Ionesco Különóra című darabja a Bukaresti Nemzeti Színház vendégjátékában egyszeri, észrevétlen, önfeledt színházi ünnep volt. Nem óvatoskodnék: egy zsenit láttunk működésben. Horatiu Malaele rendezte elsősorban saját magát mint tanárt, valamint az órára érkező kamaszlányt Aylin Cadir harsány, a szobalányt Natalia Calin visszafogott, egyaránt intelligens alakításában. Az előadás nagyon jól indul, majd egyre jobb lesz, ahogy a játék többször ritmust vált, szintet lép. Az abszurd az alap, a vehemensen ostoba és feltűnően fiatal diáklány és a fontoskodó, joviális öregúr túlrajzolt figurái, no meg persze két világszemlélet kerülgeti egymást a ferde fapadlón, vagyis a tanár szobájában. A professzor bölcsességéből aztán őrület lesz és rendszer: a nyelvekről, tehát a kommunikáció esélyeiről tartott előadása egyszerre velőtrázóan vicces hülyeség és kétségbeejtő nyelvfilozófia. A magyar feliratokból csak sejthető nyelvi bravúr, az ismétlés és töredékesség költészete brutalitásba fordul, a gyilkosság egyszerre természetes és botrányos, meglepő és logikus fejlemény. Malaele abból is felejthetetlenül vicces és torokszorító jelenetet csinál, hogy zakója elvesztése után nem tudja zsebre rakni a kezét, ebben a nagyszerű darabban pedig egyenesen lubickol. Metszően okos, ellenállhatatlanul mulatságos és kegyetlen előadást láttunk tűpontos és játékos rendezésben, amely nem szembemegy a nálunk uralkodó lélektani realizmussal és a közönség kegyeit kereső gondolati egysíkúsággal, hanem tudomást sem vesz róla, mérföldekkel előtte jár.
Radnóti Színház, május 30.
