Úgy tűnik, nem tud mit kezdeni Nagy Imrével a hivatalos emlékezetpolitika. Az 1956-os Intézet igazgatójával a mártír miniszterelnök forradalmi szerepéről és az emlékét körülfonó hallgatásról beszélgettünk.
Október a „látás hónapja”, a megnyitón bezúztak 3000 előregyártott szemüveget. Az akcióval nemcsak arra kívánták felhívni figyelmet, hogy milyen veszélyei vannak a rossz szemüvegnek, hanem arra is, hogy miért népszerű ez a tömegtermék.
Sok remek tudós tett azért, hogy feltáruljanak a neutrínók titkai, s vannak köztük Nobel-díjasok is. Most ismét kettejüket díjazták, mégis lehet némi hiányérzetünk.
Milyen állapotban vannak a turisztikai szempontból is kulcsfontosságú magyar erdők, mit kellene változtatni, milyen veszélyek leselkednek rá? Az ELTE Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékének docensével beszélgettünk.
Eddig leginkább az ifjúság megrontójának, az elbutulás előszobájának tartották a számítógépes játékokat. Egyes kutatások szerint viszont elképzelhető, hogy például az időskori elbutulás vagy az Alzheimer-kór megelőzhető az ilyen játékokkal. Szó sincs csodamonitorról vagy varázsegérről, ám az eddigi eredmények reményt keltőek.
A helyesírási szabályzat 12. kiadása szerint ímélezhetünk, hosszú ó-val írhatjuk az árbócot, és a vendéglátóipariba sem kell kötőjel. Mindez csoda szép. De miért kellenek egyáltalán a változtatások, és milyen szerepük van a nyelvhasználatban? A szabályzatot kidolgozó bizottság elnökét kérdeztük.
A helyesírási szabályzat új kiadásának hiányairól, a felmerülő problémákról és a helyesírás taníthatóságáról a Magyartanárok Egyesületének elnökét kérdeztük.
A legnagyobb magyar feltalálók között emlegetik, mégsem neveztek el róla utcát, de még egy szakiskolát sem. Munkásságának részletes és kritikus feldolgozásával a mai napig adós a technikatörténet.
Nem gyökeresen új magyar őstörténetről, hanem a régi kép finomhangolásáról van szó, mondja Türk Attila régész, aki szerint Levédia valószínűleg nem ott és nem akkor volt, ahol többnyire feltételeztük.
Iharkúton, a Bakonyban dinoszauruszok nyomait keresik – immár tizenöt éve. A Velociraptor magyar rokonairól, a 85 millió éves környezetről az expedíció vezetője mesélt.