"Mintha egy sör mellett" - Krétakör - hamlet.ws (színház)

  • Csáki Judit
  • 2007. augusztus 30.

Színház

Ha jól emlékszem, még a Feketeország című Krétakör-produkció után mondta nekem egy gimnazista "tesztnéző", hogy azért kedveli - barátaival együtt - a Krétakör-előadásokat, mert lehet róluk beszélgetni a Pótkulcsban és a Szimpla kertben. Most meg azt olvasom a Hamlet-reflexiók egyikében, hogy úgy játszanak a színészek, mintha egy sör mellett elevenítenék fel a dán királyfi történetét. E pontos észrevétel meglehetősen sokrétű.

A színház sok, hagyományosnak tudott kelléke ugyanis feltűnően hiányzik a hamlet.ws című előadásból - nincs díszlet, jelmez, színpad, függöny, kellék és sok egyéb -, de még ami van, az is eltér a szokásos formától. Az előadás előtt például a színészek "civilben" (ez persze már megérdemel legalább egy kérdőjelet, tessék: ?) igazítják el a nézőket a gimnáziumi terem körülményei közt, figyelmeztetnek a melegre, az előadás hosszára, válaszolnak a kérdésekre, köszönnek az ismerősöknek - vagyis leszállnak a piedesztálról, azaz a színpadról.

És utána elmondják a szöveget. Eljátsszák, megelevenítik. Figurákat teremtenek, és viszonyokat köztük. Körünkben ülnek, és mindvégig kapcsolatot tartanak velünk; nemcsak a - mondjuk, stúdiótérben szokásos vagy lehetséges - szemkontaktust, hanem mást, és többet is annál. A szerepeket váltogatják - mindenki játszik mindenkit -, és bár látszólag random, vagyis tetszőleges a szerepformálások rendje, mégsem az, hisz minden spontaneitást, minden "sörmellettiséget", lazaságot megrendeztek itt; még a váratlan és kiszámíthatatlan helyzetekre való felkészülést is (ezt például a színészek kondíciójára, tehetségére építve).

Schilling Árpád és a színészek - Gyabronka József, Nagy Zsolt és Rába Roland - a Hamlet szoros és evidens olvasatát teszik elénk: mintha a mából metszették volna ki a történetet; legföljebb mutatis mutandis királyfi, kard, király, DániaÉ Nádasdy Ádám kutakodó, a klasszikus homály mögé furakodó, értelmező, értelmes és megvilágító fordítása egyenrangú alkotótárs a produkcióban: olyan nyelven közvetíti a drámát (nem a műre, hanem a benne tárgyalt drámára gondolok most), ahogy a fiatalok a Pótkulcsban beszélnének, ha nem ráznák le magukról a gyerekszobát.

Ez az előadás fiataloknak készült, gimnáziumokban játsszák a színészek, és kötetlen, bár nagyon is figyelmes és munkás beszélgetés követi a látottakat. Ez nem elsősorban a régi időket idéző népművelési gesztus, hanem önös, vagyis színházi érdek által vezérelt céltudatos tevékenység. Aki ezen a Hamleten nevelődik színházra, annak nem lesz gond a Peer Gynt három és fél órája, sőt. Aki ezen a Hamleten szereti meg a színházat, az tudja, mi a legfontosabb benne: a hitelesség. És azt is tudja, hogy ehhez nem maszk, díszlet meg a nézőtől való távolság kell, hanem jó színészek és tiszta célok. A Krétakör visszavándorolt a színházcsinálás kezdetéhez - Shakespeare előttre. Amikor a színházhoz még nem kellett más, csak a játszó személyek és a közönség. A darab később jött a képbe.

A közönség pedig velük tart ezen az úton; jól emlékszem a diákok vihogással-nevetgéléssel oldott feszültségére az első percekben (amikor hónapokkal ezelőtt az igazi célközönséggel láttam az előadást); majd a felismerés okozta fokozott figyelemre, aztán az ellazulásra, a felszabadultságra. Ez utóbbi teremti az aktív közönséget, amely épp úgy dolgozik az előadás sikeréért, mint a színészek, csak más eszközökkel.

Ez termi aztán a felismerést (és nem holmi lóláb módra viselkedő rendezői üzenet), hogy "Hamlet én vagyok, és te vagy, és ő is Hamlet". Hogy Nagy Zsolt szenvedélyes, kamaszos Hamletje előbb cinikus-rezignált, önironikus, önmagát marcangoló, vívódó, nehezen cselekvő, reflektált Hamletté válik Rába Roland játékában, majd megbölcsül és leszámol, amikor Gyabronka József szól ki belőle. Mégsem lépcsőzetes a három alakítás, mégsem egy értelmezés tágulása és fokozatossága, hanem olyan, mint egyetlen ember: vissza-visszavált régebbi önmagára, cikázik a személyiség elemei köztÉ

A számos vendégszöveg (József Attilától Goethéig, de egyáltalán nem baj, ha a néző egyiket sem ismeri föl; hiszen a dalokat biztosan fölismeri) és vendégeffektus (a rap, a beat-boxing és egyéb, az ifjaknak kedves momentum) már kevésbé Hamletről, inkább a színházcsinálásról beszél. Annak sziporkázó, egyszerre érzéki és szellemi gyönyörűségéről. A hatás elemeit elfedve annak befogadói kiteljesedéséről.

A végén - "oktat, nevel és szórakoztat" - a nevelésben tétetik lépés: a színház pénzbe kerül. A három Hamlet-színész "kalapozik", füzetet kínál cserébe a pénzért - mi meg boldogan nyúlunk a zsebünkbe, és több pénzt veszünk ki onnan, mint amennyit az elején vettünk volna.

A Hamlet történetének evilági, vagyis mai aspektusa másként szól a "rossz lóra tett" Poloniusról, az "elrosszult" Claudiusról, és a sodródó, bűntudatos örök anyáról is. Nem szolgáltat igazságot, nem büntet, nem dicsér: lenni nehéz, ezt mondja. Még azt sem, hogy érdemes - végtére a néző is hozzáadhat valamit a látottakhoz.

Krétakör, Teleki Blanka Gimnázium, augusztus 25.

Neked ajánljuk

A világképlet nyomában

  • Kovács Róbert

Az Ásatás legújabb részében megnézzük, hogy vélekedtünk 2000-ben A tér és az idő természetéről