rés a présen

"Ha a nézőknek is lenne pénzük"

Barda Beáta művészeti menedzser

  • rés a présen
  • 2013. január 19.

Színház

rés a présen: Megtörtént az igazgatóváltás a Trafóban. Te régi munkatársként maradtál. Milyen volt az átmenet?

Barda Beáta: Szeptember 1-jétől Nagy József az igazgató. Fura átmenetről beszélni, mert decemberig még azok a programok mennek, amelyeket Szabó György irányításával szerveztünk, az évad második felének programja pedig éppen a vezetőváltás körüli hercehurca miatt rohammunkában állt össze, de tendenciáiban ugyanazt mutatja, még ha több is benne az új magyar bemutató táncban és színházban egyaránt. 2006 óta dolgozom itt, ez sok is lehet, kevés is. Ha azt kérdezed, miért maradtam, egyszerű a válasz. Azért, mert szeretem ezt csinálni. Azért, mert ezt szeretem csinálni, és ebben a fél évben is benne vagyok, ahogy a következőben is.

rap: Mi folytatódik, s mi lesz más a következő évadtól?

BB: A másság talán hangsúlyokban látszik, látszhat majd - de a nagy átfogó tendenciák változatlanok, remélem. Jönnek nagy klasszikusok táncban, Preljocaj és Maguy Marin is visszatér durván 30, na jó, 25év után korszakos darabjával, a May B-vel, lesz új cirkusz Kanadából, Franciaországból és Ausztráliából, jön Chris Haring Ausztriából és Erna "marsdóttiregyenesen Izlandról, ők a konceptuálisabb, kísérletibb vonal képviselői. Ebből a két előadásból és a francia Jeroöme Bel új, értelmi sérültekkel készített, világszerte turnézó produkciójából áll össze aKoreográfusok új utakonelnevezésű sorozatunk.

rap: A Gyújtópont sorozat volt a legprogresszívebb kezdeményezés az elmúlt évadban. Min alapult az ötlet? Mik lesznek a következő előadásai?

BB: Az volt a célunk, hogy olyan előadásokatszedjünk össze, amelyek nem már létező, drámai szövegekkel dolgoznak, hanem a legkülönfélébb színházi eszközökkel (dokumentumok feldolgozása, oknyomozás, filmbetétek alkalmazása, közönség bevonása, aktivizálása stb.) próbálnak meg akár drámaian, akár humorosan válaszolni a minket körülvevővilág legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseire, a morális válságra, a hitre és annak elvesztésére, a mindent átitató agresszív manipulációra, a gazdasági válságra, az egyén felelősségére - és természetesen felelőtlenségére. Mundruczó KornélSzégyencímű új darabja az ötödik. Ezek a produkciók, ha nem is mindig hibátlanok, de egytől egyig nagyon fontosak, mert elkötelezettek, elképesztő következetességgel próbálnak meg beszélni arról, amit az alkotók fontosnak találnak, és a legváltozatosabban kezelik tárgyukat, témájukat.

rap: Hogyan választjátok ki a meghívott darabokat?

BB: A külföldi darabok kiválasztása csapatmunka, sokat utazunk, rengeteg DVD-t kapunk, sok mindenkivel beszélünk itthon és külföldön, és csak azután döntünk, hogy mit, mikor és miért. Azt ambicionáljuk, hogy az egyes darabok álljanak össze sorozatokká, s több oldalról is bemutathassuk a folyamatokat, az aktuális trendeket, hogy a kiválasztott előadások egymást is értelmezzék.

rap: Mi a Trafó ajánlata szilveszterre?

BB: A két ünnep között mi hagyománykövetők lettünk, saját jól bevált hagyományainkat követjük, tehát lesz három koncert: fellép a Bin Jip, jön Sena, a SoulClap Budapest és a The Qualitons, 30-án érkezik az irodalom és az írók aLitera-előszilveszter keretében.

rap: Ha a saját helyed lenne a Trafó, bő költségvetéssel, milyennek képzelnéd?

BB: Igazán jó program akkor lehetne, ha nemcsak a Trafónak, hanem a magyar társulatoknak, a függetleneknek is lenne pénzük működésre meg produkcióra is. Ha jól tudnának működni azok a helyek, műhelyek, ahol a produkciók készülnek, ha lenne pénz arra, hogy lehessen próbálkozni, kísérletezni, ha nem lenne ekkora nyomás a csapatokon, és persze ha a nézőknek is lenne pénzük, na, az nagyon jó lenne, mert akkor meg tudnák nézni azt, ami érdekli őket. És ha lehetne hosszú távra tervezni, ha - anyagi -biztonságban tudnánk gondolkodni, struktúrát építeni. Ha lenne távlat, az lenne a legklasszabb.

rap: Mit kívánsz a Trafónak a jövő évre?

BB: Hogy mindannak, amitaz előző kérdésre feltételes módban feleltem,sima kijelentő módban is legyen értelme.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.