...szólítják, hogy jöhet már, munkáját egy szoftver veszi át, a búcsúztatóra egy kocka nincs vesztegetve, méretes üveg whiskey-vel meg egy léggömbbel zárulnak a végigdolgozott évtizedek: ez így a Schmidt történetének első húsz perce – mindössze kettőben. A továbbiakban nem ilyen tömör ez a párkapcsolati dramedy, amely a talán nem is olyan nagyon várva várt nyugdíjas évekkel járó új helyzet kellemetlenségeiből, meg nem értéseiből és konfliktusaiból építkezik. Kiderül, hogy az életét tisztes jólétben elpergető háziasszony nem férjeura szörnyű hajszoltsága miatt volt kénytelen nélkülözni a romantikát az elmúlt év(tized)ekben, hanem a megcsalásnál is megalázóbb érdektelenség okán, amin nem segít egy luxushajóút sem, pláne nem a család megözvegyült barátjának harmadik kerék jellegű jelenlétében. Belátom, hogy ez a szituáció kevéssé értelmezhető Magyarországon, ahol a nyugdíjas évek nem kifejezetten a jól megfizetett munkával szerzett megtakarításokból vásárolható élvezetek kiválasztásáról szólnak, de azért sajnáljuk csak az életükkel más okokból elégedetlen svájciakat. Nem is bírja tovább az érzelmi sivárságot az asszony, és otthagyja az egész, vagyonba kerülő, kései nászút-imitációt, hogy megkeresse nemrég elhunyt barátnőjének titkos szerelmét Franciaországban, a gyászos hírről őt értesítendő.
A magyar származású Barbara Kulcsar filmje minden tekintetben moderált: nem hahotázunk, hanem mosolygunk, nem rendülünk meg, legfeljebb sajnálkozunk, és csak annyit mondunk: aha.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
