Vélemény

A minap megjelent az International Budget Partnership nevű nemzetközi civil szervezet felmérése a költségvetési rendszerek átláthatóságáról.

Az ENSZ „migránscsomagja” szép lassan elfoglalja a Soros-tervbe oltott brüsszeli kvótadiktátum pozícióját a kampányra forduló kormányzati kommunikációban. Orbán Viktor – hogy a választásokig fenntarthassa a suspense-et – mégis tőle szokatlan módszert választott a világszervezet ármánykodásai ellen.

Sydney operaházát, az egymás fölé hajló kagylókra emlékeztető formát mindenki ismeri. Nehéz nem lelkesedni az épületért. Arra viszont már kevesen emlékeznek, hogy négy helyett tizenöt évig építették, és épp tizenötször annyiba került, mint amit eredetileg rászántak. (Állítólag az akusztikája is pocsék lett.)

(A futball ábécéje)

Tekintsük át, hogy durván két hónappal a nagy nap előtt hogyan melegítenek ellenzéki pártjaink.

Hazudnak, lebuknak, terelnek, amit elterelésképpen mondanak, arról megint csak kiderül, hogy hazugság. A Fidesz kormányzására jellemző képletet a maga pőreségében szemlélhetjük immár két és fél hete, Altusz Kristóf helyettes államtitkár „titokban befogadott” 1300 menekültről tett nyilatkozatának válságmenedzselésében. A valóság hirtelen beszüremkedése a Patyomkin-világba megzavarta ugyan, de kizökkenteni nem tudta Orbán Viktor műsorát, amely jó három éve uralja a magyar közéletet. És amelyhez – sajnos – az ellenzék is asszisztál.

Tamás Gáspár Miklós terjedelmes cikkben (Magyar Narancs, 2018. január 11.) vizsgálja, milyen változásokra kell felkészülnünk a kormányzás gyakorlatában a Fidesz esetleges győzelme után, s mellékesen (művelt honpolgároknak: per tangentem) kifejti nézeteit a magyar kultúráról is.

Amikor a médiában a kormány korrupciós ügyei kerülnek terítékre, az egyik leggyakoribb elemzői kommentár szerint ilyenekkel nem lehet ártani a Fidesznek, mert az emberek már „beárazták a korrupciót”.

Janan Migwais nevével nem most találkozunk először, ő volt az, akit anno a bőrszíne miatt nem engedtek be a Morrison’s 2 nevű szórakozóhelyre – volt annak már vagy öt éve is, ki emlékszik rá. Ő akkor – tegyük hozzá: annak rendje és módja szerint – az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, minek nyomán a csehó közleményben kényszerült magyarázkodni. Ez sincs meg? „Bármely nemzetiség és faj képviselőit szívesen látjuk” – írták azok, akik a fiatalember társaságában lévő fehér bőrű barátját sem engedték be.

A STOP SOROS néven beharangozott törvényjavaslat-csomag szövegében van egy rakás abszurditás és egy csomó értelmetlennek tűnő dolog.

„Nem hiszek ugyan Istenben, de ateista sem vagyok”, írta a naplójában Albert Camus.

Az isten tudja, ki más, hogy mitől jön ez nekik, de az utóbbi időben, ha a Fidesz legtetejéről valaki keresztényt lát, egyből megtáltosodik. Így volt már szeptemberben Orbán Viktorral is, aki csak egy békés, oldott hangulatú riogatásra érkezett a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (Kerérszöv) jubileumi, X. kongresszusára, de végül annyira belelovalta magát, hogy ünnepi beszédében még az is kicsúszott a száján, hogy a Sátán (Soros) ellen az a legbiztosabb orvosság, ha sűrűn azt ismételgetjük magunkban: „Ne vigyorogj, Iván, nem tart ez örökké, 150 év alatt sem lettünk törökké.”

Jelen rövid felszólalásunkban a szerfölött szerteágazó Jobbik-irodalmat, vagy inkább a Vona Gáborról szóló korpuszt egyetlen rövid megjegyzés erejéig fogjuk terebélyesíteni.