A mesterséges csapadék ára

Hóban, rosszban

Tudomány

A pekingi olimpia agyonhóágyúzott sportpályáit látva felvetődik a kérdés, hogy mekkora a környezeti terhe a mesterséges havazásnak.

Számos nehézséggel kellett szembesülniük a Peking környékén zajló téli olimpia szervezői­nek, s az egyik éppen a hó hiánya. Pedig a február hagyományosan nagyon hideg errefelé, ráadásul 2022 elején a fagyos levegőt magába záró, nagy kiterjedésű sarki örvény hullámzása, gyengülése utat nyitott dél felé a dermesztő hidegnek, mely elárasztotta Északkelet-Kínát is (ugyanezen hullámzás hatására nálunk viszont időnek előtte kitavaszodott). A hírek szerint a hideget papíron jól bíró skandináv olimpikonok is dideregtek, amikor előzetesen bejárták a biatlonpályát. A sarkkörök és Szibéria felől Észak-Kínára zúduló levegőtömeg azonban teljesen száraz volt, mire Pekinghez ért, pedig a hideg légtömeg a tengerek felől érkező nedves levegővel keveredve komoly havazásokat generált Szibériában, Oroszország európai felén és helyenként Ukrajnában is. Nyilván sajnálatos, de ilyenkor a tenger felől sem érkeznek nedvességgel teli monszunszelek, így egészen máshonnan kellett havat teremteni. A szervezők (kötelező) feladatát nehezítette, hogy amúgy is ez Kína egyik legszárazabb régiója.

 

Amikor piros hó esik

Jellemző, hogy amikor február 12-én, az olimpia 11. napján megérkezett az első valamirevaló havazás (ami látszólag paradox módon a délről érkező melegebb, nedvesebb levegőnek volt köszönhető), az inkább csak zavart okozott. A havat le kellett söpörni a pályákról, mivel a tulajdonságai mások, mint a műhóé, így csak megzavarta volna a mesterséges fagyott vízhez szokott sportolókat. A műhó ugyanis sokkal keményebb pályát eredményez, mint amilyent a természetesen behavazott lejtők nyújtanak.

A hó pótlásához Kínában a Songshan Természetvédelmi Területet kellett megbolygatni, amelynek egy jókora részére mesterséges hóborítást varázsoltak (a kritikákra válaszolva a kínai kormány 31 százalékkal megnövelte a védett terület nagyságát). A műveletekhez több száz földművest kellett családostul áttelepíteni, és vízzel feltölteni egy rég kiszáradt folyómedret, hogy vízforrásként szolgálhasson a hókészítési manőverekhez. A pekingi sorrendben a harmadik olyan téli olimpia, ahol jelentős részben hó­ágyúkkal oldották meg a sportpályák borítását, ám a pekingi erőfeszítések messze meghaladták Szocsi 2014-es, illetve Phjongcshang 2018-as fáradozásait, ugyanis az előző két játékokon azért a természet is hozzájárult némi hóval a sikerhez.

Mondhatnánk persze, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is megvizsgálhatná előzetesen, mely helyszínek alkalmasabbak pusztán természeti, klimatikus adottságaik folytán arra, hogy ott téli olimpiát rendezzenek, de jól tudjuk, a sportvilágszervezetek döntéshozatali mechanizmusában jószerével ez az utolsó szempont.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.