásátörökítő funkcióját, és éppen ezért kár, hogy a színvonala nem egyenletes. Az igyekezet, hogy a kortárs elvárásoknak is megfeleljenek, többször inkább csak zavaró sallanggal terheli a produkciót, mintha az alkotók végül mégsem mertek volna teljesen ráhagyatkozni legnagyobb szövetségesükre: a mesére.

Színpadi adaptáció: Szabó T. Anna, Kuthy Ágnes, Gimesi Dóra. Budapest Bábszínház, október 31.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.