„Megérdemelte!”

Marina Abramović performance-művész  

Színház

Önéletrajza, az Aki átment a falon nemrég jelent meg magyarul. A belgrádi születésű művésszel pályafutása legmerészebb állomásairól, a kínai nagy falon megejtett szakításáról, a hasába vágott ötágú csillagról és Tito szeretetéről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A könyve címét egy édesanyjával kapcsolatos mondás ihlette: „Az igazi kommunista képes átmenni a falon is.” A mamája jó kommunistát akart nevelni önből?

Marina Abramović: Kettőjük közül apám volt a hithű kommunista. A harmincas években börtönben is ült emiatt. Szívből megvetette a magántulajdont, a burzsoáziát. Ezzel szemben anyám a lelke mélyén mégiscsak burzsoá volt. Franciaórára, angolórára, zongoraórára járatott, istenített mindent, ami francia volt. S nem kommunistát, hanem kemény nőt akart belőlem nevelni. Anyai ágról hozom azt az akaraterőt, hogy ha elhatározok valamit, azt minden akadályon át keresztülviszem. Apámtól a bátorságot kaptam, a nagyanyámtól pedig a spiritualitást. Nagy templomjáró volt, gyűlölte a kommunistákat, akik mindenétől megfosztották. Anyám írta össze a listát, hogy mit vegyenek el tőlük, hogy bizonyítsa, milyen jó kommunista. Ez a három mentalitás keveredett össze bennem.

MN: Apja is, anyja is partizánként harcolt a második világháborúban Tito oldalán. Amikor a boszniai háború idején videóinterjúkat készített velük a Delusional című előadásához, az egykori harcosok helyén megtört, idős embe­re­ket látunk.

MA: Apám iránt, épp a hite miatt, nagyobb sajnálatot éreztem. Ő olyannyira csalódott volt, hogy a Titóval közös fényképeiről kivágta Tito alakját. Igazi, mély szégyent érzett amiatt, ami a kommunizmussal történt. Ekkor, a délszláv háború alatt láttam először sírni. Képtelen volt megemészteni Miloševićet, a népirtást, a gyilkosságokat. Úgy érezte, hiábavaló volt az egész élete. Mindenki azt mondja, Tito diktátor volt, de akárhogy is, én szeretem. Nézze csak meg, mi történt utána. Amíg élt, sosem hallottam olyat, hogy gyűlölnöm kell a horvátokat vagy a szlovénokat, csak mert nem szerbek. Mély szégyenérzettel töltött el a háború. Bár sokszor kérték, egészen addig, míg a Velencei Biennáléra meg nem hívtak, nem reflektáltam erre a műveimben.

MN: A montenegrói nemzeti múzeum kérte fel, hogy Szerbiát és Montenegrót képviselje. A benyújtott performance-tervét aztán a montenegrói kultuszminiszter nyilvánosan megtámadta. Végül megszakított minden kapcsolatot velük, és egy másik pavilonban adta elő a Balkan Baroque című darabot.

MA: A Cleaning the House-ban véres csontokat sikáltam, ezt ötvöztem a szüleimmel készített, a Delusionalban bemutatott videókkal. És készítettem még egy videót: meginterjúvoltam egy férfit, aki 35 éven át irtotta Belgrád patkányait. Ő mesélte el nekem a Farkaspatkány történetét, azt, hogy hogyan öli meg a patkány, bár máskülönben soha nem tenne ilyet, a családja tagjait, ha ő maga veszélybe kerül. Ebben az országunk, a háborúnk történetét láttam. Ezt a performance-ot terjesztettem elő, de a politika közbeszólt, a montenegrói kultuszminiszter nekem támadt, nevetségesnek nevezte a tervemet, azt mondta, nem vagyok művész, amit elő akarok adni, az pedig nem csak hogy nem művészet, de még büdös is. Ezt látva kínált fel nekem a biennálé kurátora egy másik helyet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.