A tegnapi posztot azzal fejeztem be, hogy mindinkább lelepleződik a kijevi hatalom valódi arca. Késő este érkezett a hír: Kijev mellett megtalálták az ukrán ellenzék egyik vezetőjét, a korábban autós blokádokat szervező és tíz napja eredménytelenül keresett Dmitrij Bulatovot, akit – elmondása szerint – orosz akcentusú ismeretlenek elraboltak és fogva tartottak egy vaksötét helyiségben. Éheztették, bestiálisan megkínozták (levágták a fülét, megfeszítették, szöggel átlyukasztották a tenyerét, összevagdosták az arcát). Egy hét után – ez most már visszatérő motívum az elrabolt ellenzékiek történeteiben – kidobták valahol egy Kijev környéki erdőben. A súlyos sebekkel borított, vérző áldozatnak sikerült elvánszorognia Visenki faluba és segítséget kérnie. (Az ukrán 5-ös csatorna éjjel készült tudósítását itt nézhetik meg.) Bulatov jelenleg kórházban fekszik, ahol ma délelőtt felkereste Vitalij Klicsko, az ellenzéki Udar vezetője.
Európa lelkesedését a narancsos forradalom iránt gyorsan lehűtötte a hatalomra került erők korrupciója és gyenge teljesítménye. Ahogy nőtt a csalódottság a makulátlannak hitt „good guy”-ok iránt, úgy szaporodtak azok a vélemények – az emberi gondolkodás már csak ilyen –, hogy tulajdonképpen igazságtalanok voltunk ezzel a szerencsétlen Janukoviccsal. Jó-jó, borzalmas szovjet arc, de hátha egy ilyen, Moszkvánál jól fekvő vezető inkább gatyába tudja rázni az országot, mint a zűrös, forrófejű, nacionalista ellenzék. Tévedés volt annak idején azt hinni, hogy Juscsenko demokratikus, nyugatos tábora állna szemben az autoriter, oroszbarát Janukoviccsal. Nincs itt semmiféle nyugatos tábor, különben is, Janukovics sem szolgálja ki kritikátlanul az oroszokat, inkább lavírozni próbál az EU és Moszkva között.
Mára kiderült: a narancsos forradalom illúziója után le kell számolnunk a „nem is olyan rémes ez a Janukovics, különben is, mit akarunk egy ilyen elbaltázott országban, mint Ukrajna?” típusú illúziókkal is. Ez az elbaltázott hely ugyanis annyira még sincs elbaltázva, hogy milliók csendben tűrjék a rezsim brutalitását, a megfélemlítést, az önkényt. Ez végső soron független a nyugati orientáció vagy oroszbarátság kérdésétől, és ennyiben félrevezető az ország kulturális megosztottságáról és a polgárháború veszélyéről beszélni. Nem polgárok két, kulturálisan-politikailag jól elkülöníthető tábora, hanem egy autoriter rezsim erőszakszervei és fizetett provokátorai állnak szemben elégedetlen polgárokkal, oldaltól és nemzeti hovatartozástól függetlenül – akiknek küzdelmét persze sokan, főleg keleten, történelmileg determinált (és államilag manipulált) gyanakvással figyelik. Tegnap olvastam egy „színes” hírt: Ihor Szurkisz, a Dinamo Kijev elnöke azzal a meglepő indítvánnyal állt elő, hogy rendezzenek egy „Euromajdan–Berkut barátságos futballmeccset”. Túl az ötlet abszurditásán, vegyük észre: egy valódi polgárháborús helyzetben nem a rohamrendőrség az egyik összebékítendő fél. Ahol a rohamrendőrség áll szemben a polgárokkal, ott nem polgárháború van, hanem diktatúra.
A forradalom tétje az ukrán oligarchaelit (és moszkvai pártfogói) számára, hogy – mint annyiszor – képesek-e a történelmi félelmekre rájátszva, gyanakvást szítva megosztani a polgárokat, és elterelni a figyelmüket arról, hogy valójában ők, a gátlástalan gonosztevők és az államkassza kifosztói állnak a barikád túloldalán. Képesek-e elhitetni a kelet-ukrajnai lakossággal, hogy a nyugat-ukrajnaiak fasiszták, akik szét akarják szakítani az országot, és képesek-e a most jobbára passzív vagy félelemben tartott keleti tömegeket (itt sok helyen brutálisabban lépett fel a rohamrendőrség, mint Kijevben!) a Majdan ellen fordítani. Minden jel szerint erre készül a hatalom. Az ellenzék gyenge, vezetőinek, félő, meghaladja képességeit a rájuk háruló feladat, míg Janukovics és a korrupt oligarchaelit mögött – ahogy a kiváló Anne Applebaum írta pár napja a The Washington Postban – orosz pénz és orosz polittechnológia áll. Nehéz út előtt áll Ukrajna, de már nem fordulhat vissza.
Korábbi bejegyzések: január 25., január 26. első és második, január 27. első és második, január 28., január 29. első és második, január 30.
