Két éve e hasábokon már szó esett az ifjú japán zongoraművésznő játékáról: akkori lemezén Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. Szenvedélyes, erős érzelem- és indulatvilágú műveket, mint a b-moll szonáta vagy a Dante-szonáta. Meggyőző volt a felvétel. Az új CD-n kizárólag Chopin-darabok sorjáznak: a Huszonnégy prelűd és néhány kisebb opus, egyetlen terjedelmesebb kompozíció (Asz-dúr Polonézfantázia, op. 61) társaságában – de ez utóbbiban sem különösebben élénk az indulatok hullámverése.
Ezen az albumon valahogy kevésnek, erőtlennek tűnik az egyéniség. Lehet, hogy a korábbi lemezen maguk a művek segítették ki tüzükkel az előadót, aki a daraboktól kölcsönkapott hevületet sugározta ránk sajátjaként? Most a kisformák, a miniatűrök világában nincsenek lobogó lángok: mire átmelegednénk, véget ér a darab. Pedig amúgy minden tökéletes. Világszínvonalú zongorista játszik, ezt aligha lehet vitatni, pazar a technika, érzékeny a karakterizálás, választékosak a színek, nincs engedmény a színvonal terén, sehol egy aránytévesztés, sehol egy túlzás, minden fogaskerék illeszkedik a másikba.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
