Interjú

„Amit soha senki nem mesélt”

Kelemen Kristóf dramaturg, rendező

Színház

Dramaturgként más rendezők vízióinak megvalósítását segíti, rendezőként sajátos, újító előadásokat hoz létre. Általában saját szövegeivel, dokumentumalapú fikciókkal dolgozik. Pályája alakulásáról, történelemszemléletről, színházesztétikáról és a politikus színházról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Dramaturg szakon végeztél az egykori SZFE-n, hogyan lettél rendező is?

Kelemen Kristóf: A képzés során megpróbáltuk definiálni, mit is jelent dramaturgnak lenni. Arra jutottam, hogy ha ez egy ennyire homályos dolog, akkor szabadságként is megélhetem, vagyis magam is meghatározhatom, hogy mit akarok csinálni. A kezdetektől érdekelt az írás és a rendezés is, és a kettő hamar összekapcsolódott: az első rendezésem a saját darabomból készült. Mivel nem ezt tanultam, nem igazán voltak mintáim vagy elvárásaim magam felé. Ebből következik valamiféle outsiderség, s ez talán attól sem független, hogy pécsi vagyok, és csak húszéves koromtól élek Budapesten, továbbá nagyon sok inspirációt Németországból hozok, ahová Erasmus-ösztöndíjjal jutottam el, és megtapasztalhattam, hogy a kortárs színházművészetben mennyiféle forma és alkotói metódus létezik, mennyire szabadon feszegethetők a színház határai.

MN: A Radnótiban vagy dramaturg. Mi izgat ebben a szerepkörben?

KK: Produkciós dramaturgként arra törekszem, hogy folyamatos párbeszédben legyek a rendezővel, segítve őt abban, hogy minél erőteljesebben megvalósíthassa a saját vízióját. Fontos, hogy megértsem az adott rendező gondolkodásmódját. A közösség megmozgatására és inspirálására ugyanis rengetegféle stratégia létezik.

MN: Rendezőként láthatóan nem a hagyományos színházi megoldások érdekelnek. Miért?

KK: A müncheni gyakorlataim során nagyon különbözőképpen dolgozó művészek próbafolyamatait követhettem végig. Például a Németországban nagyon elismert magyar rendező, Márton Dávid úgy állt neki a munkának, hogy egy japán operaénekes, egy szerb jazzénekesnő és egy török származású színész közreműködésével egy Bellini-operából kiválogatták a számukra érdekes részeket, majd azokat továbbgondolva és Duchamp-szövegekkel kiegészítve létrehoztak egy zenés előadást. Az ilyen tapasztalatok felbátorítottak, hogy sokféleképpen el tudjam képzelni a színházi munkafolyamatokat. A közösségi színházcsinálásnak is sokféle formája van, attól függően, hogy előre megírt színdarabot próbálunk, vagy egy téma alapján közösen gondolkodunk. A színház hagyományosan egy hierarchikus műfaj, ahol egy produkción belül a rendező áll legfelül, és hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy én ezt teljesen elvetem, de a pozíció helyett inkább a közös munkára helyezem a hangsúlyt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."