Annyi szent, hogy a Szent István körútból nyíló Szemere utcának a bulvárhoz közeli pincéjében már időszámításunk előtt is vendéglátóhely működött, arról viszont sejtelmünk sincs, hogy mikor történhetett az "arculatváltás"? Mióta az olasz ízek vendéglője a vélhetően korábban máshogy nevezett Kis Itália? Zavarunkat az okozza, hogy a váltáskor a külsőségeket illetően tulajdonképpen semmi nem változhatott. Elég egy pillantás a bokszokra, a kockás abroszra, a kriglivel díszített ablaküvegre, és máris előttünk a múlt, itt bizony söröző terült el! Ez annak is evidens, akinek a fácánról Homoki Nagy István jut az eszébe.

Csakhogy a falra akasztott, bekeretezett sztárfotók arról tanúskodnak, hogy a konyhai olasz imázs akár több évtizedes múltra is visszanyúlhat. Persze nem kell megijedni, a tulaj nem a kilencvenes évek elejének kedvenceit aggatta ki. Közismert személyek képét láthatjuk a Kis Itália főztjét dicsőítő dedikációval. Gálvölgyi János például azt írta, hogy "ez a legjobb pizzéria Pesten", és valami hasonlóval kedveskedett Kőbán Rita és Nagy Tímea is. E képek láttán még csak a közeli múlt dereng, de feltűnik a színházi rendező, Szikora János göndör fürtökkel, vagy például a méltán elfeledett tévéhíradós, Moldoványi Ákos, aki pályafutása zenitjén egy Paul McCartney-hasonmásversenyen is indulhatott volna, ha tud egy kissé basszusgitározni. A fő helyre Donald Sutherland és a személyzet egyik hölgy tagja (tán a tulaj?) közös fotója került, a felvétel ott készült, ahol épp állunk.

Az étlapot tanulmányozva nem világos, hogy a ragyogó művészek, sportolók "mit ettek" az egykori sörtékán. Tipikus olaszos és tipikus magyaros választék, bár az kétségtelen, hogy az elsőnek rendelt zuppa pavese (680 Ft) tényleg sokkal izgalmasabb, mint holmi erőleves. Az eredeti recept így fest: "A répákat, zellerszárat, hagymát feldarabolom, és egy lábasba teszem. Hozzáadom a megroppantott fokhagymagerezdeket, öt-hat szem borsot, és az aszalt paradicsomokat. A petrezselyemből, rozmaringból, zsályából, babérból, kakukkfűből kötök egy fűszercsokrot. Ráöntöm a húsalaplevet, megsózom, közepes fokozaton felforralom, majd kis lángon, gyöngyözve-forrva, 30 percig főzöm. Mikor kész, átszűröm egy másik edénybe a levest, és újra felforrósítom. Közben a kenyérszeleteknek levágom a héját, és háromszög alakúra vágom. Egy serpenyőben, vajon megpirítom mindkét oldalt." A Kis Itáliában kissé leegyszerűsítették a műveletet, fűszercsomónak nyoma nincs, a kenyérszelet nettó sajtos pirítós, de a dolog így sem reménytelen. Nem úgy a folytatás. Canelloni (1250 Ft) címén a túlfőtt tésztába leginkább löncshúsra emlékeztető valamit gyömöszöltek, ráadásul az egész meglehetősen ingadozó hőmérsékletű. Adtak hozzá brokkolit is, brrrr...

A továbbiakban inkább nem kockáztatunk: a közönséges Margherita pizza (980 Ft) valamivel jobb, mint amilyet a futár szállít, a tiramisu (580 Ft) szintúgy.

Hogy mindezek után mégis elégedetten távozunk, legfőképp a Kis Itáliában dolgozó felszolgáló hölgynek köszönhető. Olyan hangulatot teremt, mintha nem is vendéglőben, inkább vendégségben lennénk. Ott még a ropi és a pilótakeksz is képes örömet okozni.