Vélemény

Dacolni a világgal, szembeúszni az árral, az ám a férfias dolog!

Ha nyelvet tanul az ember, eljön a pillanat, amikor a keserves munka szinte észrevétlenül átadja a helyét az örömteli szórakozásnak. Játszadozni kezd az ember a megtanult szavakkal: ízlelgeti hangzásukat, nyomába ered történetüknek, szójátékokat facsar hangtestükből és jelentésükből.

Szeressük egymást, gyilkosok! Magyar Narancs, 2011. október 13. A morgolódás joga Pengeéles logikával vezeti le legutóbbi lapszámukban Révész Sándor, miért kell elhatárolódni mindenféle rasszizmusról, jöjjön balról akár, mint Kertész Ákos sokat idézett szerencsétlen cikke is a magyarságról úgy általában.

Lehet, hogy elég lesz az euró megmentéséhez az a csomag, amit lapzártánk után, szerdán fogad el az uniós csúcs, és ami a következőket tartalmazza.

A modern kori magyar alkotmányozás, illetve - most már - alkotmányozások adósságai között apróságnak tűnhet, hogy a köztársaság az értelmi, szellemi vagy pszichoszociális fogyatékkal élőket alapvetően nem tartja érdemesnek a választójog gyakorlására. (Erről korábban lásd: Túl a peremen, Magyar Narancs, 2009. szeptember 24.) Ez a tény egyrészt azért szégyenletes, mert a magyar jogrendszer nem veszi emberszámba a népességnek egy közepes méretű város lakosságát kitevő hányadát. A gyakorlatban pedig azért probléma, mert - amint ezt a nemzetközi emberi jogi gyakorlat a közelmúltban újra igazolta - sérti Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásait. Az alábbiakban az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága legújabb észrevételei alapján sorra vesszük a magyar történet fordulatait. Elöljáróban annyit: elfogadhatatlan, hogy az állam maga váljon a fogyatékos emberek politikai jogérvényesítésének kerékkötőjévé. A szövegközi idézetek a helyzet abszurditásának méltó emlékművei.

A parlament hétfő este elfogadta a 2001. évi kulturális örökségvédelmi törvény módosítását. Az L. Simon László által benyújtott indítvány felső határokat szab a nagyberuházásokhoz köthető régészeti feltárásoknak: a rájuk fordítható időt összesen 30+30 napban, az összeget egyenként legfeljebb 200 millió forintban szabja meg. Emiatt sokan a régészet elértéktelenedését és a kulturális örökség visszavonhatatlan károsodását vizionálják. Milyen út vezetett el a régészszakma ground zerójához?

Orbán Viktor politikája megbukott. Kormánya jórészt fölélte a magánnyugdíjpénztáraktól elszedett vagyont, az államadósság mégis meglódult (és egyszerre ennyi pénz többé nem áll rendelkezésére). Meghirdetett "programjaiból" semmi nem valósult meg - azért volt szükség újabb és újabb látványos bejelentésekre, hogy feledtessék az előző "terv" csődjét (pont úgy, ahogy a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok idején megszokhattuk).

Kedves Kornél, a nyár egyik utolsó napja van, szeptember vége, a fák már, a nők még vetkőznek, neked. Például

Senkit sem hagyunk az út szélén, mondja Orbán Viktor miniszterelnök a devizaalapú jelzáloghitelek végtörlesztési konstrukciójáról szóló társadalmi célú rádióreklámban. Szépen csengő, fontos szavak ezek egy kormányfő részéről, jelentőségük méltatása előtt azonban gondolkodjunk el egy pillanatra elhangzásuk körülményein: azon, hogy mikor indokolt egy kormánynak társadalmi célú - vagyis számára ingyenreklámot biztosító - hirdetésben népszerűsítenie intézkedéseit. A válasz egyszerű: kisszámú, a rivális politikai erők küzdelméből kivont közpolitikai kérdésre vonatkozó kivételtől eltekintve soha.

Nemhogy képtelen volt Magyarország elnyerni az ENSZ Biztonsági Tanácsának igencsak óhajtott nem állandó tagságát, de a pozícióért versengő három kelet-európai állam közül megalázóan a legkevesebb voksot kapta a közgyűlés október 21-i ülésszakán. Meglepetés-e a tagországok idegenkedése országunktól? Az Orbán-kormánynak minden bizonnyal az. Minthogy igen vérmes reményeket tápláltak még az utolsó percben is; a jelek szerint diplomatáink nem olvassák a külföldi sajtót, és kerülik azon kollégáik társaságát, akik az utóbbi időben egyre kevesebb visszafogottsággal nyilatkoznak a magyar helyzetről.

1001 szó a lemondásról Magyar Narancs, 2011. október 13. Érdeklődéssel olvastam a Magyar Narancs Szőcs Gézához nyílt levél formájában intézett szerkesztőségi cikkét, és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár erre adott múlt heti válaszát.

"...ami igaz, nem teszi a kort, ha nem jóváteszi." (Ingeborg Bachmann: Ami igaz) Mindenekelőtt arról, ami - szándékaim szerint, s számomra - nem (a) vita tárgya. Kertész Ákos elhíresült megállapítása, miszerint a magyar "genetikusan alattvaló" bizony tarthatatlan, sértő és értelmetlen. Ha nem lenne nyegleség, óvatosan azt írnám (meg is kockáztatom): igazi butaság. Erről nincs mit és nincs kivel vitatkozni, lévén ebben az egyben, ha semmi másban nem is, minden megszólaló egyetért. Amint azt is beláthatónak vélem, hogy volt ennek a vita helyett lefolytatott nyilvános megalázásnak egy olyan, korai szakasza, amikor Kertész még nem formálisan, hanem valóban visszavonhatta volna mindezt. Ha nem tette, az az ő dolga, nékem nem tisztem, hogy kioktassam.