Interjú

„Amíg van mit”

Hegedűs D. Géza színész, rendező  

Színház

A karantén ideje alatt a Rózsavölgyi Szalonban rendezett, a nyitás után Lear királyt játszik a Katonában. Mindeközben továbbra is tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az újabb Shakespeare-szerep mellett a Vígszínházban történtekről, meg az SZFE ügyéről is kérdeztük.

Magyar Narancs: A Zsámbéki Gábor rendezésében bemutatott Lear királyban a címszerepet játssza. Hogy alakult a próbafolyamat?

Hegedűs D. Géza: A pandémia második szakaszát megelőzően, októberben volt a Vígszínházban Az öreg hölgy látogatásának a bemutatója, és másnap reggel, október 19-én volt az olvasópróbája a Katonában a vendégjátékomnak. November 16-án próbáltunk utoljára. Eltelt bő fél év, kemény időszak volt. December 20-án lett volna a hivatalos bemutató, épp félidőnél jártunk, amikor újra bezárkózott az ország. Annyit tudtunk tenni, hogy a Lear király színházi üzemszünet előtti utolsó próbáján az egész művön úgymond végiggyalogoltunk. Nagy szerencsénkre Zsámbéki Gábor úgy gondolta, hogy a munkát ne hagyjuk abba, így a virtuális térben folyamatosan együtt voltunk. A téli ünnepeket követően hetente minimum három este az összes résztvevővel Zoomon próbáltunk, mindenki a saját szerepével bíbelődött. Haladtunk jelenetről jelenetre, elemeztünk, megtanultuk a szöveget, összekötöttünk bizonyos részeket, volt úgy, hogy egy egész felvonást. Ezeket a színház részéről rögzítették, összevágták, olyan volt, mint egy kisfilm, de mindenkiről csak közeli képek voltak. Nagyon értékes és értelmes volt ez a munkafolyamat, mert az elemzés mellett a szerep és a dráma egészében lehetett gondolkodni. Amikor visszanéztük közösen a felvételeket, Gábor pontosan kielemezte azokat. Izgalmas és lelkesítő volt ez a fajta munka. Napközben gyakran kimentem a szabadba szöveget tanulni. Esténként meg komolyan úgy izgultam, mint egy valódi próba előtt. Érdekelt, hogy tovább tudok-e lépni ahhoz képest, amit előző alkalommal megbeszéltünk. Sok kis sikerélményből tevődött össze a munka, de már nagyon áhítottuk az igazi, személyes kontaktust. Majd végre, május 3-án visszatérhettünk a Katona színpadára. Nagyszerű volt, hogy az anyag bennünk volt, működött, nem hiába keltünk és feküdtünk vele.

MN: Először játszik a Katonában.

HDG: Igen, de a Katona társulatával ’85 nyarán egyszer dolgoztam már, akkor is Zsámbéki Gábor hívott. A Városmajori Szabadtéri Színpadon mutattuk be Aphra Behn A kalóz című restauráció korabeli angol drámáját. Emlékeimben egy önfeledt, nagyszerű nyári munka él. Akkor találkoztam először rendezőként Gáborral. Nagyon jó élmény volt most is a társulattal találkozni, nagy szeretettel voltak irántam, olyan volt, mintha közéjük tartoznék, mint ahogy így is van egyébként. Jó néhányan közülük növendékeim voltak, vagy játszottunk már együtt máshol. A Zoom-próbák, a sok-sok kiéhezett szituáció után önmagában az is öröm volt, hogy együtt lehettünk. Komolyan, úgy örültünk egymásnak, hogy azt el se lehet mondani. Örültünk, hogy együtt vagyunk, hogy élünk, hogy a világirodalom egyik legnagyobb alkotásával küzdhetünk. Ritka adomány ez a színészi pályán. Ugyanilyen jó volt Nádasdy Ádám szövegét mondani, ízlelgetni, közel kerülni a helyzetekben egy-egy állapothoz. Gábor nagyon szelíd, de nagyon következetesen gondolkodó rendező, aki rengeteget tud a darabról, a történetben megjelenő alakokról, a szerepekről, de a próbák alatt soha nem terhelt túl, nem zúdított rám egyszerre mindent, hanem fokozatosan emelte a tétet, mindig csak eggyel nagyobb nehézségi helyzetbe hozott, azt kellett megoldani.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)