rés a présen: Mi adta az első lendületet ahhoz, hogy színházzal foglalkozz, hogy dramaturg legyél?
Németh Nikolett: Középiskolás koromban Somfai Barbara irodalom- és drámatanár diákszínjátszójába jártam, ahol az előadásokat mindig közösségileg, saját ötletekből hoztuk létre. Színjátszóként mindig kényelmetlenül éreztem magam az előadásokban, úgyhogy Barbara tanácsára elkezdtem inkább az előadások szövegkönyveivel foglalkozni, és ez sokkal nagyobb örömet okozott. Csodabogaraknak számítottunk a diákszínjátszók világában, nem voltunk művészeti iskolások, intuitív módon dolgoztunk, különösebb színházi ambíciók nélkül. Az a pár amatőr év az egyik legörömtelibb színházi korszak volt az életemben.
rap: Mi a története a szeptemberben a Jurányiban bemutatott Fajankó című drámádnak?
NN: A Fajankó két felnőtt fiútestvér találkozásáról szól, akik még gyerekként szakadtak el egymástól. Az apjuk halála, a megörökölt családi ház és a Tüzép-telep hozza őket újra össze, egy telekre, az viszont hamar kiderül, hogy érzelmileg óriási távolságra kerültek egymástól. A dráma az egymásra találásuk nehéz története, szembenézés bántalmazó apjuk emlékével, és saját önpusztító, elmagányosító megküzdési stratégiáikkal.
rap: Hogyan jött létre az előadás?
NN: A szöveg megírására az Örkény-ösztöndíj, az előadás létrehozására pedig a Füge TITÁNium Projektje adott lehetőséget. A próbafolyamatban dramaturgként vettem részt Kovács Dániel Ambrus rendező mellett, ami egy nagyon tanulságos munka volt az írói személyesség és a dramaturgi objektivitás – úgy tűnik – összeférhetetlen kapcsolatára nézve. Nagyon izgalmas csapat állt össze színészekből; az előadásban Vilmányi Benett, Chován Gábor, Ballér Bianka, Lestyán Attila és Csábi Anna játszanak, valamint egy szexbaba, akit Jázminnak neveztünk el.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
