Interjú

„Amit soha senki nem mesélt”

Kelemen Kristóf dramaturg, rendező

Színház

Dramaturgként más rendezők vízióinak megvalósítását segíti, rendezőként sajátos, újító előadásokat hoz létre. Általában saját szövegeivel, dokumentumalapú fikciókkal dolgozik. Pályája alakulásáról, történelemszemléletről, színházesztétikáról és a politikus színházról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Dramaturg szakon végeztél az egykori SZFE-n, hogyan lettél rendező is?

Kelemen Kristóf: A képzés során megpróbáltuk definiálni, mit is jelent dramaturgnak lenni. Arra jutottam, hogy ha ez egy ennyire homályos dolog, akkor szabadságként is megélhetem, vagyis magam is meghatározhatom, hogy mit akarok csinálni. A kezdetektől érdekelt az írás és a rendezés is, és a kettő hamar összekapcsolódott: az első rendezésem a saját darabomból készült. Mivel nem ezt tanultam, nem igazán voltak mintáim vagy elvárásaim magam felé. Ebből következik valamiféle outsiderség, s ez talán attól sem független, hogy pécsi vagyok, és csak húszéves koromtól élek Budapesten, továbbá nagyon sok inspirációt Németországból hozok, ahová Erasmus-ösztöndíjjal jutottam el, és megtapasztalhattam, hogy a kortárs színházművészetben mennyiféle forma és alkotói metódus létezik, mennyire szabadon feszegethetők a színház határai.

MN: A Radnótiban vagy dramaturg. Mi izgat ebben a szerepkörben?

KK: Produkciós dramaturgként arra törekszem, hogy folyamatos párbeszédben legyek a rendezővel, segítve őt abban, hogy minél erőteljesebben megvalósíthassa a saját vízióját. Fontos, hogy megértsem az adott rendező gondolkodásmódját. A közösség megmozgatására és inspirálására ugyanis rengetegféle stratégia létezik.

MN: Rendezőként láthatóan nem a hagyományos színházi megoldások érdekelnek. Miért?

KK: A müncheni gyakorlataim során nagyon különbözőképpen dolgozó művészek próbafolyamatait követhettem végig. Például a Németországban nagyon elismert magyar rendező, Márton Dávid úgy állt neki a munkának, hogy egy japán operaénekes, egy szerb jazzénekesnő és egy török származású színész közreműködésével egy Bellini-operából kiválogatták a számukra érdekes részeket, majd azokat továbbgondolva és Duchamp-szövegekkel kiegészítve létrehoztak egy zenés előadást. Az ilyen tapasztalatok felbátorítottak, hogy sokféleképpen el tudjam képzelni a színházi munkafolyamatokat. A közösségi színházcsinálásnak is sokféle formája van, attól függően, hogy előre megírt színdarabot próbálunk, vagy egy téma alapján közösen gondolkodunk. A színház hagyományosan egy hierarchikus műfaj, ahol egy produkción belül a rendező áll legfelül, és hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy én ezt teljesen elvetem, de a pozíció helyett inkább a közös munkára helyezem a hangsúlyt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.