Interjú

„Amikor eszmélsz”

Szamosi Zsófia színész

Színház

A Már nem álmodok velük című előadás kapcsán beszélgettünk a gyermekvédelmi rendszer hiányosságairól és a független színjátszás helyzetéről.

Magyar Narancs: Többnyire a kérdező és a gyermekvédelmi dolgozó szerepét játszod ebben az előadásban. Nehéz volt kapcsolódási pontokat találnod a témához?

Szamosi Zsófia: Csoda, hogy ebben a rendszerben még vannak, akik küzdenek, és próbálják valahogy jobbá tenni a gyerekek sorsát. Fontos, hogy átélhető legyen az ő oldaluk is, és nincs is ezzel kapcsolatban semmilyen kritikai él az előadásban. Korábban nem volt túl sok ismeretem a gyermekvédelemről, inkább az oktatás helyzete foglalkoztatott, és egy picit később is kerültem bele ebbe a projektbe, mint a többiek. Viszont már több dokumentumszínházi előadásban is részt vettem a PanoDrámával és Lengyel Annával. Kedvelem ezt a műfajt, noha nem igazán teátrális, nagyon ki kell találni, hogy mitől lehet színházként értelmezni, befogadhatóvá tenni, és látszólag egymással nem összefüggő interjúkból összerakni egy olyan anyagot, ahol végül mégis egy színházszerű élményt kap a néző.

MN: Ez az egész az állami intézményrendszerről is szól.

SZZS: Rendszerszinten az állami koncepcióból és a finanszírozás hiányosságaiból adódó problémák érzékelhetők az iskoláknál és a gyermekvédelmi intézményeknél is. A pedagógus-, illetve nevelőhiány azért alakult ki, mert nincs elég társadalmi megbecsültsége a szakmának, és irreálisan sokat kell dolgozni kevés pénzért.

MN: Az előadásban megjelennek abúzusos helyzetek is, pont te mondod nevelőként az egyik monológban, hogy nem vettétek észre, mi történik. Mit tud tenni az ember szülőként, kollégaként?

SZZS: Szülőként az egyetlen, amit tehetek, hogy bizalmi helyzetet alakítok ki a gyerekemmel. Ha el meri mondani a dolgokat, ha nem titkolózik, ha nem kezd el hazudozni, akkor van rá esély, hogy meg tudod hallani, ha valami történik vele. A #metoo óta talán a fiatalok is tudatosabbak, már rendelkeznek annyi ismerettel, hogy fel tudják mérni, mi micsoda, egyre transzparensebbek ezek a dolgok, egyre többet kommunikálunk róluk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.