„Ne legyünk az utolsók”

Sokan még ma sem tudják elképzelni, hogyan működik a 3D-nyomtató, inkább valamiféle tudományos-fantaszikus termékként tekintenek rá. Pedig Magyarországon is egyre többen használják, s már gyártanak is ilyen készülékeket.

Tavaly ősszel 3DTech az iskolákban címmel indult az a program, amellyel egy hazai forgalmazó cég, a FreeDee Printing Solu­tions (FreeDee) kívánta felmérni, hogy mekkora az érdeklődés az oktatási intézményekben a 3D-nyomtatás iránt. Pályázatot írtak ki az iskoláknak, s 11 darab nyomtatót ajánlottak fel, majd állítottak üzembe, ám az érdeklődés ennél jóval nagyobb volt, 413-an jelentkeztek a felhívásukra. Az eredmény felülmúlta várakozásaikat, ezért partnereket kerestek a folytatáshoz. Így került képbe két, szintén a 3D-technológiában ügy­ködő hazai cég, a nyomtatókat előállító Craftunique és a szoftverfejlesztéssel foglalkozó Leopoly. Az így létrejött „szövetség” immár azt a célt tűzte ki, hogy három éven belül minden hazai iskolában legyen 3D-nyomtató, s a tanárok és a diákok sajátítsák el a használatát. Az összefogásnak köszönhetően júniusban újabb tíz iskola kapott nyomtatót.

 

Fotó: Draskovics Ádám

Működő magyar modell

A Craftunique összeszerelő üzeme, irodája és kísérleti laboratóriuma alig nagyobb egy autójavító műhelynél. Az ezredforduló óta működő számítástechnikai cégnél négy évvel ezelőtt döntötték el, hogy megpróbálnak a kibontakozó 3D-nyomtatás fejlődéséhez hozzájárulni. (A témáról lásd Varázsceruza című cikkünket, Magyar Narancs, 2013. március 14.) Három évvel ezelőtt aztán elkészítették Craftbot nevű készülékük prototípusát, majd közösségi finanszírozással az Indiegogón sikerült a gyártást is beindítaniuk; 30 nap alatt gyűjtöttek össze 250 ezer dollárt. Sikerüket annak köszönhetik, hogy meggyőzték támogatóikat: kevesebből is ki lehet hozni az olyan műanyagszál-olvasztásos technikával működő gépet (lásd Romantikus szál című keretes írásunkat), mint amilyenek a piacon voltak. A Craftunique-nál két év alatt eljutottak odáig, hogy évi 10 ezer darabot terveznek eladni nyomtatójukból, amit 1100 dolláros árával azóta is az egyik legjobb ár/érték arányú gépnek tartanak világszerte. „Nemcsak számítógépre csatlakoztatva lehet használni, elég egy pendrive-ra rátenni az óhajtott tárgyról készült fájlt, és már el is kezdődhet a művelet” – magyarázza Horváth Attila ügyvezető, miközben a szemünk láttára formálódik a szálakból egy még azonosíthatatlan tárgy. Horváth szerint a technológia boomja azután várható, ha felnő az a generáció, amelyik már mindennapos használati tárgyként tekint a 3D-nyomtatókra.

A Craftunique ezért is csatlakozott a FreeDee kezdeményezéséhez, 10 nyomtatójukat ajánlották fel a pályázó iskoláknak. A jövő generációjába vetett hitüket jól mutatja, hogy a Craftbot használatának oktatását egy 14 éves srácra, Csobolyó János Tamásra bízták, aki ifjú kora ellenére is vérbeli profinak számít, a cég hardverfejlesztőjének, Csobolyó Jánosnak a fia, aki már 11 éves korában megismerkedhetett az új technológiával.

„Három éve karácsonykor kaptam meg az első nyomtatómat, azon még nem volt sem pendrive-csatlakozás, sem színes, érintő­kép­­­er­­nyős vezérlés, csak gombok. Akkor csak három darab prototípus gép volt itt összesen, és az enyém lehetett az egyik” – magyarázza Tamás, aki így az első tesztelők közé tartozott.

Akár a gyurma

Nem lehet kétségünk afelől, hogy csupán idő kérdése, hogy mikor válik a 3D-nyomtatás a mindennapok részévé. Elég csak arra gondolni, hogyan változtatta meg például a nyomdaipar működését a számítógépes szövegszerkesztők és tördelőprogramok megjelenése az 1990-es évek elején, vagy tíz évvel később a fotózást a digitális fényképezőgépeké, és még nem is beszéltünk a zeneiparról, ami tulajdonképpen az mp3 formátumnak köszönhetően alakult át teljes mértékben. Szinte bizonyos, hogy a 3D-nyomtatók általános elterjedésével egész más értelmet nyer majd a tárgykultúra kifejezés éppúgy, mint a kreativitás. És ne gondoljon senki kizárólag műanyag holmikra! Talán nincs is olyan anyag ma már, amivel ne lehetne nyomtatni, legyen az nemesfém vagy beton. De nemcsak a készülékek minősége és gyorsasága határozza meg, milyen hamar következik be az újabb digitális forradalom, legalább ennyire fontos azoknak a szoftvereknek az elterjedése is, amely megkönnyíti az alkotói folyamatot. Nos, e tekintetben a Leopoly számít mind a hazai, mind a nemzetközi 3D-technológiai piac egyik legfontosabb szereplőjének, hasonló nevű applikációjukkal ugyanis nagyban leegyszerűsítették a tervezés folyamatát. „Mi abban hiszünk, hogy a digitális tárgyalkotás olyan elementáris tudás lesz az emberek számára, mint ahogy most fotókat készítünk a telefonunkkal, de jelenleg még ott tart a dolog, hogy ez a tudás a bonyolult tervezőszoftverek miatt elsősorban a mérnökök és a dizájnerek privilégiuma – mondja Kárpáti Zoltán ügyvezető igazgató. – Mi ezen szerettünk volna változtatni, hiszen míg a korábbi tárgyalkotó szoftverek elsajátításához évekre van szükség, a mi programunk működése pár perc alatt megtanulható.” A Leopoly valóban pofonegyszerű, ráadásul telepíteni sem kell. Úgy működik, hogy webböngészőn keresztül behívunk egy bizonyos objektumot, egy gömböt vagy bármi mást az oldalunkon található több ezer tárgy közül, amit az egérrel vagy tableten, a képernyőt érintve lehet formázni, mintha gyurma volna. A programban lehetőség van arra is, hogy színezzük vagy akár telegravírozzuk a tárgyunkat szöveggel, vagy kiválasszuk, hogy milyen anyagból szeretnénk elkészíttetni. Nincs szükség otthoni nyom­tatóra sem, mivel a program révén kapcsolatba kerülhetünk olyan szolgáltatókkal, amelyek kinyomtatják, majd postán elküldik tárgyunkat – legyen szó műanyag dinoszauruszról vagy arany jegygyűrűről.

Korlátlan lehetőségek

Fotó: Draskovics Ádám

A 2015-ben alakult cég több startupversenyen is részt vett: Isztambulban első helyet, Helsinkiben pedig az IBM különdíját nyerték el, és szinte kizárólag exportra dolgoznak. „Örömünkre szolgál, hogy a Leopolyt elég sok amerikai, kínai és brit iskolában használják. Közben azt is látjuk, hogy Kínában a 3D-nyomtatókat úgy szórják szét a nagy cégek, mint valami jóságport, hiszen tudják, hogy így lehet a dolgot »evangelizálni«, majd a későbbiekben piacot szerezni. Csakhogy szerintem ez is csak rövid ideig tudja lekötni a gyerekek figyelmét, ha a szokásos sablonokat nyomtatják vele. Viszont a Leopolyval megvan a lehetőség, hogy a gyerekek személyre szóló, egyedi tárgyakat alkothassanak” – mondja Kárpáti, hozzátéve, hogy azért csatlakoztak az FreeDee kezdeményezéséhez, hogy ez Magyarországon is így legyen, ne csak a tanárok, hanem a gyerekek is tudják használni a gépet.

Miért pont az iskolák?

„Már három évvel ezelőtt, amikor elkezdtük a nyomtatókat forgalmazni, egyértelmű volt, hogy ez a jövő technológiája, de akkor még azt gondoltuk, hogy pár éven belül ugyanúgy elterjed a háztartásokban, mint a személyi számítógép. Ám kiderült, hogy ez mégsem egyik napról a másikra történik – mondja Simó György, a FreeDee Printig Solutions vezetője. – Inkább az internet kialakulásához hasonlítanám, mivel kezdetben annak is az iskola és az edukáció volt az első számú terepe és piaca. A tárgynyomtatással valami hasonló történik, és a 3DTech az iskolákban programot tulajdonképpen azért találtuk ki, hogy elébe menjünk a dolgoknak, Magyarország ne az utolsók közt legyen, amikor majd világszerte általánossá válik az új technológia.”

Simóék idén januárban 11 – még import- – nyomtatót ajánlottak fel iskoláknak, s azoknak a pályázóknak is felhasználói tanfolyamot tartottak, akik nem nyertek. „A 413 jelentkező közül a legkreatívabbakat díjaztuk, a nagy érdeklődést látva már akkor tudtuk, hogy lesz folytatás. Hogy senki ne legyen csalódott, úgy döntöttünk, hogy az összes jelentkező részt vehet a bevezető tanfolyamainkon, a program költségeit mi álltuk” – mondja Simó, hozzátéve, hogy ennek ellenére se gondolja senki, hogy ez valamiféle jótékonykodás. „Nem akarok képmutatónak látszani, én alapvetően a piacban hiszek, márpedig kétségtelen, hogy jelen pillanatban az oktatási piac látszik a 3D-nyomtatóknál olyan területnek, ahol a közeljövőben fellendülés várható. Mi mindenesetre az igény felkeltésén dolgozunk.”

A tolnai Sztárai Mihály Gimnázium az első alkalommal nem nyert a pályázaton, de másodjára sikerült. A Tolna megyei online tudósítása szerint „elsősorban szemléltetőeszközöket, maketteket állítanak majd elő a tantárgyakhoz, nyomtathatnak összeszerelhető vízmolekulákat vagy szétszedhető gízai piramist”, bár az „még kidolgozásra vár, miként lehet használni az oktatás különböző területein az eszközt”. Viszont úgy tűnik, az új technika nem marad az iskola falain belül. „A háromdimenziós nyomtatással kapcsolatban bemutatókat, előadásokat szeretnének tartani, együttműködve más iskolákkal, hogy ők is hozzáférjenek a technikához” – írja a megyei portál.

A tolnai iskola már a FreeDee, a Craftunique és a Leopoly összefogása után kapta a nyomtatót. A 3DTech az iskolákban programban 21 ilyen gép működik országszerte. Ám ez még mindig elenyészően kevés ahhoz képest, hogy „három éven belül minden hazai iskolában legyen 3D-nyomtató”. „A Kliktől független, azaz az egyházi és az alapítványi iskolák részéről elég nagy az érdeklődés, sokan vásároltak már tőlünk, rá­adásul olyan kisvárosokban lévő intézmények is, amelyek nem jutottak volna elsőként az eszembe” – mondja Simó, és példaként a kisvárdai Szent László Katolikus Szakközépiskolát említi. Persze még így is a legtöbb hazai oktatási intézményben csak hírből ismerik a technológiát, ám a FreeDee vezetője optimista, szerinte a kormány előbb-utóbb lépéskényszerbe kerül, és beszáll a finanszírozásba. „Több politikai szereplővel beszéltem, és úgy látom, hogy van az oktatáspolitikában egy olyan döntéshozó csapat, amelyik felismerte, hogy ezen a területen valamit lépni kell” – mondja, bár gyorsan hozzáteszi, hogy szerinte egy normálisan működő országban nem kell az államnak mindenáron közbeavatkoznia. „A fejlesztést szponzorokkal, sőt, magánemberekkel is meg lehet csinálni. Ezért is szeretnénk augusztusban úgy folytatni a programot. A következő 10-20 gép vásárlása közadakozásból valósulna meg. Ezzel párhuzamosan megkeressük a nagyobb cégeket és a multikat is, hiszen addigra össze kell állnia egy olyan referenciának, ami bizonyítja, hogy van értelme annak, amit csinálunk. Az lenne a legideálisabb, ha a dolog egyszerre építkezne alulról és felülről, és egyszer csak összeérne.”

Romantikus szál

A Craftbot technológiája az ún. additív eljáráson alapul, az elkészítendő tárgy madzagra emlékeztető szálakból, rétegenként „épül fel”. A nyomtató leggyakrabban használt két alapanyaga a PLA (polylactic acid – politejsav) és az ABS (akrilnitril-butadién-sztirol). A PLA puhább, belső terekben használható tárgyakat előállító anyag, teljes mértékben környezetbarát, a természetben lebomlik. Ugyanez a sokkal strapabíróbb ABS-ről (ebből készül például a Lego is) nem mondható el. A Craftbothoz saját szoftvert is kifejlesztettek, ami ingyen letölthető. Ennek a segítségével jön létre a kapcsolat a nyomtató és a digitális modell között, amelyet mi magunk is megtervezhetünk, vagy 3D-szkenner segítségével reprodukálhatunk. Tárgyakat a legegyszerűbben az erre szakosodott virtuális könyvtárakból választhatunk, hiszen ha például egy sematikus emberi koponyára mint szemléltetőeszközre van szükség, felesleges újat tervezni.