étel, hordó - Hemingway

Kalandra és egyébként is éhesen bolyongunk a Kosztolányi Dezső téren, logikus, hogy a környék természeti adottságait igyekszünk kihasználni. A Feneketlen-tó felé vesszük az irányt, aminek a helyén valaha téglagyár állott, de a 19.

század végén már csak a talajvíz. A terület történetét az elmúlt százvalahány évben igyekeztek hátborzongatóvá tenni, de a téglagyári zombikat vagy a Loch Ness-i szörnyet máshol keressék. Nemrég olvastuk: "Rendszeresen búvárok tisztítják a tó mélyét, amely egyébként korántsem feneketlen, egyesek ugyan 30-40 métert is vizionálnak, de a tó legmélyebb pontja körülbelül öt méter lehet. Takarítás közben a búvárok, ha téglagyári munkások holttestét nem is, de számtalan furcsa kincset leltek már odalent: bevásárlókocsit, köztéri padokat, de még iratokkal tömött aktatáskát is. A legnagyobb meglepetés mégis akkor érte a Feneketlen-tó ipari búvárjait, amikor a mélyben egy több millió forintot tartalmazó csomagra bukkantak."

Ezek után ki a fene kíváncsi, hogy mi lehet még odalent?

Különben is, az "idefent" sokkal kacifántosabb képet mutat. Azt a több száz köbméteres lepusztult sitthalmot, ami szembejön velünk, egykor a Budai Parkszínpadnak hívták, és fénykorában a szórakoztatóipar teljes termékskálájával kedveskedtek benne. Nekünk például a Mojszejev együttest és a Hobo Blues Bandet is volt szerencsénk megtekinteni a 20. század derekán, mert akkoriban az járt a fejünkben, hogy a változatosság gyönyörködtet.

Vélhetően ugyanezt gondolta a tóparti étterem tulajdonosa is, amikor a rendszerváltás előtt még Parknak mondott zenés-táncos szórakozóhely helyére tengerparti hangulatot álmodott. A Hemingway elnevezés természetesen az öreg halászra utal, a hajópadlós, fonott székes, tengeri állatokkal dekorált helyiség pedig olyan, mint egy luxusbárka St. Tropez környékéről. A személyzet profi, a teríték kifogástalan, s mindennek tetejébe tökéletes a kilátás a tóra. Kár, hogy a mediterrán illúziót jócskán megtépázza, hogy a távolban fehér vitorla helyett csupán a 19-es villamos araszol.

De a gyöngybabos, juhsajtos, burgonyagombócos mangalicalevestől (950 Ft) mindjárt másképp látjuk a világot. A vízben álló, kopott horgászstégek helyett luxusjacht szeli a habokat, Alain Delon és Lino Ventura integet: "Bocs, srácok, van még egy kis dolgunk, de utána megihatnánk egy Cinzanót."

A mi dolgunk viszont az, hogy örüljünk a fokhagymás kacsahússal és bazsalikomos vargányával boldogított gnocchinak (2590 Ft) - alacsonyabb hőmérsékleten a krumpli himnusza lehetne. Így csak egy kellemes sláger, ami (noha megjárja) nem sokat időz a listákon. Nem így a kacsasteak fenyőmaggal, balzsamos gyömbéres aszalt szilvával, mandulás burgonyakrokettel (3590 Ft). A tökéletesen elkészített húsról még véletlenül sem jutna eszünkbe, hogy valaha toll volt a közelében. Omlik, mint a parkszínpad bejáratán a vakolat, s az izgalmakat a szilvás mártás még tovább fokozza. Sajnos a krokettről már nem lehetünk ilyen jó véleménnyel: ha a gnocchit leslágereztük, most katonanótát mondanánk, hiszen egyértelműen "egyenruhát" visel.

A végére azonban a koronázás marad, a marcipános, csokoládés rétes (1100 Ft) minden várakozásunkat felülmúlja, így hát örömmel állapítjuk meg, hogy a környéken nem csak a kincskereső békaembernek terem babérlevél.