„Életem végéig tart”

Szalontay Tünde színész

Színház

Legszemélyesebb történetéből készített monodrámát. Titokról, magányról, elszigeteltségről, önmaga újbóli fel­építéséről és identitáskereséséről beszélgettünk vele, de szó esett arról is, hogy miért nem tagja már a Pintér Béla és Társulatának, és milyen szabadúszónak lenni.

Magyar Narancs: A Született: Wágner Emese a saját identitáskeresésedről, örökbefogadásod történetének kiderüléséről, szorongásról, magányosságról szól. Miért volt fontos neked, hogy ebből előadás szülessen?

Szalontay Tünde: Pár éve már foglalkoztatott a gondolat, hogy lehetne valamit kezdeni a történetemmel. Aztán kaptam egy felkérést a Magvető Caféban rendezett A Kör – Igaz történetek című sorozat egyik részébe. Itt felkértek embereket, meséljenek el egy számukra jelentős, nem mindennapi történetet, amelyet még nem mondtak el máshol. Meghatározó, megrázó élmény volt ez az esemény. Ez volt az első alkalom, hogy minderről nyilvánosan képes voltam mesélni. Fontos tudni, hogy az örökbefogadás tényét mindig is titkolták előlem a szüleim, 25 éves koromig hivatalosan nem tudtam róla semmit. Pedig mindez mégiscsak alapvetően határozta meg az identitásomat és azt, ahogy felnőttem. Csak amikor külföldön éltem, akkor éreztem a fordulópontot, hogy ki kell derítenem, mi az igazság. Talán az sem véletlen, hogy nagyon messzire kellett mennem ahhoz, hogy szembe tudjak nézni az eltitkolt múlttal.

MN: A darab szerint egy elszólásból derült ki, hogy nem vagy a szüleid vér szerinti gyereke. Hogyan tudtad meg, hogy örökbe fogadtak?

SZT: Bár kisgyerekkoromban voltak erre utaló jelek, elszólások, de akkor még nem tudtam mit kezdeni azokkal. Pedig zsigerileg mindig is éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel. De a szüleim nem akarták, nem tudták elmondani az igazságot, így ezzel a titokkal terhelten éltünk. A családban senkire sem hasonlítottam, mindig is idegennek, másnak éreztem magam. Talán ezért is döntöttem úgy már fiatal felnőttként: el kell távolodnom tőlük, hogy választ találjak. Dániába kerültem, és ott akadt a kezembe egy pszichológiai könyv, amelyben az elhagyott csecsemők leépüléséről olvastam, és az utolsó fázis leírásában – „a csecsemő már azt is elfelejti, amire vágyott” – magamra ismertem. Meg akartam tudni, miért van az, hogy egy huszonéves testben ilyen intenzíven él még a csecsemőállapot, mit jelent ez az alapélmény. Amikor hazalátogattam Dániából, elindultam az igazság keresésére.

MN: Milyen volt az életed titkolt részének a feltárása?

SZT: Nagyon felkavaró volt, hiszen sem az anyámnál, sem az apámnál nem mertem rákérdezni az általam sejtett igazságra. Egész egyszerűen nem voltunk olyan közeli, meghitt viszonyban. Ezért csak egy távoli családtagtól hallottam először arról, hogy én egy örökbe fogadott gyerek vagyok. Megvilágosodásszerű pillanat volt, hirtelen megértettem az egész addigi életemet. Egyszerre volt fájdalmas és csodálatos, de azután a teljes szétesés következett. Újra fel kellett építenem magamat. Ez hosszú folyamat volt, ahogy a feldolgozás is. A mai napig tudathasadásos állapotot jelent, ami és ahogy történt velem, de mindez az éle­tem, az identitásom része, és azt gondolom, életem végéig tart a feldolgozása, csak már egyre könnyebb lesz.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!