Marivaux A 2. váratlan szerelem című darabja az alcím szerint egyrészt zenés sóhajtozás, másrészt alternatív bulvár. A zenés sóhajtozás szókapcsolat rendhagyó sugallata ellenére nagyon is rendes: itt zenére és zene nélkül sóhajtoznak, mégpedig láthatóan és hallhatóan. Ami az alternatív bulvárt illeti, csupa remény vagyok: ha ilyen a bulvár, akkor közönségének szegődöm.
Marivaux-nak ezt a darabját eddig nem ismertem; Fábri Péter gördülékeny, színpadra szabott, szellemes szövegét akár ő is írhatta volna, stíljáték formában. Egyszerűen komplikált a sztori, mérsékelt a bonyodalom: akik szeretnek, nem tudják, mit vagy kit szeretnek, kivált, ha a társadalom felsőbb rétegeiből sóhajtoznak. De nem is a darab a nagy találmány itt, hanem a részletek könnyed összenövése: zene, színészi játék, a lehetetlen térben a mozgás; mind masszív stilizációban - sóhajtozunk a röhögéstől, az idő meg csak röpül, ritka színházi kincs ez is.
És akkor Nagy-Kálózy Eszter finom és elegáns márkinéja, amely persze erős és brutális hatást kelt; mellé Lengyel Ferenc (kicsit búsképű) lovagja, a férfivakság parodisztikus megtestesítése. A szokásosan bővérű és eszes szolgák bolondozása - Sipos Vera és Kovács Ádám - meg még egy hoppon maradt gróf (Kálid Artúr) és Cserna Antal könyvekkel "házaló" Hortensiusa. Megannyi bohóc, egy bohóciskola archetípusai, a szomorútól a vidámig, a légiestől a földhözragadtig.
Biztos ízlés, jó tempó: Kováts Kriszta a rendezésen kívül muzsikusként, vagyis "élőben" is tartja a ritmust. Bodor Johanna koreografált lépései mintegy mellesleg ösz-szekötik az oszlopokkal tagolt játéktér két végét.
Az ilyen estékben még az is érdekes, hogy egyébként együtt nem látható színészek láthatók együtt. Ez pedig mindig hoz valami pluszt: nekem ezúttal Nagy-Kálózy és Lengyel Ferenc kettősét. A FUGA-ban játsszák. Akinek túl sok remek estéje van mostanság, ne menjen, mert ez is csak ilyen.
FUGA, Kovátsműhely, november 27.
