Ősi kór, pusztító járvány: mit rejt a felolvadó sarkvidék?

Tudomány

Az északi sarkköri vidék kiolvadása mind több problémát hoz magával – az egyik potenciális veszély rég nem látott járványok feltámadása.

Földünk már jó rég óta óriási kiterjedésű, természetes hibernációs kamrát működtet: ez az örökké fagyott talajréteg, avagy a permafroszt.

A geológusok szerint ez a pórusaiban fagyott vizet, azon felül meg nagyobb jéglencséket is tartalmazó, a jég által összecementált talajtípus afféle jégkori reliktum: a pleisztocén nagy eljegesedési (glaciális) periódusainak maradványa, ami még nem tudott kiolvadni a legutóbbi eljegesedés vége óta (úgy 11 400 éve).

A globális klímaváltozás azonban e tekintetben is megteszi a magáét: a sarkvidékeken a hatása még erőteljesebb és a felmelegedés különösen jól érzékelhető ez az örökké fagyott talajjal bíró zónában. A tundra nevű klimatikus és növényföldrajzi övezetben már korábban is jellemző volt, hogy a talaj felső része nyaranta megolvad, végtelen mocsárrá változtatva a vidéket, hiszen az olvadék és csapadékvíz nem tud lefolyni a mélyen átfagyott altalaj miatt.

Gázos helyzet

Az olvadás azonban már mind mélyebbre hatol és mind nagyobb területeket érint, ami egyszerre kecsegtet jövőbeli gazdasági haszonnal (már azok számára, akik majd kitermelik mindazt a jót, ami a most még fagyos föld rejt magában a mamutcsonttól a földgázig), meg súlyos károkkal, hiszen egész városok, gyárak, ipari létesítmények épültek a permafrosztra – a jövőt tekintve fagyott mocsárra.

false

 

Gyakorta emlegetik azt is, hogy a fagyott földben rejlő és ott, az élő szervezetek lebomló maradványaiból folyamatosan képződő metán felszabadulása önmagában is csapás lehet a már így is felborult egyensúllyal üzemelő légköri „üvegháztartásra”.

Ebből a szempontból még érdekesebb, hogy csak a sarkvidékeken számolhatunk permafroszttal, hanem számos magashegységi régióban, no meg nagy mélységben, az óceánok aljzatában is. De minket most elsősorban az érdekelne, hogy mi az, ami még virulensen tud kiszabadulni ebből a gigantikus, de lassan funkcióját vesztő mélyhűtőből.

Szerencsére már akadnak tudományos tapasztalatok, bizonyítékok, amelyek alátámaszthatják a kutatók gyanúját és a közelmúltban már átélhették azt is a fagyott régió egyes lakói, milyen is lesz, ha egyszer valami kiszabadul a hűtőből. Az első bizonyítékra még 2007-ben akadtak orosz, amerikai és magyar kutatók: ekkor Északkelet-Szibériában, a Kolima folyó mentén jégkorszaki földimókusok éléskamrának is használt téli hibernációs üregeit tárta fel az olvadás és bennük egy manapság is nagy területen élő növény, egy habszekfű-féle (Silene stenophylla ) jó 30 ezer éve fagyott magvait találta meg a nemzetközi kutatócsoport.

Nos, a magvakkal kísérletező orosz kutatók (az Orosz Tudományos Akadémia Sejt Biofizikai intézetének munkatársai) még 2012 elején jelentették be, hogy sikerült élő növényeket szaporítani a paleo-mókusok spájzából előkerült fagyott magvakból - ez eddig a legidősebb élő maradvány, amit sikerült új életre kelteni!

Támad az óriásvírus

Ráadásul más kutatókat tovább inspiráltak ezek az eredmények és 2014-ben már egy francia kutatócsoport jelentette be saját felfedezését: harminc méteres mélységből származó permafroszt mintáknak tettek ki szerencsétlen sorsú kísérleti amőbákat, amelyek legott pusztulni kezdtek. A mintát elektronmikroszkópjaikkal pásztázó francia kutatók hamarosan meg is találták a delikvenst: egy a hosszú hibernáció ellenére jó egészségnek és étvágynak örvendő óriásvírust.

false

 

A másfél mikrométer nagyságú Pithovirus ugyan emberre nem veszélyes, annál félelmetesebb patogén az amőbák számára. Ezzel azonban bizonyosságot nyert, hogy mind összetett életformák, mind mikroorganizmusok, vagy önálló (gazdatest nélküli) életre amúgy is képtelen vírusok is szaporodóképes állapotból kerülhetnek ki a jég fogságából, természetes kriobörtönükből.

Márpedig a jég számos olyan temetőt, sőt tömegsírt rejt, ami régen inaktív, sőt esetleg kipusztultnak hitt, ragályt okozó emberi kórokozó áldozatait rejti: ha ezek szabadulnak ki, akkor rosszabb esetben újabb járványokat okozhatnak. Hogy csak egy száz éves példát mondjunk: a spanyolnáthának is nevezett, leginkább 1918 és 1922 között több hullámban támadó, akkor világjárványt (pandémiát) okozó H1N1 influenzavírus áldozatai is kiolvadhatnak, bennük esetleg virulens kórokozókkal.

Influenza - Burokban született

Immár hivatalosan is influenzajárvány van az országban - ennek kapcsán nem árt szembenézni a ténynyel: habár könnyelmű embertársaink hajlamosak viszonylag gyorsan kiheverhető, veszélytelen betegségnek látni, valójában az influenza produkálta az utóbbi évszázad leghalálosabb járványait.

Habár a maga idejében még új kórokozónak számító influenzatörzs rokonai később még okoztak világjárvány, igaz, idővel már jóval kevesebb áldozatot szedve, így talán a védettségünk is erősebb ellene, de azért talán nem kéne élőben követni, hogy a természet a maga hatalmas laborjában, globális klinikai vizsgálat keretében döntse el a régi vitát: egykor miért is volt olyan pusztító ez a járvány?

Kiolvadó sírok

És itt nem is csak egyetlen kórokozóról beszélünk: a valaha legrettegettebb járványos megbetegedés, a fekete himlő vírusát (a két Variola-variánst) gyakorlatilag a 20. század végére kipusztultnak nyilvánították, pedig számos újkori himlőjárvány halottait rejthetik az Északi-sarkkör vidékének lassan kiolvadós sírjai, miközben már himlővakcinát is csak kevés helyen tárolnak (ott is különleges biztonsági intézkedések mellett).

És akkor ott rejtőzhet e gigantikus, lassan leengedő mélyhűtőben még számos ismert patogén - ne felejtsük a pestisjárványok máig fagyott áldozatait sem! Számíthatunk még eddig ismeretlen mikrobákra, vírusokra is, elvégre a modern virológia és mikrobiológia megszületése előtt pusztító megbetegedések kórokozóit nem is mindig ismerjük – talán nem is most kellene nyélbe ütni e randevút. A kórokozók kiolvadása egy esetben nagy valószínűséggel már okozott járványt:  2016-ban lépfenejárvány tört ki az észak-szibériai Jamal-félszigeten, ahol már időtlen idők óta nem volt ilyen megbetegedés.

A lépfene baktériuma

A lépfene baktériuma

 

 

A vizsgálatok szerint egy 75 éve fagyott rénszarvastetem őrizte meg a lépfene baktériumának spóráit, amelyek járványt okoztak, de már az emberek között is: több tucatnyian kerültek kórházba, legalább egy kisgyermek meg is halt, és persze számtalan rénszarvas is megfertőződött. A gond még súlyosabb mint gondolnánk: a 20, század elején Szibérián végigsöprő lépfene-járványok több mint egy millió rénszarvast öltek meg, tetemeiket mintegy 7000 sekély tömegsírba temették. Elképzelni is rossz, hogy mi történhet, ha ezek is sorra olvadni kezdenek.

Egy dolog azonban bizonyosnak tűnik: bonyolultabb gerinces organizmusok, pláne emlősök már aligha támaszthatók fel a hosszú hibernáció után. Bár az F-kategóriás horrorok kedvenc témájaként rendre előkerül ez a motívum, de aligha kelthetjük életre a fagyott, ráadásul mumifikálódott mamutokat - nekik inkább az agyaraikat, csontjaikat gyűjtik össze a közben mindent szétrontó lelketlen kufárok.

Eme írás szerzőnk, Barotányi Zoltán éghajlattal, klímakutatással, klímaváltozással és annak továbbgyűrűző hatásaival foglalkozó cikksorozatának újabb része.

A klímaváltozás hétköznapjai sorozatunk előző részei:

Neked ajánljuk