Vélemény

Politics és (public) policy. A két fogalomra nincs külön, közismert magyar szó. Az elsőt politikának, az utóbbit - leginkább a művelői - köz- vagy szakpolitikának szokták hívni, de a témától egy lépésnél távolabb állók nem is értik a különbséget, hisz magyarul mindkettő: politika. Pedig a kettő ég és föld. A politics a hatalom megszerzéséről, megtartásáról, kiterjesztéséről szól, a policy pedig a társadalomra, gazdaságra is hatással bíró gyakorlásáról, a köz ügyeinek alakításáról (amit, ne feledjük, ugyancsak egy csoport irányít).

b>Ember, asszony, óvodás Magyar Narancs, 2010. augusztus 5. Tisztelt Narancs! A múltkori Szerk.-cikk pontosan rávilágított, hogyan keveri össze Hoffmann Rózsa szándékosan a társadalmi sztereotípiákat és a férfi-női szerepeket, amikor külön rendeletet hoztak az óvodai alapprogram módosítására.

Hogy új rendszer épül Magyarországon, arról semmi kétséget nem hagynak a közelmúlt eseményei. Már neve is van: a Nemzeti Együttműködés Rendszere. De ugyan miféle értelmezési tartományba esik a "nemzeti" szó 2010-ben, Európában?

Két hét múlva rend lesz - mondta kinevezésekor az Orbán-kormány belügyminisztere, Pintér Sándor. Azóta eltelt több hónap, de csak annyi történt, hogy két rendőr bűncselekmény áldozata lett, s lelőttek egy igazoltatás alatt álló, húsz év körüli gyereket, aki nyilván rosszkor volt rossz helyen. Illetve Pintér Sándor volt cége még néhány komolyabb állami megbízatáshoz jutott.

A Kelet-Európában mindig biztos sikerrel kecsegtető bank- és kapitalizmusellenesség hősiességét az elmúlt hetekben néhány nyugati lap publicistája is "visszaigazolta". Elsősorban britekről van szó, és hát érveikből sokkal inkább kihámozható a jellegzetes szigetországi euroszkepszis, valamint a 2008-as válságot elindító amerikai pénzintézetek iránti ellenszenv, mint a magyar gazdaság és államháztartás ismerete. (A legújabb Guardian-cikk szerint például nagyon helyes a bankadó bevezetése, mivel a pénzintézetek élen jártak a krízis kirobbantásában. Ami speciel Magyarországra nem igaz, az itteni bankárok jóval konzervatívabb, azaz kockázatkerülőbb pénzügypolitikát folytattak a konjunktúra idején is, mint nyugati kollégáik. És - minden ellenkező állítással szemben - ezért is nem kellett őket a magyar adófizetők pénzéből konszolidálni az elmúlt két évben.) Kétségtelen, hogy ezek az írások kapóra jönnek a hiánycél felpuhításáért izmozó magyar kormányzatnak, hiszen az IMF-tárgyalások felfüggesztése után immár nem csak a Magyarország lépését helytelenítő hangok hallatszanak a nemzetközi térben. Mindazonáltal a tekintélyes külföldi sajtó egyik-másik újságírója által megtámogatott IMF- és bankellenesség rövid távon is épp úgy az áhított gazdasági növekedés gátja lesz (például a hitelfelvétel vagy az államadósság fedezetét biztosító államkötvények kibocsátásának romló feltételei miatt), mint az, amit fideszes terminológiával "értelmetlen megszorításnak", vagy egyszerűen csak népnyúzásnak illik nevezni.

A hosszú élet titka a finnyásság. Bár túlélésünk feltétele a környezethez való alkalmazkodás, ez a tevékenység jobbára a környezeti hatások folyamatos kivédésében, kiszűrésében merül ki. Csak akkor állunk biztos lábon ebben a világban, csak akkor érezhetjük magunkat otthon benne, ha javarészt kizárjuk az életünkből. Illetve ha vérbeli, profi finnyások módjára csak a javát engedjük közel, a többit rendszeresen elhárítjuk magunktól: távol legyen.

Az orosz elnök, mielőtt elindult volna amerikai útjára, megjelent a nemzetközi befektetőket vendégül látó legfontosabb szentpétervári fórumon, ahol országát olyan gazdasági térségként írta le, melyben már végbementek az alapvető rendszer- és intézményi változások. Beszédének nyomatékot épp az a hangsúlyeltolódás adott, mely ellenpontozni tűnt a Vlagyimir Putyin miniszterelnök által kívánatosnak tartott stabilitást, előtérbe helyezve a rugalmasságot és a nemzetközi közeg által megkívánt gyors alkalmazkodási képességet.

Címlapok Magyar Narancs, az elmúlt pár hét Dear Narancs, hátulról még sosem volt a Viktor a címlapon, de igazából a lába sem, tényleg. Na tessék, most ötleteket adtam.

Szemerey Samu múlt heti számunkban megjelent cikkének (A láthatatlan struktúrák) végéről lemaradt egy lényeges információ: az írás a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, a KÉK, illetve az NKA megítélt támogatásával készült. A mulasztásért elnézést kérünk. Múlt heti számunk Parádé a halálba c.

A második Orbán-kormány ideológiai vezérfonalaként meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) sokaknál kiverte a biztosítékot. A rendszerváltás "zavaros esztendőiről" szóló zavaros tézisek immár szokásos bírálataiban sok igazság van. Csak a vak nem látja, hogy kétciklusnyi makkal álmodás után most végre szabadon garázdálkodhatnak a szép emlékű és még fényesebb jövőjű ún. Fidesz-közeli vállalkozók. Ugyancsak egyértelmű képet mutat a nacionalista szűklátókörűség antalli korszakát idéző pótcselekvések sora - a kontraproduktív kettős állampolgársági törvénytől a Trianon-emléknapon át a helyettes államtitkári rangra emelt Szent Korona-tanig, vagy a nemzeti megagiccs NENYI-ig.

1478-ban rettenetes esőzések köszöntöttek Piacenzára. Pillanatok alatt elterjedt a nép körében a hír: azért történik mindez, mert a város híres bankárát, aki nagy kamatot szedett a lakosságnak és a kereskedőknek kölcsönzött pénz után, a Szent Ferenc-templomban temették el. S bár a püspök foggal-körömmel ellenállt, a derék olaszok kiásták a holttestet, végighurcolták a városon, és a Póba dobták. Az eső - a monda szerint - azonnal elállt.

Inkább a kötcsei beszédet kéne kifüggeszteni a közhivatalok falára, mivel a magyarázatra szomjazó elme e beszédből értesülhet afelől, hogy mik az Orbán-rendszer ideológiai pillérei. Két kulcsfogalma a centrális erőtér, meg a létezés magyar minősége. A centrális erőtéren kisarjadt politikai felépítményről, melynek a funkciója az, hogy parlamenti meg jogállami díszletek közt is képes legyen a centrumban keletkező erők összegződését, kisülését, a központ központjának akaratát végigfuttatni az államirányítás idegrendszerén, már eleget írtunk, lássuk most a "létezés magyar minőségét".

Az "állampolgári akarat" újabb örvendetes "végrehajtása" esett meg Hoffmann Rózsa múlt pénteki sajtótájékoztatóján. Az oktatási államtitkár bejelentette, hogy az óvodai alapprogram 2009-es módosításából rendeletileg törölnek egy mondatot, s egy másikkal helyettesítik. A kihajított rész a következő: "(...) az óvodai nevelés gyermekközpontú, befogadó, ennek megfelelően a gyermeki személyiség kibontakoztatására törekszik, biztosítva minden gyerek számára az egyenlő hozzáférést, tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenjogúságával kapcsolatos előítéletek lebontását." A bekerülő mondat meg ez: "Nem ad helyet az előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben." Szigorúan pártsemleges civil szervezetek, mint a nagycsaládosoké, üdvözölték a mondatcserét, aminek indoklásaként elhangzott az is, hogy óvó nénik és szülők tömegei tiltakoztak a 2009-es változtatás miatt. Miért is?

Nemrégiben a baloldal nyomorúságáról volt szerencsém értekezni ezeken a hasábokon, állításaim alátámasztásául pedig elég megtekinteni a Baja Ferenccel készített Narancs-interjút ("Autonómiák sokszínűségéből álló szövetség", 2010. július 15.). Ebben az MSZP "szürke eminenciása, Balogh András köztársaságielnök-jelölt kitalálója" rámutat, hogy Horn Gyula a nyugdíjasoknak adott utazási kedvezményekkel jelezte a Bokros-csomag után, hogy a baloldali választók számíthatnak az MSZP-re. Most is valami ilyesmire lett volna szükség, mondja a sokat látott szürke eminenciás: felvállalni Bajnait, majd jelezni, hogy a kényszerű stabilizáció után a kormány gondoskodik az övéiről. Bajának, meglehet, igaza van: a Kádár-rendszerben szocializálódott baloldali törzsközönség valóban az utazási kedvezmények, közműdíj-támogatások és anyasági jogosultságok nyelvén ért a leginkább. Vagy talán kizárólag azon.