Jakarta (Dzsakarta), Délkelet-Ázsia legnagyobb metropolisza már nem sokáig lesz Indonézia hivatalos fővárosa – augusztus végén Joko Widodo államfő bejelentette, hogy 2021-től potom 33 milliárd dollárért új állami székhelyet építenek. A munka feszített ütemben zajlik majd (egyötödében állami beruházás, de zömmel magánvállalkozások keretében), elvégre 2024-ben már az új helyen működnének a kormányzati hivatalok.
Az új, még névtelen főváros Borneó szigetén épül fel, amely jóval kevésbé sűrűn lakott, mint Jáva szigete, a mostani főváros önmagában is túlzsúfolt helyszíne. A kijelölt célállomással azonban akadnak gondok is – igaz, ezek kevéssé látszanak zavarni a városalapítás lázában élő indonéz vezetőket. Először is Borneó (avagy a hivatalos megnevezéssel Kalimantan szigete) az Indonéziához tartozó szigetek többségétől eltérően nem tartozik teljes egészében Indonéziához – és a hasonló státusú szigetek, mint például Timor vagy Új-Guinea sorsa a közelmúltban és a jelenben is tragikus konfliktusoktól terhes.
Égő helyzet
Borneó északi felén a szomszéd Malajzia két tartománya, Sarawak és Sabah található (ezek korábban brit gyarmatok voltak, ellentétben az egykor Holland Kelet-India részét képező Dél-Borneóval), és akkor még nem is említettük a kőgazdag független olajszultánságot, Bruneit. A szomorú történeti tapasztalatok és a sziget körüli viták tükrében kötve hisszük, hogy szomszédai ne értékelnék barátságtalan gesztusként, hogy Indonézia pont erre a szigetre helyezné át a fővárosát. Emellett a központi kormányzat joggal tarthat a helyi, főleg a dajak és a maláj etnikai csoportokhoz tartozó őslakosság haragjától is, akik eddig is meglehetősen rossz néven vették, hogy Indonézia más területeiről telepítenek be új lakosokat. Az etnikai feszültségek 1996 és 2001 között többször is rettenetes pogromokhoz vezettek (többnyire a dajakok gyilkolták le kegyetlenül a madurai bevándorlókat), de az indonéz központi kormányzat azóta sem mondott le arról, hogy a sűrűn lakott szigetek túlnépesedési gondjait a Borneót célzó tudatos telepítési programokkal oldja meg.
Ehhez képest az ökológiai, környezeti problémákra, a sérülékeny élőhelyek sorsára mind érzékenyebb világközvélemény leginkább arra figyelt fel, hogy az új főváros egy eddig nagyjából háborítatlan trópusi őserdő helyén épülne fel, ami egyelőre nehezen felmérhető, de szinte biztosan jelentős mértékű környezetpusztítással járna. Az új főváros Borneó délkeleti részén, Kelet-Kalimantan tartományban, Samarinda és a Balikpapan városok közelében (a Borneó és Celebesz közötti Makassar-szoros partvidékén) épülne fel.
A borneói őserdők sorsa iránti aggodalom korántsem új keletű. Mind a sziget déli, indonéz, mind az északi, malajziai oldala felől
régóta irtják az értékes trópusi fák alkotta dzsungeleket (világméretekben a trópusi faanyag fele Borneóról kerül ki). A helyi lakosság ráadásul a más trópusi területekről (például az Amazonas-medence brazil szakaszáról) ismert erdőégetéses módszerrel csinál helyet új mezőgazdasági területeknek – mindenekelőtt az olajpálma-ültetvényeknek. A tudatosan gyújtott tüzek füstje, különösen a helyileg szárazsággal járó El Niño-periódusokban (legutóbb 2015 kora őszén) beteríti egész Délkelét-Ázsiát. Ha az indonéz kormányzat nem tud gátat vetni az illegális dzsungelirtásnak és a még kártékonyabb, égetéses típusú termőföldteremtésnek, akkor az új főváros hasonló módon élhetetlen helyszín lesz, mint a korábbi.
Süllyedő főváros
Tanulságos persze az is, miért is akar új fővárost az indonéz politikai elit. Jakarta az egyik legsűrűbben lakott megaváros (12. a világrangsorban), a népesség hallatlan mértékű felduzzadását nem tudta követni az infrastruktúra fejlődése, a város lakói valósággal belefulladnak a közlekedési dugókba. S ha ez nem lenne elég, Jakarta folyamatosan süllyed. Évente gigantikus mennyiségű talajvizet szivattyúznak ki a város alól (ami sokak számára az egyetlen ivóvízforrás), ez pedig a talajszint fokozatos süllyedéséhez vezet, így azután már az épületek pincéiből, alsó szintjéről is szivattyúzni kell. Ehhez jönnek a klímaváltozás miatt mind hektikusabb csapadékeloszlásból származó árvizek, amelyek következtében 2050-re a város több mint harmada víz alá kerülhet. Fontos szempont az is, hogy Jáva szigete az úgynevezett pacifikus tűzgyűrű egyik legaktívabb szakaszán fekszik: katasztrofális kitörésekre hajlamos vulkánok egész csoportja található a közvetlen környéken, ráadásul az aktív alábukási zónák és törésvonalak miatt erős földrengések és esetleg emiatt kialakuló cunamik is fenyegetik a lakosságot.
Az indonéz vezetés most igyekszik mindenkit meggyőzni arról, hogy nem hagyja magára a süllyedő Jakartát: Bambang Brodjonegoro nemzeti tervezési és fejlesztési miniszter bejelentése szerint 571 billió rúpiából (40 milliárd dollárból) tervezik modernizálni a régi fővárost, amely a hatalmas ország üzleti és gazdasági központja marad a jövőben is. Ez papíron jóval több, mint amennyit eredetileg az új főváros építésére szánnak, de a nemzetközi (továbbá a szűkebb pátriánkból származó) tapasztalatok alapján az ilyen költségek az átadásig dinamikusan nőnek majd. A hatalmas mennyiségű pénzből mindenesetre bővítik és az egész megalopoliszra kiterjesztik a vízvezetékrendszert, új csatornarendszert építenek ki, de a legnagyobb összeg a tömegközlekedés fejlesztésére menne el, elvégre a rettenetes mértékű légszennyezés enyhítése a legsürgetőbb feladatok egyike.
Új városok sora
A semmibe épített fővárosok száma igencsak jelentős világszerte – akadnak közöttük sikeres és kudarcos próbálkozások is. A közvetlen délkelet-ázsiai régióban például 2006-ban Mianmar (Burma) katonai kormányzata váltott fővárost, és Yangonból (korábban Rangun) egy addig nem létező városba, a fontosabb tartományok határán épült Naypyidawba helyezte át székhelyét. A cél az volt, hogy a főváros délről az ország közepébe kerüljön, így azután a katonai junta jobban tudja ellenőrizni az északi és keleti peremterületek lázadozó tartományait – ráadásul a székhely távolabb is kerül a politikailag is instabil régi fővárostól.
A költözést hivatalosan ez esetben is a régi főváros túlzsúfoltságával és a kormányzati negyed bővítésének akadályaival indokolták, de az is igaz, hogy Yangon gyakorta esik a Bengáli-öbölben kialakult ciklonok útjába (2008-ban a Nargis ciklon kb. 100 ezer környékbeli halálát okozta). Annyi biztos, hogy az ország 2006 óta hivatalos székhelye ma az egyik legnagyobb kiterjedésű, egyben az egyik legkevésbé sűrűn lakott település a világ fővárosai között.
Malajziában 1999-ben csupán a kormányzati negyedet költöztették a túlzsúfolt Kuala Lumpurból (az üzleti és pénzügyi központból) a néhai brit gumiültetvény helyére tervezett és felhúzott Putrajayába, de Kuala Lumpur maradt a hivatalos főváros, a király székhelye, és maradt a parlament meg az összes nagykövetség is.
Látványos előzmények
Annyi biztos, hogy a semmiből felhúzott fővárosok számos előzményre tekinthetnek vissza. Az ausztrál Canberrát például az amerikai Griffin házaspár tervei alapján építették meg 1913-tól kezdve, egyrészt, hogy feloldják a két nagyváros, Melbourne és Sydney viszályát, másrészt, hogy a közvetlen tengerparttól távolabbi, biztonságosabb elhelyezkedésű fővárost építsenek. A modell Amerikából származott: Washington DC-t az 1790-es Residence Act alapján építették fel a George Washington által személyesen kiválasztott helyszínre. Az amerikai törvényhozás 1800-ban költözött át Philadelphiából, a Kongresszus 1800. november 17-én tartotta első ülését az új fővárosban.
A 20. század az új fővárosok egész sorának születését ünnepelhette: az 1960-ban Rio de Janeirótól (a korábbi kormányzati székhelytől) tisztes távolságban alapított Brazíliavárost például ezer nap alatt húzták fel. Feltétlenül említendő Iszlámábád (Pakisztán) és Abuja (Nigéria), amelyek révén egyaránt hatalmas, túlzsúfolt városokból költözhetett el a helyi közigazgatás.
Egyiptomban 2015-ben jelentették be egy új főváros építését Kairótól 45 kilométernyire keletre, egy alig lakott területen. A még névtelen város lenne Egyiptom új közigazgatási, politikai és üzleti-pénzügyi központja. 700 négyzetkilométeres, terebélyes területén 6,5 millió ember lakhatna – némi távolságra a túlzsúfolt, máris 20 milliós Kairótól.
Az újonnan alapítottak között különleges hely illeti meg Kazahsztán fővárosát: a most éppen (a tavasszal lemondott Nurszultan Nazarbajev kazah elnökről) Nur-Szultannak nevezett főváros képét nagyrészt Kurokava Kiso japán építész tervei szabták meg. Amikor a kazah fővárost 1997-ben Almatiból az északi Akmolába helyezték át, még kevés állt a mostani állami központból, amely azonban gyorsan és tervezetten fejlődött, és hamarosan közigazgatásilag is elkülönült a régi Akmolától (ex-Celinográd). Ennek jeleként 1998-ban Asztanára keresztelték, és innen már csak egy lépés volt, hogy elnyerje mai, a kazah diktátornak „örök” emléket állító nevét.
