Interjú

„Amit soha senki nem mesélt”

Kelemen Kristóf dramaturg, rendező

Színház

Dramaturgként más rendezők vízióinak megvalósítását segíti, rendezőként sajátos, újító előadásokat hoz létre. Általában saját szövegeivel, dokumentumalapú fikciókkal dolgozik. Pályája alakulásáról, történelemszemléletről, színházesztétikáról és a politikus színházról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Dramaturg szakon végeztél az egykori SZFE-n, hogyan lettél rendező is?

Kelemen Kristóf: A képzés során megpróbáltuk definiálni, mit is jelent dramaturgnak lenni. Arra jutottam, hogy ha ez egy ennyire homályos dolog, akkor szabadságként is megélhetem, vagyis magam is meghatározhatom, hogy mit akarok csinálni. A kezdetektől érdekelt az írás és a rendezés is, és a kettő hamar összekapcsolódott: az első rendezésem a saját darabomból készült. Mivel nem ezt tanultam, nem igazán voltak mintáim vagy elvárásaim magam felé. Ebből következik valamiféle outsiderség, s ez talán attól sem független, hogy pécsi vagyok, és csak húszéves koromtól élek Budapesten, továbbá nagyon sok inspirációt Németországból hozok, ahová Erasmus-ösztöndíjjal jutottam el, és megtapasztalhattam, hogy a kortárs színházművészetben mennyiféle forma és alkotói metódus létezik, mennyire szabadon feszegethetők a színház határai.

MN: A Radnótiban vagy dramaturg. Mi izgat ebben a szerepkörben?

KK: Produkciós dramaturgként arra törekszem, hogy folyamatos párbeszédben legyek a rendezővel, segítve őt abban, hogy minél erőteljesebben megvalósíthassa a saját vízióját. Fontos, hogy megértsem az adott rendező gondolkodásmódját. A közösség megmozgatására és inspirálására ugyanis rengetegféle stratégia létezik.

MN: Rendezőként láthatóan nem a hagyományos színházi megoldások érdekelnek. Miért?

KK: A müncheni gyakorlataim során nagyon különbözőképpen dolgozó művészek próbafolyamatait követhettem végig. Például a Németországban nagyon elismert magyar rendező, Márton Dávid úgy állt neki a munkának, hogy egy japán operaénekes, egy szerb jazzénekesnő és egy török származású színész közreműködésével egy Bellini-operából kiválogatták a számukra érdekes részeket, majd azokat továbbgondolva és Duchamp-szövegekkel kiegészítve létrehoztak egy zenés előadást. Az ilyen tapasztalatok felbátorítottak, hogy sokféleképpen el tudjam képzelni a színházi munkafolyamatokat. A közösségi színházcsinálásnak is sokféle formája van, attól függően, hogy előre megírt színdarabot próbálunk, vagy egy téma alapján közösen gondolkodunk. A színház hagyományosan egy hierarchikus műfaj, ahol egy produkción belül a rendező áll legfelül, és hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy én ezt teljesen elvetem, de a pozíció helyett inkább a közös munkára helyezem a hangsúlyt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.