kulthírek

  • Narancs
  • 2006. július 13.

Trafik

kulthírek

ARANY OROSZLÁN LYNCH-NEK Augusztus 30-án kezdődik a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, de már most közzétették, hogy Arany Oroszlán-díjjal ismerik el David Lynch életművét. Az idén hatvanéves amerikai rendező olyan alkotásokkal újította meg a filmművészet idegborzoló eszköztárát, mint az Elefántember, a Radírfej, a Kék bársony, a Veszett a világ vagy a tévésorozatként indult Twin Peaks.

DALÍ, ST. PETERSBURG A legutóbbi évek pusztító hurrikánjainak is szerepe van abban, hogy a floridai St. Petersburg biztonságosabb épületbe kívánja költöztetni a város 1400 darabból álló, páratlan Dalí-gyűjteményét, amelyet 1982-ben vásároltak meg egy ohiói magángyűjtőtől, s egy kikötői raktárépületben alakították ki a helyét. Most 30 millió dolláros beruházással a jelenleginél nagyobb, rendkívül biztonságos és a festőhöz méltóan excentrikus épületet emelnek. A város és Florida állam 9 millióval járul hozzá a beruházáshoz, melyet a számítások szerint a múzeum úgy "térít meg", hogy évente 180 ezer látogatót vonz a városba, s ezzel mintegy 50 millió dollárt pumpál a környék turisztikai iparába.

DÍJNYERTES MAGYAR FILMEK Megosztva kapta meg az Írisz-díjat Brüsszelben, az európai film ifjú tehetségeinek bemutatására szakosodott fesztiválon Kocsis Ágnes Friss levegő és Pálfi György Taxidermia című alkotása. A versenyben tizennégy film vett részt.

A 41. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri elismerő oklevelét kapta meg Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című alkotása. A fődíjat az amerikai Laurie Collyer filmje, a Sherrybaby nyerte: egy kábítószeres anya és lánya kapcsolata.

PAVAROTTI Rosszindulatú hasnyálmirigy-szaporulat miatt New Yorkban műtétet hajtottak végre Luciano Pavarottin. A 70 éves olasz tenor emiatt lemondta 2005-ben kezdett búcsúturnéjának idei fellépését. Orvosai reménye szerint felépülése után, jövőre folytathatja nemzetközi koncertkörútját.

PICASSO SPANYOLORSZÁGBAN Miközben Európa-szerte Mozartot és Rembrandtot ünneplik, Spanyolországban inkább Picasso-évfordulókat találtak 2006-hoz: 125 éve született, egyik főművét, a Guernicát pedig 25 éve, 1981-ben hozták New Yorkból Madridba, eleget téve a művész végakaratának, aki kikötötte, hogy csak a demokrácia helyreállítása után tehetik meg ezt. Most, szeptember 3-ig Madrid két vezető múzeuma, a Prado és a Centro de Arte Reina Sofía közös kiállítása (Picasso. Tradición y Vanguardia) mintegy száz mestermű segítségével vezet végig Picasso pályájának minden fázisán. Számos alkotása, melyeket más európai és amerikai gyűjtemények kölcsönöztek, ezúttal látható első ízben Spanyolországban, s Picasso műveit párbeszédbe állították a régi mesterek (Goya, Velázquez) alkotásaival. A művész szülővárosa, Malaga teljes Picasso-utat (Ruta Picassiana) kínál a látogatóknak, minden fontosabb hellyel, amerre gyerekkorában járt. Az itteni Museo Picasso október 26-án nyíló kiállítása a női formákra, Picasso múzsáira és modelljeire koncentrál, a Madridtól északra fekvő Buitrago del Lozoya ingyen látogatható múzeuma, a Museo Picasso: Colección Eugenio Arias pedig a bikaviadal-tematikában igen erős - a 62 darabos kisgyűjteményt Picasso egykori párizsi borbélya, a szintén spanyol emigráns Eugenio Arias hagyta a városkára. Barcelona, ahová 1895-ben költözött a család, PICASSO2006BCN címmel rendezi az évfordulós eseményeket (kiállítás a Museu Picassóban, koncertek és balettek a Liceu operaházban, Picasso 1919-es jelmez- és díszletterveivel).

JOSEPH NADJ AVIGNONBAN Tavaly nyáron a kritikusok és a közönség jó része mérgesen és elégedetlenül távozott Avignonból, most azonban, a színházi fesztivál elindításának hatvanadik évfordulóján a szervezők mindenképp sikeres és népszerű programokat ígérnek. Sokat tehet ezért a fesztivál idei díszvendége, a képünkön látható Joseph Nadj, aki talán kevésbé korbácsolja majd fel a kedélyeket, mint tavaly a belga Jan Fabre. Nagy József a vajdasági Kanizsán született 1957-ben, budapesti tanulmányai után 1980-ban érkezett Párizsba, 1986-ban hozta létre saját társulatát, a Jel Színházat, s tíz éve vezeti az orléans-i koreográfiai központot. Avignonban, ahol korábban többször is föllépett már, két új produkciót mutat be: az Asobu (Játék) szülőföldjét és Japánt köti össze Henri Michaux francia festő és költő művei inspirációjára, a Paso Doble pedig Miquel Barcelo spanyol szobrász és festő előtt tiszteleg, akinek ezzel egy időben kiállítása is látható Avignonban. Nadj közép-európai gyökereihez kapcsolódnak a fesztivál dzsesszkoncertjei, többek között Akos S. (Szelevényi Ákos), Mezei Szilárd, a Dresch Quartet társaságában fellépő Archie Shepp, valamint Szabados György és a Nadjgyal is dolgozó Vladimir Tarasov közreműködésével.

A 9,7 millió euró költségvetésű fesztivál megrendezéséhez 3,9 millióval járul hozzá a francia kulturális minisztérium.

A SCALA EGY ÉVE A megcélzott 88 helyett 96 százalékban keltek el a jegyek a most véget ért szezonban, ami a közönség bizalmának visszatértét jelzi. A milánói Scala pénzügyi helyzete azonban még nem rendeződött teljes mértékben azt követően, hogy Riccardo Muti viharos körülmények közötti távozása után, 2005 májusában a francia Stephane Lissner vette át az operaház vezetését. A bevételek és kiadások 2005-ben egyensúlyba kerültek, de idén a kormányzati támogatás csökkenésének következtében 5,6 millió eurós veszteség várható. A 2006/7-es szezont december 7-én az Aidával nyitják Franco Zeffirelli rendezésében, Riccardo Chailly vezényletével, s tizenhárom opera és hat balett előadását tervezik.

GUGGENHEIM ABU-DZABI A Guggenheim Foundation megbízta Frank Gehryt, hogy tervezze meg a modern és kortárs múzeumokat működtető alapítvány legújabb intézményét: az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban, a kulturális negyeddé fejlesztendő Saadiyat-szigeten álló múzeum nagyobb lesz, mint eddig bármelyik Guggenheim. Megnyitása öt év múlva várható, lesz saját gyűjteménye, ideiglenes kiállításait pedig az alapítvány gyűjteményére építik majd. A múzeum létesítéséről az emírség kormányzata írt alá megállapodást a Solomon R. Guggenheim által 1937-ben létrehozott alapítvánnyal, amelynek jelenleg New Yorkban, Bilbaóban, Berlinben, Velencében és Las Vegasban működik múzeuma - a bilbaóit szintén Gehry tervezte.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.