Interjú

„Amíg van mit”

Hegedűs D. Géza színész, rendező  

Színház

A karantén ideje alatt a Rózsavölgyi Szalonban rendezett, a nyitás után Lear királyt játszik a Katonában. Mindeközben továbbra is tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az újabb Shakespeare-szerep mellett a Vígszínházban történtekről, meg az SZFE ügyéről is kérdeztük.

Magyar Narancs: A Zsámbéki Gábor rendezésében bemutatott Lear királyban a címszerepet játssza. Hogy alakult a próbafolyamat?

Hegedűs D. Géza: A pandémia második szakaszát megelőzően, októberben volt a Vígszínházban Az öreg hölgy látogatásának a bemutatója, és másnap reggel, október 19-én volt az olvasópróbája a Katonában a vendégjátékomnak. November 16-án próbáltunk utoljára. Eltelt bő fél év, kemény időszak volt. December 20-án lett volna a hivatalos bemutató, épp félidőnél jártunk, amikor újra bezárkózott az ország. Annyit tudtunk tenni, hogy a Lear király színházi üzemszünet előtti utolsó próbáján az egész művön úgymond végiggyalogoltunk. Nagy szerencsénkre Zsámbéki Gábor úgy gondolta, hogy a munkát ne hagyjuk abba, így a virtuális térben folyamatosan együtt voltunk. A téli ünnepeket követően hetente minimum három este az összes résztvevővel Zoomon próbáltunk, mindenki a saját szerepével bíbelődött. Haladtunk jelenetről jelenetre, elemeztünk, megtanultuk a szöveget, összekötöttünk bizonyos részeket, volt úgy, hogy egy egész felvonást. Ezeket a színház részéről rögzítették, összevágták, olyan volt, mint egy kisfilm, de mindenkiről csak közeli képek voltak. Nagyon értékes és értelmes volt ez a munkafolyamat, mert az elemzés mellett a szerep és a dráma egészében lehetett gondolkodni. Amikor visszanéztük közösen a felvételeket, Gábor pontosan kielemezte azokat. Izgalmas és lelkesítő volt ez a fajta munka. Napközben gyakran kimentem a szabadba szöveget tanulni. Esténként meg komolyan úgy izgultam, mint egy valódi próba előtt. Érdekelt, hogy tovább tudok-e lépni ahhoz képest, amit előző alkalommal megbeszéltünk. Sok kis sikerélményből tevődött össze a munka, de már nagyon áhítottuk az igazi, személyes kontaktust. Majd végre, május 3-án visszatérhettünk a Katona színpadára. Nagyszerű volt, hogy az anyag bennünk volt, működött, nem hiába keltünk és feküdtünk vele.

MN: Először játszik a Katonában.

HDG: Igen, de a Katona társulatával ’85 nyarán egyszer dolgoztam már, akkor is Zsámbéki Gábor hívott. A Városmajori Szabadtéri Színpadon mutattuk be Aphra Behn A kalóz című restauráció korabeli angol drámáját. Emlékeimben egy önfeledt, nagyszerű nyári munka él. Akkor találkoztam először rendezőként Gáborral. Nagyon jó élmény volt most is a társulattal találkozni, nagy szeretettel voltak irántam, olyan volt, mintha közéjük tartoznék, mint ahogy így is van egyébként. Jó néhányan közülük növendékeim voltak, vagy játszottunk már együtt máshol. A Zoom-próbák, a sok-sok kiéhezett szituáció után önmagában az is öröm volt, hogy együtt lehettünk. Komolyan, úgy örültünk egymásnak, hogy azt el se lehet mondani. Örültünk, hogy együtt vagyunk, hogy élünk, hogy a világirodalom egyik legnagyobb alkotásával küzdhetünk. Ritka adomány ez a színészi pályán. Ugyanilyen jó volt Nádasdy Ádám szövegét mondani, ízlelgetni, közel kerülni a helyzetekben egy-egy állapothoz. Gábor nagyon szelíd, de nagyon következetesen gondolkodó rendező, aki rengeteget tud a darabról, a történetben megjelenő alakokról, a szerepekről, de a próbák alatt soha nem terhelt túl, nem zúdított rám egyszerre mindent, hanem fokozatosan emelte a tétet, mindig csak eggyel nagyobb nehézségi helyzetbe hozott, azt kellett megoldani.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.