"Amikor a jobb láb táncol, a bal támaszt alá" - Gergye Krisztián rendező-koreográfus

  • Jászay Tamás
  • 2010. szeptember 16.

Színház

A független színházak nyara a hatos kategória körüli csatározással telt: a színházi törvény ide, a "futottak még" kategóriába sorolta őket, ahogy a táncosokat és a bábszínházakat is. A minisztérium augusztus elején kihirdette a szakmai kuratórium júniusi döntéseit, de a társulatok csak a megítélt éves működési támogatás 66 százalékával számolhatnak.

*

Magyar Narancs: Megkötötted már a támogatási szerződést?

Gergye Krisztián: Nem, csak értesítést kaptam a megnyert összegről, most új költségvetést kell írnom. Egyet a megítélt összeg 66 százalékáról, egy másikat meg a zárolt 34 százalékról. Most senki sem tudja, hogy a zárolt összeg erejéig működési költségeket számoljon, vagy inkább művészeti kiadásokat tervezzen.

MN: Ráadásul, ha meg tudod csinálni a tervezett évadodat a megnyert összeg 66 százalékából is, jövőre mondhatják, hogy akkor bőven elég neked ez az összeg.

GK: Így van, az viszont teljesen irreális lenne, ha a működést igen, de a belőle következő alkotómunkát nem támogatnák. Hamis az a vélemény, ami szerint a függetlenek megélhetési színházcsinálók, akik csak tartják a markukat. Ha valaki megnézi a kuratóriumi döntéseket, kiderül, hogy minimálpénzekről beszélünk: a nagy apparátussal dolgozó régi társulatok esetében is csak pár tízmilliós az összeg, ami bemutatókra, emberekre leosztva épp hogy elegendő.

MN: Mennyire hatékony a fennálló támogatási rendszer?

GK: Nagyjából tíz éve, amióta pályázom, minden évben május, június körül megérkezett a működési támogatás. Az összeg persze változott, de ebbe mintha egy kicsit mind belekényelmesedtünk volna. Most viszont megszólalt a vészcsengő: kezdődik az évad, és nincs egy fillérünk se. Vádaskodni felesleges, de talán ezt a fajta elkényelmesedést kihasználva következett be a teljes összeomlás, ami politikailag is kiszolgáltatottá tehet bennünket. Ha valaki, mint például én, az elmúlt nyolc évben érte el a sikereit, akkor automatikusan baloldali táncos lenne? Amikor a jobb láb táncol, a bal támaszt alá.

MN: Egy összeomlásnak lehet pozitív hozadéka is.

GK: Mindannyiunknak muszáj most néhány alapkérdésre választ találni. Mit csinálunk valójában? Mi a súlya annak, amit teszünk? Milyen közegben, milyen társadalomban működünk? Bár főleg a táncosszakmára van rálátásom, pozitívumnak tartom, ahogy mi, függetlenek összefogtunk. Sikerült egységesen fellépnünk, még ha az eredmény kétséges is. Nyilvánvalóan kevés az az 1700 ember, aki aláírta az online petíciónkat, de engem boldoggá tesz, hogy ennyien biztosan fontosnak tartják a létezésünket.

MN: 2009-ben nagyot léptél előre: leszerződtettél tizenhárom embert. Miért?

GK: Mert akkor nyertem először egy normális összeget: az előző évi pénz háromszorosát, 22 millió forintot. Ezt biztatásnak vettem, hogy társulatot építsek. Hozzám kötődő embereket hívhattam meg, és megfelelő fizetést tudtam adni nekik. De arra is rájöttem, hogy amint egy viszonyba belejátszik a pénz, a munka könnyen kötelességgé válhat. Az elmúlt évet mégis boldog időszakként éltem meg, miközben szembesültem azzal is, hogy a ki nem használt energiák milyen fekélyt okozhatnak az emberi kapcsolatokban.

MN: Mi lesz most a tagokkal?

GK: Akikkel olyan erős a lelki elkötelezettség, továbbra is a társulatom tagjai maradnak, de a zárolás miatt már nem tudom mindenkinek biztosítani azt a hátteret, amit eddig. A kuratóriumi döntés a társulatok közül visszasorolt az egyéni alkotókhoz, vagyis nincs társulati produkciókényszerem: visszajutottam önmagamhoz. A Gergye Krisztián Társulata egy olyan műhely, ami bár egyetlen művész köré csoportosul, de számos, különböző művészeti ágakból érkező alkotó kapcsolódására is nyitott. A projekttársulatban hiszek: abban, hogy ha egy előadásnak szüksége van bizonyos közreműködőkre, akkor valóban őket lehessen megkeresni és felkérni.

MN: Gyakran koprodukciós partnerrel dolgozol együtt a Bárka Színháztól az őszi fesztiválon át a Nemzeti Színházig.

GK: Amire a független szakma jelenleg alkalmatlan, az a repertoárjátszás. Ha egy független színház bemutat egy előadást, és az lemegy nyolcszor, akkor már örömünnepet ülünk. Így viszont esély sincs arra, hogy az előadás letisztuljon, saját élete legyen - hogy adott esetben remekművé váljon. Ennek érdekében kezdeményezem gyakran a kőszínházakkal való együttműködést. Ha független alkotóként kísérletezek, akkor az útkeresés beépülhet egy következő előadásba vagy elhal - ezt sosem lehet előre tudni. A kísérletezés viszont a záloga lehet egy kőszínházi struktúrába is helyezhető minőségi előadásnak. A Trafóban bemutatott táncos Quartetnek például így lehet majd egy prózai folytatása Udvaros Dorottyával és Alföldi Róberttel a Nemzetiben jövő januárban. Irreálisnak látom ugyanakkor azt az elképzelést, hogy a függetleneknek mindenképp integrálódni kell a kőszínházakba: a két módszer, a két működés tökéletesen kizárja egymást. Az együttműködés lehetőség, nem pedig kényszer.

Neked ajánljuk