Színház

Tényleg a másik színészre nézz haraggal a színpadon, ne csak egy szerepre, de azért tudd, hogy nem akarod megölni – mondja a Maladype színésze, akivel szemüket meregető idiótákról és kutyák halálhíréről is beszélgettünk.

Az első pillanatban – amiben sajnos nem figyelünk eléggé, mert olyan „még nem kezdtük el, de elkezdtük” típusú, s ilyenkor a néző még nem fókuszál, nincs benne a színpadi dolgokban – úgy tűnik, izgalmas előadás elé nézünk, ami valahogy párbeszédet kezdeményez a Brecht-hagyománnyal. Elek Ferenc még civilben azon civakodik, lamentál, hogy egy dalt, vélhetőleg az ő szerepének dalát mindig kihúzzák, aztán sértődötten hátramegy – és azt a dalt tényleg nem is fogják elénekelni. A jelenet nem elég természetes, valahogy hiányzik a színházi próbák civil televényszerűsége, van valami gyanús megrendezettség, ahogy a színészek igazgatják ruháikat, és úgy tesznek, mintha.

Hajléktalanok művei alapján készült Az egyetlen hajléktalan című opera, melyet május 29-én mutatnak be a Duna Palotában. Az előadás teljes bevételét a fedél nélkül élőkre fordítják. A magyar zeneszerző-projektgazdával beszélgettünk a zeneműről, az ügyről és a hajléktalanságról.

Legutóbbi előadásában saját, meztelen testére írhatták rá a nézők, amit a magyar értelmiségnek üzennek. Külföldön elismerik, itthon a hatóságok zaklatják, mégsem adja fel, például Faustot rendez a Katonában. De nem szeretné színházi emberként befejezni az életét.

A kortárs színház általában nem a múzeum vagy a templom metaforáját választja, hanem a laboratóriumot – akárcsak a kristálymet­főzők.

Hideg, minimalista, nagypolgári szalonba penderedik be Pernelle-né, azaz Pogány Judit.

A színház lehet önmagára vak. Úgy, mint az a már unalmas barátod, családtagod, ismerősöd, aki folyton ugyanazokat a köröket rója, ugyanarról panaszkodik: nem sikerülnek a párkapcsolatai, folyton próbálja kivívni szülei elismerését, minden éjszaka felébred, és nem tud visszaaludni. De rendszerint magunkra is vakok vagyunk. Más látja a csapdáinkat, visszatérő köreinket, mi a magunkéit ritkán. Lehet a színház vak, mert ott a néző, hogy lásson, értsen, értelmezzen.

Harminc év után jövő év elejétől új igazgatója lesz a Radnótinak. A hamarosan leköszönő igazgatót ennek apropóján kérdeztük a legfrissebb Narancsban. Részlet.

Az élet nehéz, sőt olykor egyenesen elviselhetetlen – ezt a banális, ám sorsdöntő információt a színházban hol az előadás minősége, hol az előadás tartalma közvetíti felénk.